Szeretem a Budapest Parkot főleg, amikor minden egyes kis négyzetcentiméterét a metal tölti be. Tudod egy igazi kemény buli, majd utána a hangszórókból PanterA, Slipknot, Clawfinger szól. Ilyennek kellene lennie talán minden egyes estének. Bátor dolog hétfőre szrevezni egy bulit, de hát, aki nem kockáztat az nem is nyer. Ezen az estén azonban mindenki csak nyert! Mi azért, mert láthattuk megint az éppen a turnéja felénél járó Hatebreedet, a srácoknak pedig tuti egy felejthetetlen estével szolgáltunk.
Emlékszem, először törött bokával, az érettségi napján láttam Jasta-ékat az A38 Hajón, amikor még a Supremacy-vel turnéztak. Akkor ugye nem bírtam előre bemenni, mivel mankóval annyira nem vicces a pogo, de akkor is hatalmas bulit adtak. Azóta hála a szervezőknek jöttek még Dürerbe is, meg Hegyaljára. A fél hetes kapunyitás után lassan, de biztosan elkezdtek szállingózni az emberek.
Az estét a The Southern Oracle nyitotta. Látszott Barnán és a srácokon, hogy jól érzik magukat a lemenő nap vakító sugaraiban. Ellenben a hangzás valamiért most nem az Ő pártjukat fogta. Megnéztük azért, hogy mit alkotnak a színpadon, de hát a fél órás műsorba sok nem fért bele, és a már említett hangosítás is elvette azt a bizonyos élményt. Azt viszont jó volt látni még a sound check alatt, hogy a Hatebreed-es arcok felkapták a fejüket a srácok zenéjére. Azért ilyet tényleg jó látni, egy magyar banda esetében. Reméljük, hogy alakul majd nekik is most már valami igazi nagy figyelem, mert megérdemlik.
Fél kilenc előtt pár perccel még a pultnál söröztünk, aztán hirtelen megszólalt az intro. Mit lehet ilyenkor tenni? El nem dobunk innivalót, kaját se nagyon szeretek kidobni, csak ha már penészes, és kétszer arrébb mászott. Pár nagy korty és iránya a tömegbe be, irány előre! Eléggé könnyen előre jutottam, nem kellett tülekedni sem. Igazából, sokkal több emberre számítottam. Hol voltatok? A facebook-os eseménynél pontosan 1834 ember jelöltbe, hogy ott lesz, ahhoz képest olyan ezer fő körül lehettünk. Lényegében teljesen mindegy, mert Jasta bácsi is megemlíttette a számok között, hogy mennyire király dolog tényleg, az, hogy hétfő este ilyen sokan itt vagyunk. Annyit tudok csak mondani, hogy aki nem volt ott az csak magára vessen. A közönség felé maximális elismerésem. Folyamatosan ment a skandálás, ordítás, őrjöngés, mosholás, és az elmaradhatatlan circle pit. A Connecticut-i arcokon is látszott, hogy nagyon élvezik az estét. A basszusgitáros Chris folyamatosan mozgott, rázta a fejét, és mindent beleadott, hogy Matt-tel a legbiztosabb alapokat tudják nyújtani az olyan számokhoz, mint a To The Threshold, The Most Truth, Indivisible, Defatist. Mellettük pedig Frank és Wayne nyomatta a háttér vokált, és a masszív riffeket az olyan számokban, mint a Destroy Everything, Honor Never Dies (személyes kedvencem) Never Let It Die stb.
Jastáról meg mit mondjak? Öregszik a gyerek. Mármint kinézetre. Ahogy dumáltunk Réti Zsoltival, pár éve még azt hihette az ember, hogy ez egy kis egyetemista gólya. Most már azért látszanak rajta az évek, de még így is azt mondanám rá, hogy maximum huszonöt éves. Természetesen a koncerten nem ez számított, hanem amilyen erővel ez az ember még bír ordítani, ahogy árad belőle az a düh, de mégis, ahogy mosolyog a számok között, az valami lenyűgöző. Látszik az egész zenekaron igazából, hogy ez az életük, hogy imádnak zenélni. A hangzás közép részen eléggé jól szólt, bár nekem a lábdob lehetett volna egy picit hangosabb, de hát nem lehet mindig minden száz százalékos. Ettől függetlenül nagyon élveztem az estét. Több ilyen koncert kellene itthonra. Upppsz majdnem elfelejtettem… Volt egy igen nagy piros pontot érdemlő része az estének a zenekar részéről. A nem rég elhunyt Jeff Hanneman tiszteletére eljátszották a Slayer-től a Ghost Of War-t.
A koncerten amúgy számomra meglepő módon nagyon színes közönség volt. Volt itt apa-anya a kislányukkal, de nem viccelek kis öt-hat éves kislánnyal. Voltak igazi HC arcok, fejkendősök, öreg rockerek, fültágítósak, és emos hajlamú pláza cicák is, akik egész koncerten szívecskéket formáltak a kezükkel (lehet, hogy azt hitték, hogy Justin Bieber buli van?) Ez egyes zenészeknek szemmel láthatóan tetszett, és a koncert után a lányok meglettek hívva a buszba. A többit a fantáziátokra bízom.
Köszönöm a Phoenix Music Hungary-nak, hogy elhozták a bandát, a Park-nak, hogy lehetőséget biztosítottak az interjúra, a RockStation-nek, a közönségnek, és természetesen a Hatebreed-nek! Béke, Szeretet, Metal!!!!!
FOTÓ: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
