RockStation


Reanimate - Új videó a Handout zenekartól

2018. március 20. - sunthatneversets

handout_band.jpg

Megjelent Handout zenekar pályafutásunk harmadik nagyszabású videoklipje, mely a nemrég megjelent nagylemezünkön található, Reanimate című számunkhoz készült.

Tovább

Gondolkozzatok!: Handout - Keep Sinking EP (2013)

2013. szeptember 22. - KoaX

handout2.jpg

Itt van az ősz, itt van újra. Mi meg újra totál elfoglaltak leszünk. Tudod, utolsó év a suliban. Órarend variálás, a sokak által gyűlölt Neptunnal való soha véget nem érő csata újabb folytatása, és persze a tanárok kenyérre kenése is megkezdődik, hogy ugyan már ide-oda ne kelljen már annyira komolyan bejárni. Magyarán semmi időnk nem marad semmire, ráadásul ilyenkor találsz egy csomó jó könyvet otthon, hogy még amikor lenne is egy kis időd zenét hallgatni, inkább azt mondod most olvasok inkább. Az meg most mellékes, hogy az MP3 közben gallyra ment, és így tényleg semmi esélyem az utcán zenét hallgatni. Picit megcsúsztam a határidőkkel, de hát mindenkivel megesik ez néha-néha. A lényeg, hogy itt vagyunk, és ismét célkeresztbe veszünk egy remek magyar bandát, a Handout-ot, ugyanis megjelent a zenekar első három számos EP-je. Ne is pazaroljuk tovább az időt, és essünk neki. Lássuk milyen a magyar metal!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum