Még sohasem jártam a Club 202-ben, sem a Wigwam-ban, így meglepődtem milyen király hely. Hangulatos berendezés, kellő mennyiségű ülőhely, korrekt méretű színnap és előtte bőséges hely a zúzni vágyóknak. (A színpaddal szemben állva bal oldali pultnál levő pultos hölgy pedig igazi tündérbogár, minden vendéglátósnak ilyennek kellene lenni.) Szóval minden adott volt a király a bulihoz, legfőképpen: a hangzás.
Már az ikonikus Dubai-ból érkező Nervecell is brutálisan dörrent meg. Kemény, zúzós volt a hangzás, tisztán lehetett hallani mindent. Technikás jellegű death metal-jukat pengén, rutinosan adták elő, a közönség jó része el is kezdett bőszen bemelegíteni. Mint utólag kiderült (a last.fm csodájának köszönhetően) én már hallottam őket lemezen, a Psychogenocide albumon, de nem nagyon ugrottak be a nóták. Ennek ellenére ajánlom őket az erre fogékony embereknek egy gyors lecsekkolásra.
Utánuk a francia Benighted érkezett akik taroltak. Már a színpadképük is fenomenális volt, az énekes (aki egyébként egy elmegyógyintézetben dolgozik) kiköpött Vörös Andris, a bőgős úgy nézett ki, mint aki melegítőalsóban éppen beesett egy kosármeccsről, az egyik gitáros meg, mint egy folyamatosan pózoló skinhead. Nagyon keményen tolták a grindcore-al átitatott death metal nótákat (nem, nem deathcore!), a dobos olyanokat tekert ami a hozzám hasonlókat folyamatos vigyorgásra késztette. A közönség odaadóan értékelte a Cock and Ball Torture jellegű disznóröfögés vokállal előadott, sajnos igen rövid programot. Őket mindenképp meg fogom hallgatni lemezen, nagyon tetszett!
Ami ezután jött a svéd Necrophobic személyében, az maga volt a horror, életem leghosszabb 45 perce. Egy Bathory tribute-on már hallottam őket, ott korrektül előadták más nótáját. És hogy mit tudnak ők maguk? Jelentem, semmit, egy rakás szar az egész. Egyrészt érdekes módon ők voltak az egyetlenek akik kimondottan szarul szóltak az este. Az image és pózerkedés szintén gáz volt. Van az a pózolás amit mondjuk Shagrath megengedhet magának, de egy ismeretlentől röhejes. Ez az volt. Ez még mindig nem lenne gáz, ha jók lennének a dalok. De az a kliséhalmaz amit összedobtak! Mintha valami lemezről lemaradt Keep of Kalessin nótákat hallanánk. Az előadás maga szintén rossz volt, pontatlanok voltak, a dobos nem bírt egy értelmeset blastbeat-elni, az énekes hangja is nagyon erőtlen. Most hogy megnéztem már 7, azaz hét album és 20 éves múlt van a hátuk mögött, ilyenkor már rutinosan és profin kéne nyomni, ehhez képest az előző két zenekar alig egy évtizedes múlttal lemosta őket.
A Morbid Angel koncert előtt egy kis agymenés a zenekarról és a legutóbbi albumukról. Eme banda nélkül teljesen más lenne az amit ma death metal-nak hívunk. Ott voltak a műfaj születésénél és az Altars of Madness-nel letettek egy stílus definiáló albumot. Minden meg van bennük. Technikásak és brutálisak, lassú és gyors nótákban is otthon érzik magukat, okkult témákat feszegetnek, szóval minden amire egy jó rocker erektál. Nagy bánat volt amikor négy album után a David Vincent - Trey Azagthoth - Pete Sandoval triót felbomlott, hogy bőgős/énekes Vincent beszálljon felesége ipari bandájába, a Genitorturers-be. Én szeretem az ipari zenét, de amit a Genitorturers tol az a legdiplomatikusabban szólva is középszerű, ezzel remek indokot szolgáltatva sokaknak, hogy térde borulva kiabáljanak az ég felé “Óóó miért? Miért?”. Közben Azagthoth-ék kiadtak 3 albumot egy új énekessel (meg egy Doom pályát), amiből a Formulas Fatal to the Flesh zseniális, de valahogy nem mentek úgy a dolgaik, mint régen. A rajongók nagy részének a Morbid Angel mai napig az első 3-4 albummal egyenlő. A többit nem ismerik, nem érdekli őket. Sajnos ez történik, ha egy zseniális zenekari összkép felbomlik. Szóval nagy újság volt amikor Vincent visszatért a zenekarba, bár rengeteget kellett várni az albumra.
Megjelent az ipari hatásokkal telepakolt Illud Divinum Insanus és a közönség persze mit csinál? Rinyál, sír, fikázik és kijelenti, hogy “Ez nem Morbid Angel.”. Kérdem én, miért? Tény, hogy rohadt nagyot váltottak, de pont ez a jó. Ha egy ipari metal banda ír egy albumot az nem ilyen. Ha Morbid ír egy pőre morbidos albumot az nem ilyen. De ha a Morbid Angel ír egy ipari hatásokkal teli lemezt, na az ilyen különleges és egyedi cucc lesz! Ilyet másképp nem lehet. A közönség mindig sír, pedig szerintem az ilyen “elkurvulások” során keletkeznek a legkülönlegesebb dolgok. Nekem a My Dying Bride-tól is a 34.788%...Complete a kedvencem, mert olyat soha senki a büdös életben nem fog írni. Ez igaz a legutóbbi Morbid albumra is. Persze aki cső death metal rajongó, annak nem tetszenek az új számok, de bizony meg van az a réteg, aki pont az ilyeneket szereti és tárt karokkal várja az ilyen és ehhez hasonló váltásokat. Ha nem is foglalkozunk a "meta-zenével", csak a nótákat nézzük akkor ezek (stílustól függetlenül) nagyon király, erőteljes, baromi jó nóták. Persze aki nem akarja, az nem is fogja meghallani benne a 100%-ig Morbid Angel-ös riffeket, szólókat, Vincent-féle öblös tiszta énekeket, pedig ott vannak. És féltem és tudtam, hogy (valszeg) az ilyen hozzáállás miatt a zenekar hanyagolni fogja a koncerten a merészebb nótákat. Na nézzük a koncertet.
A rövid függöny mögötti átszerelést követően lehullt a lepel és megjelentek azok akik ma a Morbid Angel-t alkotják. David Vincent harci szerelésben középen, két oldalt a két gitáros, a Zyklon-ból ismert Destructhor és az atyaúristen Trey Azagthoth, a dobok mögött Tim Yeung, aki a hát műtétje után pihenni kényszerülő Pete Sandoval-t helyettesíti. Gyors köszöntés utána bele is kezdtek az egyik leginkább közönség kedvencbe az Immortal Rites-ba. Megint csak dicsérni tudom a helyet, atom jól szólt a cucc, tisztán, de brutálisan. Középen olyan zúzda indult be, amit a magam fajta gizdák csak messziről mertek nézni. A zenekarkép hozta a várt dolgokat, Vincent folyamatosan kommunikált a közönséggel. Azagthoth viszont egyetlen egy pillanatra sem nézett ki a hajzuhatagából, arc nélküli emberként, önmagába fordulva ontotta magából a riffeket és szólókat. Destructhor tökéletesen illik a zenekarképbe, a zenekarhoz méltó profizmussal tolta végig a bulit. Tim Yeung pedig fenomenális, én nem is értem mit keres az az ember mindenféle kisebb zenekarban, neki egy ilyen nagy banda jár mint Morbid. Olyanokat tekert, hogy az nem igaz, szélvész tempót diktált, a lassabb nóták közben szó szerint játékosan dobolt. Rajta látszott a legjobban, hogy marhára élvezi a koncertet. Ami nekem a koncert legjavát adta, azok Azagthoth szólói. A kisördödöt szólózni hallani és látni leírhatatlan élmény, az az ember nem normális! Amit a gitárral művel az embertelen, esküszöm jobb élőben hallgatni mint albumon. Annyira profi és zenei amit művel, hogy már csak miatta megéri megnézni a zenekart! Ahogy ő maga fogalmaz, amikor játszik, egy különleges helyre, Ostx templomába kerül.
A pörgős témák mellett nagy örömömre előkerültek a brutálisan súlyos lassú nóták is, pl Where The Slime Live vagy a God Of Emptiness, vagy olyan ősrégi trash-es témák mint az Angel Of Disease. A legtöbbet egyébként a minden idők legtöbbet eladott death metal lemezéről, a Covenant-ról játszották és az első Altars of Madness-ről. Látszott, hogy a közönségnek is erre van a leginkább igénye, ezekre indult be főleg a nép. Az új albumról csak az Existo Vulgoré és a Nevermore került elő. Nagy bánatomra. Emiatt kicsit szomorú vagyok, mert amilyen bevállalós volt a zenekar az albumon, annyira “biztonságos” volt a koncert. Még az egyetlen elkurvult nótát, az újabb koncerteken is játszott I Am Morbid-ot is elvették tőlünk! Persze egy ilyen bő katalógusú zenekarnál elkerülhetetlen úgy eljönni, hogy ne lenne az embernek hiányérzete, de ha az új albumot nem nézzük, akkor is kimaradt sok finomság, mint a Dominate, Blessed Are The Sick, Heaving Earth, Nothing is Not. A Steve Tucker-ös időkből egyetlen egy nótát vettek elő. De így sem panaszkodhatunk, hiába hallgatná az ember reggelig őket, bőven kitettek magukért, hiszen 17 kemény dalt toltak le. Bónusz elénekelhettük a Happy Birthday-t Tim Yeung-nak, aki tegnap lett 32 éves. Szóval itt jár most a zenekar, én azért remélem kicsit bevállalósabbak lesznek a következő koncerten. Én addig is bizakodva várom az Illud Divinum Insanus remix albumát, mert bizony három hónap múlva ilyet is ad ki a zenekar.
Előadott nóták:
- Immortal Rites (Altars of Madness)
- Fall From Grace (Blessed Are the Sick)
- Rapture (Covenant)
- Day of Suffering (Blessed Are the Sick)
- Blasphemy (Altars of Madness)
- Maze of Torment (Altars of Madness)
- Existo Vulgoré (Illud Divinum Insanus)
- Nevermore (Illud Divinum Insanus)
- Angel of Disease (Covenant/Abominations of Desolation)
- Lord of All Fevers and Plague (Altars of Madness)
- Where the Slime Live (Domination)
- Bil Ur-Sag (Formulas Fatal to the Flesh)
- Blood on My Hands (Covenant)
- God of Emptiness (Covenant)
- World of Shit (Covenant)
Encore:
- Sworn to the Black (Covenant)
- Chapel of Ghouls (Altars of Madness)
fotók: Réti Zsolt
