A debreceni Aetrigan hosszas szárnybontogatás után 2008-ban jelezte először igazán, hogy jelenlétükkel tovább színesítenék az egyébként már most sem túl szegényes hazai underground rockzenei palettát. Az erőteljes elhatározás egyelőre egy tavaly nyáron megjelent, háromszámos demót eredményezett, de ha valaki ránéz az Aetrigan MySpace oldalra, meglehetősen professzionális megjelenéssel találkozik, úgyhogy simán elhiszem nekik, hogy komolyan gondolják, amit elterveztek (általában bedőlök az ügyes marketingnek).

Szerencsés konstelláció, amikor az elszántság mellé tehetség is társul, amit az Ő esetükben a  demo anyagán kívül a Borsodi Tehetségkutató különdíja is bizonyít. A rövid produkciót meghallgatva azt mondanám, hogy egy nagy odafigyeléssel és igényességgel elkészített, erős közepes - talán kicsit afeletti - teljesítményt hallhatunk. Talán túl sok is az odafigyelés olyan értelemben, hogy az embernek olyan érzése van, hogy ez a lemez bizony egy szigorú ISO minőségbiztosítási rendszer nyomása alatt készült és lett ezáltal olyan steril amilyen.

A demo minőségére senkinek nem lehet panasza, a felvételek a Bakeryben készültek a Blind Myselfes Bogyó segítségével. Szépen arányosan szól minden; a gitárok, az öblős hangzású lábdob és a dinamikus vokáltémák ízlésesen vannak keverve. Nem viszi le az ember fejét - kicsit mintha szándékosan is vissza lenne fogva, de azért van súlya az Aetrigan zenéjének. Az acsarkodós-üvöltőzős és a dallamos énektémák váltogatása manapság nagy divat a fiatalok körében, a stílus zászlóvivője, a Subscribe sem véletlenül ilyen népszerű - itt is kaphatunk bőven a már ismert építőelemekből.

Az elismerendők elismerése mellett el kell mondanom, hogy valami nagyon hiányzik nekem ebből az anyagból. Ez pedig az izgalom, a bizsergés, az az égő vágy, hogy valami olyat mutasson, amit eddig még senki vagy ha nem is olyat, legalább olyan módon tegye, amely egyértelműen megkülönbözteti őket a hasonló stílusban utazó zenekaroktól.

Ettől függetlenül kíváncsian várom az idén nyárra ígért első nagylemezt, hogy vajon sikerül-e megtalálni azt a nehezen körülírható valamit, ami erről a demoanyagról hiányzik? Úgy gondolom a potenciál megvan hozzá a bandában, hiszen a The Ruins, a Torture vs Honor és a Perfect Diamond című nóták sok ígéretes és ügyes megoldást tartalmaznak. Az angol dalszövegekkel, a kiejtéssel, az előadásmóddal sincs semmi gond. Sőt már a profi megjelenés is megvan. A promofotók ezekről a fiatal kölykökről (bocs) úgy néznek ki, mintha egy hatalmas, pénzeszsákokkal felszerelt produceri- és marketinggépezet állna mögöttük.

Abban bízom, hogy a demo kiadása óta már csaknem egy év eltelt, egy év alatt pedig sokat tud fejlődni egy banda. Ha az apró nüanszok csiszolgatása és a külsőségek, a "dizájn" helyett a zsigerből jövő zenei és belső zenekari összhangra is oda tudnak figyelni, akkor lesznek majd igazán profik és akkor lesz meg a zenéjükben mindaz a belső tartalom, ami erről a demóról igazából lemaradt és emiatt a Sanity nem lehet több "csak" egy korrekt bemutatkozás.