RockStation

Doug Aldrich: Rockbuli a Whitesnake gitárhősével

2012. szeptember 18. - sunthatneversets

DougAldrich01_by_Ash_Newell.jpgSteamroller, vagyis gőzhenger nevű saját zenekarával érkezik Budapestre október 2-án Doug Aldrich, a Whitesnake és a Dio gitárhőse. A koncerten minden együtt lesz, ami egy vérbeli rock estéhez, és a rajongók szívének lehengerléséhez szükséges: három kiváló zenész egy szívdöglesztően mosolygó, szőke gitáros vezetésével, valamint egy jammelésekkel tarkított igazi bestof műsor Whitesnake, Led Zeppelin, Deep Purple klasszikusokkal – mindez az A38 Hajó színpadán, ahol a rajongók szinte testközelből élvezhetik majd a produkciót.

Bár a rockzenében sosem árt, ha az ember fia jó megjelenéssel bír, a tapasztalatok szerint azért az sem árt, ha a hangszerét is tudja kezelni. Doug Aldrich e két halmaz metszetében helyezkedik el, vagyis egyszerre vonzó és tehetséges – nem is csoda, hogy már 10 éve a Whitesnake-ben zenél, amit az a David Coverdale alapított, aki szintén a hölgyszívek elrablójaként vált ismertté.

Persze az utóbbi évtized csak a legutóbbi állomás Aldrich karrierjében. Az ifjú Dougra a legnagyobb hatást a Yardbirds egykori legendás gitárosa, Jeff Beck tette: miatta fogott életében először gitárt a kezébe, 11 évesen. Pár évvel később pedig majdnem a KISS-be is bekerült, de a meghallgatás végül „csak” egy máig élő barátságot eredményezett Gene Simons-szal. A 80-as években különböző zenekarokban játszott, így a Hurricane és a Lion nevű csapatokban, de megfordult a House Of Lordsban is. A ’90-es években a Bad Moon Rising nevű csapat és néhány szólólemez következett, majd 2001-ben az áttörés: a nemrég elhunyt Ronnie James Dio Dougot választotta gitárosnak a Killing The Dragon című album elkészítéséhez

Nem sokkal később újabb hatalmas lépés: 2002-ben Doug lett az akkor 25 éves Whitesnake új gitárosa. Az elmúlt 10 év alapján látható, hogy ebben az együttesben Aldrich megtalálta a számítását: a monstre világkörüli turnék alatt remek kapcsolata alakult ki Coverdale-lel, és az együttműködésnek hála már több mint 30 közös dal született, melyek a Good To Be Bad és a Forevermore című lemezeken hallhatók. Doug tehát dalszerzőként komoly szerepet játszott a Whitesnake legutóbbi sikereiben – az egyik legutóbb dal, a Love Will Set You Free klipje itt látható:

A Whitesnake idén ugyan pihenőt tart, de ez nem jelenti azt, hogy a csapat tagjai unatkoznának: Doug Michael Devin basszusgitárossal, és a Zappa Plays Zappából ismert dobossal, Joe Travers-zel hármasban Steamroller néven alapított egy bandát. Ezzel a felállással az ősz folyamán Európában koncerteznek, hiszen Doug – aki egyébként elismert gitároktató is – az idén 50 éves Marshall erősítők gyártójának megbízásából gitárkurzusokat is tart az öreg kontinensen.

Budapestre azonban, mint a Steamroller tagja érkezik, és október 2-án a trió kedvenc dalait, átdolgozásokat és saját szerzeményeket, továbbá Whitesnake, Led Zeppelin és Deep Purple klasszikusokat adnak elő, de igazából a Creamtől Jimmy Hendrixen át egészen a Beastie Boysig szinte bármi előkerülhet majd. Sőt: a koncert után terv szerint dedikálásra is sor kerül, így a rajongók személyesen is találkozhatnak majd a gitárhőssel. További információk itt: www.livesound.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr294784874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum