Újra november elseje. Ebben mondjuk semmi meglepő nincs. Tipikusan olyan nap, amikor semmi kedved sehova menni. Vagy talán még is? Na náááá, hogy van kedvem, hiszen az Ektomorf újra az A38-as hajón játszik este. A most már a Kettőnégy által is elismert életműdíjas Mindenholottlévő Chino-val, és az örök Napalm Death fan Csigával rövid egyeztetés után megdumáltuk, hogy este nyolckor a hajón. És, hogy mi történt nyolckor? Kattints tovább és megtudod.

(Még itt az elején megemlítem, hogy végre egy bandáról sem maradtam le! Ritka pillanat, jöhet az ováció, és a tapsorkán!) Aztán nyolckor vettem egy sört a pultnál. Kiderült, hogy nem kettő, hanem három előzenekar lesz. Ennek annyira nem örültem, mert így a fő attrakció háromnegyed tizenegykor kezdődött csak. Na, de addig azért még sok minden történt.

A nyitó banda szerepét a Tribe nevű vidéki formáció töltötte be. Eléggé szarul szóltak, ezt így tömören meg kellett jegyeznem. A dob az nem volt vészes, de a gitárok meg az ének… Egy kis építőjellegű kritikát a srácoknak! Az első, és marha fontos dolog. Kéne egy facebook oldal! Egy banda 2012-ben nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nincs profilja ezen a „nemes” közösségi oldalon. Semmi infóm nincs róluk, pedig még talán vevő is lennék a zenéjükre. Azon felül a színpadi teljesítményre kéne marhára oda figyelni. A basszeros gyerek egyszerűen túl sok teret tölt be, és inkább idegesítő, ahogy jobbra-balra pattog, mint sem látványos. Olyan volt az egész ugrabugrálós cucc, mintha megnéztek volna rengeteg hardcore-super anyám kínja core zenekarok koncert felvételeit, és abból lesnék a mozdulatokat.  Azon felül az énekes srácnak adnék két hasznos tanácsot. A számok közepén ne kezdjen el sörözgetni, mert marhára rombolja a zenekari összképet, és ne beszéljen a színpadon magyarul. Nekem semmi bajom azzal, ha valaki tájszólásban beszél, sőt tisztelem, hogy őrzi a helyi hagyományokat, de szegény srácon marha sokan röhögtek, hogy hogyan beszél. Ezt vagy kupáld ki egy nyelvtanár segítségével, vagy maradjunk szigorúan csak az angolnál a színpadon. Mellesleg ügyesek, van fantázia abban, amit művelnek, csak még fel kell nőniük a színpadhoz.

Aztán jött a Dash zenekar, akik az osztrák Privilege of Approve helyett ugrottak be. Előítéletesen indítottam a bulit. Ezt be kell ismernem, de van ilyen. Csigával az első szám alatt a pultot támasztottuk, majd a második szám felénél konstatáltuk, hogy kimehetünk nyugodtan. Így a második előzenekarból ennyi bőven elég is volt.

Mi volt a furcsa? Chino késett… (Bocs, haver, de meg kellett említeni) Azon felül dumálgattunk, és vártuk, hogy teljen-múljon az idő, közben meg ittunk még pár sört, hogy a reményt legalább valami tartsa bennünk.

Aztán jött az utolsó melegítő csapat a Sold For Evil. Erre már bemásztunk meglesni, hogy mit tudnak alkotni. Hmmm-hmmm. Nem tetszett a szintin villódzó műanyag koponya. Olyan kis gagyi hatása volt, miközben hörögnek mellette a srácok ezerrel, meg ordítanak. Igazából itt már voltak jobb pillanatok. Volt, amire ráztam a fejem, de még sem az igazi…

Amíg vártuk az Ekto-t elmesélem, hogy megszívtam. Indulás előtt sikerült megrándítanom a nyakamat valahogy, és olyan szinten becsípődött az ideg, vagy mit tudom én, hogy nem bírtam oldalra fordítani a fejem. Így indulni egy ilyen buliba, azért veszélyes. Ezért is kellett a fájdalomcsillapító arany nedű.

Ahogy körbe néztem a teremben paráztam, hogy kevesen leszünk, de a végére szép számban megjelentek a fanok. Aztán nagy ováció közepette megjöttek a srácok, kezdetét vette egyből a zúzás.

Az első négy szám a vatta új Black Flag albumról lett kiválogatva. War Is My Way, a klipes Unscarred, a gyilkos Cross, és persze a turné, és az album címadó dala a Black Flag. Igazán élvezetes buli volt, a zenekarnak majdnem az összes lemezéről volt valami kis csemege. Egyedül a Felüvöltök Az Égbe, és a Hangokról nem hallhattunk dalt. A Gipsy alatt mindenki együtt ordította „Its me gipsy” Valami kegyetlen jó hangulat volt. Zotya nagyon ért hozzá, hogy kell hergelni a tömeget a Show Your Fist alatt csak az nem emelte fel az öklét, aki nem volt bent a teremben. De az meg mondjuk, minek vesz jegyet egy koncertre?

Természetesen az akusztikus blokk sem maradhatott el. Főleg, hogy idén volt egy Acoustic lemez. A To Smoulder-t Zoli egy száll gitárral, és a közönség ütemes tapsolásával adta elő. Tipikusan az a szám, ami alatt a csajok a karjaidba omlanak, és rámarkolnak a seggedre (True story, hehehee) Aztán jött a hatalmas kedvencem. Sea Of My Misery. Valami eszméletlen, hogy mennyi erő van ebben a számban, mennyi bánat, és még is imádja az ember. A két szóló szám után Tamás már kezdte is a kitaszítottak számát játszani. Igen, igen Outcast! Minden dalnál a refréneket egy emberként ordította a tömegi. Igazi zsíros klub hangulat volt, amit tényleg csak imádni lehet, és ódákat zengeni róla.

Mivel a Redemption albumról már ellőttem egy kedvenc számot, marad még egy, amit nagyon imádok. Kő egyszerű hangok, kő egyszerű muzsika, és még is visz magával, és megfolyt, ha nem vigyázol. Ez az I Choke. Kicsit féltem az előzetes koncert videók alapján, mivel élőben ezt a dalt gyorsabban játsszák, mint az albumon. Reméltem, hogy Robi pergetései, ami egy különleges ízt adnak ennek a számnak, nem fognak a tempó miatt elveszni. Alaptalanul aggódtam, teli torokból üvöltöttem, igaz a hangom már vészesen fogyott, de ezzel szerintem nem csak én voltam így. Külön örültem, hogy elővették a Fuck Your God című nótát, amit ugye marha sok kritika ért. (Így nyúlták a riffet, úgy nyúlták a témát, ami mellesleg BULLSHIT) Erről Zoltánunk már ITT mesélt nekünk. Ez a szám is tele van igazi mélyről jövő dühvel.

Robi, és Szabi arcára aztán némi meglepetést láttam kiülni, amikor bejelentették, hogy most a Nem Engedemet, vagy a Testvérdalt játsszák el. Ez a két dal egyáltalán nem szerepelt az esti tracklistben, így elmondható, hogy csak nekünk, csak itt, csak ma! Melyiket választották a srácok? A válaszom egyszerű, és nagyszerű 2 in 1.

A ráadásban is kaptunk egy plusz a koncertmenüben nem szereplő dalt az Ambush In The Night-ot, amit most kegyetlen gyors tempóban toltak el. Igaz, hogy Danko Jones nem volt itt, de még egy számot azért játszottak nekünk. The One.

Ugye Tomi visszatért a csapatba, és marha jó látni, hogy élvezi a dolgot. A közönség is marhára örül neki. Nincs mit tenni ő az Ektomorf gitáros. Mike-al sem volt semmi baj, de hát na. Szabolcs eszeveszetten ugrál, és tépi a basszus húrokat, mint mindig, bátran kijelenthetjük, hogy már ő is masszív elemét képezi a zenekarnak.

Robika meg fiatal kora ellenére úgy csépeli a dobokat, hogy azt vártam mikor fog megállni a show, mert beszakadt a pergő, mindeközben meg úgy rázza a fejét…. Csoda, hogy még nem kapott agyrázkódást! Haver óvatosan…..

Ja, és majdnem elfelejtettem volt, egy kis Machine Head feldolgozás is!

                   

Az egész zenekaron látszik, hogy most kiegyensúlyozott a helyzet, és mindannyian nagyon oda tudták tenni magukat. Egy tuti biztos. Az év koncertjei közt a helye ennek az estének. Mozgott a hajó, volt Jump-olás. Egyszerűen marha jól éreztem magam, de szerintem ez érezhető az írásomból is. Sok buliban volt részem idén is, de ez volt az első, ahol igazán felszabadultan tudtam tombolni, ordibálni, és nem volt semmi olyan dolog, ami zavart volna. Aki nem jött le, de még is szereti a zenekar…. Nagyon nagy hibát követett el. Ennyire pénztárcabarát jegyárak mellett, ekkora bulit kihagyni vétek! Remélem, minél előbb mehetek újra ekkora koncertre. Köszönöm a srácoknak, és az A38-nak egyaránt, és persze Csigának a videókat!

A képek nem a koncerten készültek!