Itt van az ősz, itt van újra. Mi meg újra totál elfoglaltak leszünk. Tudod, utolsó év a suliban. Órarend variálás, a sokak által gyűlölt Neptunnal való soha véget nem érő csata újabb folytatása, és persze a tanárok kenyérre kenése is megkezdődik, hogy ugyan már ide-oda ne kelljen már annyira komolyan bejárni. Magyarán semmi időnk nem marad semmire, ráadásul ilyenkor találsz egy csomó jó könyvet otthon, hogy még amikor lenne is egy kis időd zenét hallgatni, inkább azt mondod most olvasok inkább. Az meg most mellékes, hogy az MP3 közben gallyra ment, és így tényleg semmi esélyem az utcán zenét hallgatni. Picit megcsúsztam a határidőkkel, de hát mindenkivel megesik ez néha-néha. A lényeg, hogy itt vagyunk, és ismét célkeresztbe veszünk egy remek magyar bandát, a Handout-ot, ugyanis megjelent a zenekar első három számos EP-je. Ne is pazaroljuk tovább az időt, és essünk neki. Lássuk milyen a magyar metal!

A szegedi négyes pofátlanul fiatal tagokból áll. Tizenhat- tizenhét évesek, és annyira jó zenét raktak le az asztalra, hogy tanulhatnának tőlük a nagyok bőven! Mi a fiatal, feltörekvő zenekar nagy hibája általában? Adjunk ki hamar valamit, és majd döglenek utánunk a csajok, és egyből benne leszünk a hírekben is, aztán jön a hírnév, meg ömlik a pénz. Na, ez itt most totálisan nem állja meg a helyét.

Viszont olyan szinten szépen szól a lemez, hogy élvezet hallgatni, és újra meg újra elindítod a dalokat, csak azért, hogy még jobban bele tapossák a leesett álladat a sárba. Igényes, megszerkesztett anyagról beszélünk, ami rendes körülmények között lett rögzítve, nem pedig a nagypapa sufnijában.

Aztán mi az, ami jellemző már a nagyobb magyar bandákra? A borzalmas énekes, ami itt abszolút hiányzik. Tudod, lenne rengeteg tehetséges zenekar itthon, de tehetséges, jó énekes az már mondhatni annyira ritka, mint a fehér holló. Lele Gergő azonban olyanokat énekel, hogy csak lestem ki a fejemből. Viszont ahogy érzem mostanában ez a Solar Scream-es hangulat, egyre jobban megmutatkozik a „kezdő” zenekaroknál, ami igazából nekem abszolúte nem baj, mivel imádom ezt a kicsit stoner-doom-underground hangulatot. Főleg a Swamp Of Sorrow című dalban éreztem a hajazást az ismertebb bandára, de ez sem copyzás, hanem sokkal inkább inspiráció, útmutatásként szolgáló hasonlóság.

A három szám igazából teljesen magával ragad, és kitép a hétköznapjaidból. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy egy teljes albumon, mit tudna hozni a Handout. Busa Balázs a Soulution című dalban olyat gitározik, hogy arra nem találok szavakat, mindeközben pedig Bene Balázs, és Virág Levente olyan masszív basszus, illetve dob alapot nyújt, hogy ilyen ritmusszekcióról álmodik minden zenekar!

Ezért imádom a magyar zenekarok bemutatkozó anyagait megkapni, mert tényleg találhatunk ilyen gyöngyszemeket is. Ritka kincs az ennyire hangulatos, jó zenekar. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem egy sablon metal zenét akar hallgatni. Milyen jó is lenne, ha ezt a színvonalat ütné meg minden zenekar, és minden hétvégén ilyen bulikba járhatnánk, ahelyett, hogy hónapokat várunk néha egy-egy igazi ritkaságra.

A srácokat a FACBOOK-on is követhetitek, és tessék menni a koncertjeikre. Nagyon remélem, hogy minél előbb fel tolják az arcukat Budapestre is, és a Dürerben, vagy valahol csaphatunk velük egy hatalmas bulit. Mit lehetne ilyenkor még írni? Béke, Szeretet, Metal