RockStation

Pénteken a Dürer Kertben lép fel a norvég Enslaved

2013. március 25. - sunthatneversets

Enslaved Band 2012.jpg

Hét év után ismét Budapestre látogat a norvég extrém metal világának egyik legizgalmasabb alakja, az Enslaved! Az eltelt idő pedig joggal igazolja majd, hogy egy több mint húsz éve működő banda még mindig képes újra és újra friss hangokkal kísérletezni, hiszen a Kultiplexes buli óta már megszilárdult felállású zenekar a black metalból kiindulva végleg saját ösvényére lépett.

Persze a sveiói formáció saját ugróiskolája így is számtalan izgalmas mérföldkővel ajándékozta meg a műfaj szerelmeseit, elvégre az első évek viking black metal arculatából (amit még a Mayhem tragikusan elhunyt gitárosa, Euronymous adott ki saját kiadóján, a Deathlike Silence-en keresztül) következetesen virágzott ki egy progresszívebb, szerteágazóbb hangzásvilág. Az atmoszféra megteremtése már a kilencvenes évek közepére meghatározóvá vált a zenekarnál, és az Osmose-nál megjelent anyagok is azt sugallták, hogy a banda egyre közelebb kerül a hetvenes évek progresszív irányvonalához: ez a 2003-as Below the Lightson teljesedett ki, ami meghozta a rég várt áttörést a bandának. Az azóta megjelent lemezek ennek szellemében egy, a black metaltól már elrugaszkodott, a klasszikus rockzenéből viszont egyaránt táplálkozó zenekart tisztelhetünk az Enslavedben, akik most ősszel jelentkeznek tizenkettedik nagylemezükkel. A RIITIIR (ami annyit tesz norvégul: „az ember gyökerei”) elődeihez hasonlóan a Nuclear Blast gondozásában jelent meg és épp annyiban kötődik a korábbi évek természetközpontú hagyományához, amennyire magán hordozza a jellegzetes, a műfaji elemektől eltávolodó betéteket, szólamokat.

A fagyos hangulat ellen azonban nem csak ők, hanem a Candlelight Records (Abigail Williams, Anaal Nathrakh) egyik nagy reménysége, a Winterfylleth is tenni fog, melynek tagjai közül néhányan a sludge/drone együttesben, az Atavistben is megtalálhatóak. A brit black metal zenekar három nagylemezzel és számtalan koncerttapasztalattal a háta mögött tökéletes felvezetése az est főprodukciójának. A bemelegítésről pedig az egyszemélyes projektként indult (illetve a koncerteken kívül mindmáig ebben a formában tevékenykedő) Svoid fog gondoskodni, amely sötét hangzásával és hangulatával igazi csemegének számít a hazai black metal rajongók számára.

Így hát nincs is mást mondani: ha kíváncsi vagy napjaink egyik legizgalmasabb extrém metal zenekarára, akiken képtelen fogni az idő vasfoga, és közben mégis képtelenek csalódást okozni, illetve egy olyan este részese lenni, amely a tavasz közeledtével is képes visszahozni a legsötétebb téli éjszakákat, akkor márciusban találkozzunk a Dürer Kertben! További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr125170465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum