A közösséghez tartozás érzete elengedhetetlen az ember személyiség fejlődése szempontjából. A közösségvállalás dettó. Ha belefutsz egy olyan zenekarba, akik olyan zenét nyomnak, amiről addig azt hitted, hogy gyakorlatilag rajtad kívül senki sem szeret, kábé valami ilyesfajta érzés. Az Our Existence Is Punishment (továbbiakban: OEIP) rendesen meglepett, a szó pozitív értelmében, a zenéjükkel.
Egyfelől ott van az az apokaliptikus, világfájdalommal terhelt, végtelenül borult Will Haven életérzés, aminek az interpretálására nagyon kevesen vállalkoznak. Ez nem is meglepő, hiszen a kilencvenes/kétezres években feltörő sacramento-i szcéna keserű, és sötét hangulatvilágát nagyvalószínűséggel elég kevesen vélik maguknak valónak. Ha belevesszük, hogy itt-ott samplerek ékítik az OEIP zenéjét, még inkább nő a távolodási faktora a befogadhatóságnak. Ez talán úgy hangzik, mintha rossz folyamat lenne, de épp fordítva. Nekem mindig is az ilyesfajta, nonkonformista, a zenei elvárásokkal szembemenő bandák jöttek be. Ezért is vállalok közösséget az OEIP-tel.
A névválasztásról már jeleztem, hogy kicsit átverés ízt éreztem, az április 25.-i Tündérgyáras koncert kapcsán. A Crowbar számomra kicsit messze van az OEIP-től. Amíg Kirk Windsteinék inkább az USA déli államainak féltekéről közelítik meg a doomot, ízes gitárokkal, addig a magyar banda inkább a gonosz, és komor északiasabb lassú riffelést választja, gyakorta megspékelve duplázós darákkal. 
A zenekar egyébként 2006 óta működik. A Nadir tagokból verbuválódott OEIP különböző vendégzenészekkel karöltve két demót rögzített a The Horrid Truth Still Untold előtt (On This Graveyard Earth, Post-Apocaliptic Splendour). A Nadir öröksége egyébként érezhető, de talán még az anyabandánál is vaskosabban nehezedik a borult hangulat a zenéjükre.
A Will Haven analógia leginkább kézzelfogható a Shallow Gravesnél, az OIEPnél, és a Phantom Agenél, de mint mondtam, az egész The Horrid Truth Still Untoldnál érezni ezt a hangulatot, amit néhol megerősít Tauszik Viktor, alias Lord Necroshine éneke (hörgése), és nem átall egyes számokban csak úgy szimplán, ütemre szavalni. Ez is még nagyobb súlyt rak, az így is mázsás, nyomasztó fílingre, amit az elektronika sem igazán old fel (No More Sun Shining Through, Big Wide Blue Sky). Nekem mondjuk túl sok pluszt nem adott a sampler, sőt kicsit zavaró, hogy néha feltűnik, de különösebb extrát nem visz bele az összképbe. Az Erase, és az InterfaceTo Nonexistence hivatott inkább a „könnyedebb” hangulat teremtésére, itt jobban kijön a sampler is.
Könnyedén a szívembe lopta magát az Our Existence Is Punishment a The Horrid Truth Still Untolddal a maga komor, és mély hangnemével. Tele van érzelemmel, legkevésbé sem a kellemes fajtából, és erre elég kevés zenekar képes. A hangzás is kifogástalan, de néhol kicsit döcögősre sikeredett a debütálás, és habár ez számomra nem von le semmit az értékéből, azért a nem doom metálra hangolt füleknek kicsit monoton lehet.
