Magyar zenekarok figyelem! Itt az idő, hogy küldjetek hanganyagot, videót, olvasnivalót, hogy írhassunk rólatok. Tessék lenyűgözni minket, megmutatni, hogy mit is tudtok, milyen az a magyarvirtus! Torzítsátok a gitárt, vagy éppen ne, ordítsatok, vagy hörögjetek gyomorból. Jöhet magyarul, németül, angolul csak szedjétek le a fejemet, kapjatok le a lábamról, hogy azt se tudjam, hol vagyok, és mégis mi van? Sok tehetséges zenekar van, kis hazánkban meg kell mutatni a világnak, hogy tudunk világszínvonalat is ütni, még úgy is, hogy csak a kis sámlin ülve gitározunk. Itt van például a Veszprémi, négytagú Stoneblade zenekar. Nem totojáztak, elküldték nekünk az anyagukat! Szerintünk mit hoztak ki a srácok magukból? Hajtás után kiderül.

A southern-stoner íz itt is eléggé érvényesül. Sőt ez az! Mostanában kezd egyre népszerűbb ez a műfaj. Kezd kimenni a metalcore, és az örült zúzás- tekerés- eszeveszett hörgés. Én így látom, de szóljatok rám, ha tévedek tök nyugodtan. Jó dolog az, ha valami populárisabb, vagyis kezdi kinőni az underground témát. Egy bizonyos szinten tuti, ugyan is a szervezők így több ebben a műfajban tevékenykedő zenekart fognak elhozni nekünk (lásd novemberben a Russian Circle buli) Csak a kérdés, hogy mi marad fent a vízen. Minek kell fent maradnia? Lehet bármi, hogy életben tartson egy stílust, vagy inkább elkezdünk válogatni, hogy mi is lesz az, amit éltetni fogunk. Azt mondják rám, hogy ritka szemét vagyok, mert megmondom azt, amit gondolok egy adott zenéről. Rengeteg műfajt kedvelek, és sajna egyre több olyan zenekar van, akiknél azt érzem, hogy a cél nemes, de még erősen gyúrni kell a dolgokat ahhoz, hogy értékelhető produkció kerekedjen ki. Így vagyok a Stoneblade True Stories albumával is.

A tizenegy szerzeményt, tartalmazó anyagot inkább kellett volna még gyúrni, mint felvenni. Most esélyes, hogy utálni fognak a srácok, de ez van. Sajnos ez mai viszonylatban kevés. A gitárok néhol annyira torzak, amit már nem bírok elviselni (Family Affair). Értem én, hogy kell a torzított gitár, de van egy bizonyos színt szerintem, amin nem szabad túl menni. Viszont vannak az anyag második felén a wah pedálos részeknél, amikre azt mondtam, hogy na, az igazán király, és a Fuck You című szám is tetszik zeneileg. Igazából ez több dalra is elmondható lenne, hogy zeneileg bejön, de nagyon sok témát hallottunk már. Vannak jó ötletek, és ahogy mondtam tényleg a wah pedálos szólók, témák azok, amik előre tudnák vinni az anyagot. Ha az a hangulat tudna uralkodni végig, akkor azt mondanám, hogy térdre borulok, és tanítsanak. Aztán jön az, ami a magyar zenekarok kilencvenöt százalékára érvényes. Az énekes borzalmas angol kiejtése és túl színezett hangja, ami egyszerűen a maradék élvezetet ölte ki itthon a zenéből. Nem örömteli ilyet írni egy lelkes zenekarról, de néha ilyen is van. Lehet, hogy neked meg a kedvenc lemezed lesz, de engem egyszerűen ezek a dolgok idegesítenek.

Nem ez lesz a következő Kényelmetlen lemez, de nem is a következő lebegősebb anyag, mint a Burndot. Ez van, tényleg sajnálom, hogy negatívat kell írnom az anyagról, de így látom. A belefektetett energiáért tisztelet, de még szerintem érleljék a következő dalokat. Béke, Szeretet, Metal.