RockStation

5. lemezére készül a 10 éves Időgép zenekar

2010. december 09. - sunthatneversets

Évente átlagosan 30 koncert, a tagok színpadon eltöltött évei összességében meghaladják a 100-at. Ez az zenekar, számokban. Az Időgép nem hajlandó behódolni a különböző divattrendeknek. Hamisítatlan hard rock, amit művelnek, méghozzá igényesen és magas színvonalon. Rendszeres fellépői a motoros találkozóknak, láthattuk őket a Bikini vendégeként, és játszottak már a Szigeten is. Több koncertet adtak Varga Miklós vendégszereplésével, illetve a Dinamit és a Pandora's Box zenekarokkal is.



A Sándor Csaba gitáros vezette zenekar remekül ötvözi a tapasztalatot és a fiatalság dinamikáját. A rutint a Tunyogi Rock Bandban eltöltött évek garantálják, a lendületet pedig az ifjú gitáros, Nusser Ernő képviseli. Az együttes frontembere, Balogh László, aki szinte David Coverdale-t varázsolja a színpadra. Az ilyen stílusú rockzenét kedvelőknek egy Időgép koncert kihagyhatatlan.

Az idei Szeptemberfeszten az Időgép zenekar több száz rajongója előtt adott koncertet és a PECSA-ban megrendezett Káosz fesztiválon is meghódította a rockerek szívét. Szűkebb hazájukban, Kecskeméten, nagy népszerűségnek örvend a zenekar, de Budapesten is megtöltenek bármilyen klubot. A következő fellépésükön, a Crazy Mamában, ismét olyan sztárok társaságában hallhatjuk őket, mint Kálmán György a Dinamitból és Varga Miklós.

Az új lemez jövő tavaszra várható, az Időgép zenekar nem tér le az útról, még ha az rögös és akadályokkal teli is.

www.idogep.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr132502782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum