RockStation

V. Zorall Sörolimpia - alakul a program

2012. március 05. - sunthatneversets

Az ötödik születésnapján ünneplő Zorall Sörolimpia idén több újdonsággal is várja a fesztivállátogatókat. A legfontosabb változás maga a helyszín, hiszen idén a balatonszemesi Vadvirág Kemping ad majd otthon a rendezvénynek. Szintén újdonság, hogy idén a rajongók is beleszólhatnak a Sörolimpia programjába, hiszen három zenekart ők juttathatnak fel a fesztivál színpadjaira. Azokra a színpadokra, ahova idén először felállhatnak majd a Pulzus tehetségkutató döntősei is.

 

Ami a fellépőket illeti, néhány zenekarról már biztosan tudjuk, hogy ott lesz: Depresszió, Road, Kalapács, Blues Company, Vasmacska, Partyzán, bugZ, EXE, Jackpot és természetesen a Zorall zenekar is rátok vár majd augusztus 17. és 19. között. A többi még egyenlőre szervezés alatt, de ahogy az eddig években is, idén is lehetőséget kap sok fiatal tehetséges zenekar.Természetesen idén sem maradnak el a Sörolimpiai Csapatjátékok és ha az idő is engedi, többször belecsobbanunk majd a Balatonba is. :)

Ha első kézből szeretnétek értesülni az V. Zorall Sörolimpiával kapcsolatos információkról, akkor látogassatok ide.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr154289486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum