A magyar Till We Drop új lemezéhez viszonylag hosszú út vezetett. 2009 óta léteznek, 3 single és egy 2011-ben kiadott The Summer Triangle című nagylemez már megmutatta, hogy a srácoknak igen csak jól áll és jól is nyomják ezt a pop-punk/metalcore keverék dolgot. A Skyward című kislemezről többet a bevezetőben nem is írnék, mert hátha végére is érek cikknek, szóval a hajtás után a többit.

Ugyanis a négy dalt tartalmazó kislemez alig több mint negyed órát rabol ez az életedből, de a kérdés, hogy hányszor negyed órát? Az EP mindegyik nótája pörgős és dallamos, emellett modern és fiatalos. Élmény hallgatni, hogy mennyi energia van a dalokban.

A Dedication és a Indestructible nagyjából azt a színvonalat hozza, mint a fentebb említett Adele dal és nagyjából úgy gondolom, hogy a zenekar dalainak a prototípusának számítanak. Reggeli induláshoz, és tömegközlekedéshez igazán ideális háttérzene. Az Asleep komótosabban indul, aztán szépen azért megindul a darálás, ám mégis sokkal másabb színezete van, mint az első két dalnak. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy mik azok az apró különbségek, ami miatt ez jobban bejön, mint azok, de talán mindegy is, nem kell mindenre magyarázat.

Aztán a végére a dal, amit pár hónappal ezelőtt egy szöveges videó formában tártak a publikum elé, a Clouds. A dal természetesen a legjobb a kislemezen, atom-barom-állat nagyon jó a dal és a hozzá gyártott szöveges videó is tényleg világszínvonalú. Egyetlen bajom, hogy az Asleep után kissé nehezem tudom beilleszteni, de ettől függetlenül nagyon egyben van.

De miért csak negyed órát sikerült ebből nekünk adni, Srácok!? Ennyi várakozás után, csak ennyi kapunk? Igaz, hogy ami ebben a tizenhat percben történik, arra nem lehet rosszabbat adni, mint 5/5, de ez még csak az út fele. Egy nagylemeznek, vagy egy következő EP-nek legalább ennyire jónak kell lennie csillagos ötösért.