RockStation

DIRTY DOGS – Új videó, közelgő 100. jubileumi koncert!

2012. november 11. - sunthatneversets

DirtyDogsband.jpg

A tatabányai Dirty Dogs zenekar elkészítette legújabb videóját, a második klipet a tavaly decemberben megjelent Fekete Mámor albumhoz. A kiválasztott és megfilmesített dal a ’Szemtől Szemben’, a klipben pedig ezúttal nincsenek statiszták, csajok, csak Tatabánya legmocskosabb kutyái feketén-fehéren, szó szerint.

„A csapat idén is koncertezett rendületlenül, novemberben pedig olyan szerencsésen alakul, hogy a 100. jubileumi és egyben turné- meg évzáró ugatás pont itthon, a tatabányai Roxxy Music Cafében lesz, ahová mindenkit várunk szeretettel. Vendég a szegedi Crazy Dayz lesz, akikkel idén barátkoztunk össze és már el is látogattunk hozzájuk Szegedre. Most ők jönnek hozzánk. A koncerten felcsendülnek majd régen nem hallott ebslágerek és reményeink szerint lesznek még vendégeink a színpadon is, bár ez még erősen szervezés alatt áll!

Zenekarunk a koncertet követően kreatív időszakot fog tartani, szerencsére nincsen hiány ötletekben. Így az év végét és a következő esztendő első egy-két hónapját a próbaterembe zárkózva szándékozzuk tölteni, dalírással. Természetesen, ha érkezik felkérés, azt nagyon szívesen teljesítjük, ahogyan eddig is. 2009 januárja óta koncertezünk folyamatosan, némi statisztika-számítás szerint pedig ez alatt a 100 koncert alatt 107 zenekarral játszottunk együtt. Reméljük, még fogunk is vagy ezerrel!

Most azonban a legfontosabb, hogy november 16-án, pénteken mindenki vegye elő a DD pólóját és látogasson le a tatabányai Roxxy Music Caféba, hogy együtt búcsúztassuk a Mámor turnét és az évet, na meg méltóképpen ünnepeljük meg a századikat! Aki volt már, tudja milyen jó hangulat szokott uralkodni, aki meg nem, az jöjjön és legyen szem és fültanúja a bulinak! Mi ott leszünk, az biztos! Vaúúú Nektek!”

Bővebb infók a koncertről és a csapatról a www.dirtydogs.hu oldalon vagy keressétek a kutyákat a Facebookon! A ’Fekete Mámor’ lemez – bónuszként rajta az első, Kutyaként Élsz album dalaival – pedig továbbra is megrendelhető a Metalshop oldaláról!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr74901062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum