RockStation


Búcsúzik a Till We Drop

2014. május 08. - sunthatneversets

Till We Drop 2013.jpg

Holnap búcsúzik közönségétől a budapesti Till We Drop zenekar, akik minőségi kiadványokkal, két Európa-turnéval, valamint számtalan nemzetközi fesztiválfellépéssel a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy végleg leteszik a hangszert. A Till We Drop története egyben a hazai underground zenei színterek állatorvosi lova is, hiszen egy ígéretes pályafutás előtt álló zenekar volt kénytelen a megfelelő infrastruktúra hiányában búcsút mondani azelőtt, hogy kiteljesedhetett volna a bennük rejlő potenciál. Most azonban a szomorú jövőkép helyett koncentráljunk a jelenre, május 9-én, azaz holnap, jóbarátaik, a Show Your Otherside, a Belt Capricorn Starts Here, illetve a The Idoru társaságában egy jó hangulatú koncerten csendülnek fel utoljára a The Summer Triangle, valamint a Skyward dalai a Dürer Kert színpadán! További információk ITT. (Fotó: Réti Zsolt)

A csillagok felé félúton: Till We Drop: Skyward EP (2013)

skyward.jpgA magyar Till We Drop új lemezéhez viszonylag hosszú út vezetett. 2009 óta léteznek, 3 single és egy 2011-ben kiadott The Summer Triangle című nagylemez már megmutatta, hogy a srácoknak igen csak jól áll és jól is nyomják ezt a pop-punk/metalcore keverék dolgot. A Skyward című kislemezről többet a bevezetőben nem is írnék, mert hátha végére is érek cikknek, szóval a hajtás után a többit.

Tovább

Csak és kizárólag Down!: Hegyalja Fesztivál, 2 nap, 2013.06.27.

0down213_82.jpg

Eljött az a nap, amire több mint féléve vártam. De, hogy? A nap ezerrel süt be a kocsi hátsó ülésére, ahol magzati pozícióban próbálok aludni pár órát, de hát nem igazán jön ez össze. Több okból sem. Izgatott vagyok a mai nap miatt, a Slayer – Newsted duon pörög még az agyam, és a totál elfeküdt nyak sem segít az alvásban. Mindegy, ha már így hozta a sors felkelek, és elkezdem lapozgatni a műsorfüzetet, hogy mi is vár a nagy show-ig rám. Lesznek itt programok bőven, nem kell aggódni. Stand up, Badárral, a karrier sátorban a délutántól meg folyamatosan játékos vetélkedők, és érdekes előadások vannak. Mellesleg van kényelmes szék is, amibe bele tudok süppedni. Érdekes látni a várost, aminek a nyugodt kis sétáló utcáját ellepték a rockerek, metalosok, és a pankok. Helyi kis marketben megvásárolt reggeli majszolása közben gondolkodóba estem. Mi lesz, ha ma is szakadni fog az eső végig? Bármi történik is az esti headliner buliját, látnom kell. Délelőttöt még olvasgatással töltöttem, aztán pedig irány a koncert dömping.

Tovább

Clouds - Till We Drop dalpremier

tillwedrop_band.jpg

Végre valahára újra új dalról tudunk beszámolni a Till We Drop-pal kapcsolatban. Ma este 9-kor volt a Cloud című dal  premierje, amit mi rögtön meg is mutatunk a hajtás után. A dal az előfutára a közelgő kislemeznek, ami a Skyward címet fogja majd viselni. A nagyon (tényleg nagyon) profi szöveges videót az ausztrál RedBoss Production készítette el a zenekarnak. Ezek alapján várjuk azt a kislemezt!

Tovább

Someone Like You - Itt a Till We Drop klipje az Adele átiratra

Till we drop videó.jpg

Örömmel jelentjük be, hogy tegnap este végre megszülettünk, azaz debütált a budapesti TILL WE DROP Adele átiratának - Someone Like You - metalcore-ba öntött pop punk verziója a zenekar Facebook oldalán. A Tom Denney (ex-A Day To Remember) által a napsütötte Floridában kevert és masterelt dalt Turán Eszter (Moviebar Productions) barátunk hathatós segítségével a nagyszerű Peak.hu gárdája filmesítette és vágta össze a napsütötte Budapesten, mi pedig örülünk ennek, mivel az elmúlt hónapokban rettentő sok munkaórát tettünk bele, hogy ilyen remek legyen a végeredmény. - áll a zenekar levelében. És most nézzük a végeredményt!

The Grenma és Till We Drop - Közös koncert a Dürer Kertben

A The Grenma rajongói számára eddig sem volt ismeretlen kifejezés a softcore, azonban joggal merülhet fel a kérdés azokban, akik még nem hallották Szalay Csongor zenekarának negyedik, ingyenesen letölthető nagylemezét, hogy a kiadvány miért épp a Budapest Softcore címet viseli. A válasz egyszerű, ugyanis hazánk feltehetően legnépszerűbb újkori punkbandája úgy tudta újra meghatározni hangzását, hogy mindeközben sosem került még ekkora hangsúly a közvetítendő üzenetre.

Persze ha tartalomról volt szó, a bandának eddig sem kellett a szomszédba mennie ötletekért, de tény, hogy a BPxSC tizenegy új dala minden korábbinál szókimondóbb, és ami a legfontosabb, sürgetőbb a fiatalokra nézve. Mindez abban a felismerésben leledzik, ami lényegében a műfaj alapja is: a változtatás lehetősége mindig a fiatalok kezében van, és épp ezért fontos felelősséget vállalnunk minden tettünk után, mert csak együtt, összefogva lehet élhetőbbé tenni a mindennapjainkat. Az ebből származó – valamint a hangulatos koncertek révén az így visszatérő – energia alapjaiban határozza meg a The Grenma új szerzeményeit is, amelyek határozottsága egy érett, saját korlátaival és lehetőségeivel tisztában lévő zenekart tükröznek, ennek fényében pedig megérdemelten jár nekik országos megbecsülés és siker. Ettől pedig a zenekar vendégeit sem kell féltenünk, ugyanis három olyan reményteli tehetség melegíti majd be a hangulatot, akikről eddig is sokat hallhattunk már, és ez később sem fog változni.

Tovább

Till We Drop: Magyar turné és változás a zenekarban!

2012. március 30. és április 28. között újabb hazai turnén lesz látható a budapesti Till We Drop! A tavaly év végi, The Southern Oracle-lel közös, nagysikerű turné után ezúttal egy könnyedebb, dallamosabb közegben indul útra a zenekar. A Pop Goes Metal névre hallgató körúton a tavaly első lemezét és első Európa-turnéját abszolváló Till We Drop vendégei régi barátaik, a helyenként punkot, néhol pedig elektronikát is bevető, friss és izgalmas hangzású popzenekar, a Fekete Teve, valamint a Hope The Last romjain alakult post-hardcore reménység Our Youth lesznek. Érdekesség, hogy a turné budapesti állomása egyben egy vendégszereplés is, hiszen a második születésnapját ünneplő Till We Drop és a Fekete Teve társaságában mutatja be hamarosan elkészülő, új nagylemezét a The Grenma!

Fontos változás még, hogy a Till We Drop és basszusgitárosuk, Molnár Bálint útjai – Bálint munkahelyi kötelezettségei miatt – békében elváltak egymástól. A zenekar új bőgőse Pozsár András, aki emellett a debreceni Idea Implant tagja is. András májusban érkezik a bandába, így Pap Attila, az Our Youth basszusgitárosa segíti ki őket a Pop Goes Metal turnén, amelynek dátumai a következők:

2012. március 30. Eger @ Egrix
2012. március 31. Szolnok @ IH
2012. április 6. Nyíregyháza @ Y2K
2012. április 7. Szeged @ Club Noir
2012. április 13. Veszprém @ Diákcentrum
2012. április 20. Kazincbarcika @ Diamond
2012. április 21. Budapest @ Dürer Kert *
2012. április 27. Debrecen @ Roncsbár
2012. április 28. Esztergom @ Sportalsó

*a koncert fellépői: The Grenma (lemezbemutató), Till We Drop (2. Születésnap), Fekete Teve, Nonverse

A Skalar Music Hungary, a Grindrise és az Ascension 46 bemutatja: Grindrise Fest VI.

Az utóbbi évek fővárosi undergroundjában meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a Grindrise Fesztivál, hiszen a deathcore és a metalcore szerelmeseinek legszínesebb és leginkább fejlődőképes színtérszervező happeningjét tisztelhetjük a kezdeményezésben. Ebben persze annak is hatalmas szerepe volt, hogy az előbbi műfajok hazai képviselőinek következetes kiforrásának is tanúi lehettünk az egyes alkalmakkor, valamint idővel nemzetközi előadók is csatlakoztak az egyébként is színes, tartalmas felhozatalhoz. Ezért is örömteli, hogy ezúttal a Skalar Music Hungary, az Ascension 46 és a Grindrise Clothing összefogásából az eddigi legnagyobb Grindrise Fesztivál kerülhet megrendezésre, ahol nem kisebb név kerül az este középpontjába, mint a Darkest Hour legénysége.

Tovább

Az elejétől fogva országhatáron túl nyúló terveink voltak ... - Interjú Újhelyi Endrével a Till We Drop gitárosával

A 2009 végén alakult budapesti Till We Drop sem a „lassú víz partot mos” gyakorlatba átültetését favorizálja. A fiatal tagokból álló pop punk formáció debüt lemeze The Summer Triangle címmel a német Let It Burn Records-nál jelenik meg október végén. Erről, a múltról és a zenekar előtt álló lehetőségekről beszélgettünk Újhelyi Endre gitárossal.

RS: Ti sem sokat tétlenkedtek. Két év alatt egy rakás koncert és most az első lemezetek is megjelenik október végén, ráadásul külföldi kiadónál. Kezdésnek azonban kicsit mesélnétek a megalakulásról és a névválasztásról? Egyáltalán hogyan írnátok le a pop punk-ot?

Jól mondtad, kb. tényleg két éve alakult a zenekar. Mindannyiunknak volt már tapasztalata a zenélésben, mondhatni kettő banda romjain épült a Till We Drop. A két Orbán fivér a Ghost of Shelter-ből, mi hárman (Bálint, Pete és én) pedig a Fuwdo-ból kerültünk a csapatba. Valamennyiünk ekkortájt szenvedte el szeretett kvintettje végét, de ugye ismeritek az öreg és igaz mondást, hogy minden vége, valami új kezdete. Ez itt is bizonyosságot nyert, hisz aktív részesei voltunk az éjszakának, így nem volt nehéz egymásra találni. A stílust nem tudatosan választottuk, ez ösztönszerűen jött belőlünk és mikor számonkérték rajtunk, hogy „na de mégis milyen zenét játszotok” és már nem jöhetett szóba a válasz elkerülésére alkalmazott rock kategória, talán a pop-punk-hoz álltunk legközelebb. De nem vagyunk egy, a szó szoros értelmében vett pop-punk banda, mert mi sem vagyunk pop-punkerek. Mivel elég nyitottak vagyunk mindenféle zenei stílusra ezért az általunk írt számokat se lehetne egy  kalap alá venni.

Tovább

Till We Drop – Dalpremier a Facebookon!

Folytatjuk jó hagyományainkat és lájkért cserében újabb zenekar dalát tesszük közkinccsé! Ezúttal a Till We Drop érkezik új dallal, mégpedig az Introducing J. Pussy című tétel hallgatható meg a Till We Drop facebook oldalán, a ‘NEW SONG’ fülre való kattintás után. A dal az első hivatalos hallgatnivaló az október 28-án érkező The Summer Triangle albumról, amely a német Let It Burn Records gondozásában lát napvilágot és amelyet egy Európa-turné követ a német Blackout Argument és a norvég Social Suicide társaságában!
 

BE KIND, HANG'EM IN THE FRONT YARD: THE SOUTHERN ORACLE ÉS TILL WE DROP MAGYAR TURNÉ, 2011!

2011. november 11. és december 17. között közös magyar turnéra indul a The Southern Oracle és a Till We Drop! A két zenekar szinte megalakulása óta ápol baráti viszonyt, majd 2011. nyarán mindketten ugyanahhoz a német lemezkiadóhoz, a Let It Burn Recordshoz szerződtek. Ennek örömére országszerte tíz állomáson látható a két banda, a dátumok pedig tovább után.

Tovább

Till We Drop - Külföldi lemezszerződés és Európa-turné

Büszkén jelenthetjük be, hogy a budapesti Till We Drop, követve szegedi barátaikat, a Southern Oracle-t, szintén a müncheni LET IT BURN RECORDS kötelékében folytatja pályafutását.

A Let It Burnnel kapcsolatban Orbán Ferenc gitáros a következőket mondta: “Amióta zenélünk, egy ilyen lehetőségre vártunk, hogy megmutathassuk magunkat a világnak. Ez a lemezszerződés új dimenziókat nyithat meg és mérföldkő a zenekar életében. Örülünk, hogy Chris a Let It Burn Recordstól bizalmat szavazott nekünk és mindenképpen szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel!”

A LET IT BURN RECORDS hivatalos közleménye: “Örömmel jelenthetjük be, hogy a Southern Oracle után egy újabb magyar zenekar csatlakozott kiadónkhoz a Till We Drop személyében. Különös lehet, hogy hirtelenjében két magyar zenekart is szerződtettünk, azonban a Till We Drop zenéjét hallva, azonnal észrevehető a zenekarban rejlő potenciál és hogy mennyire jók! Nem sok minőségi válasz érkezett Európából az amerikai ‘Pop-Mosh’ jelenségre, így a Till We Drop minden bizonnyal egy olyan zenekar, amelyet a rajongók már jó ideje vártak”

Tovább

Ingyenes modern-rock metal party a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

Minden kedves sziget belépőre -is- spórolni szándékozó torzított gitár párti embertársnak melegen ajánlott a mellékelt ábrán feltüntetett modern rock-metál rendezvény! A helyszín jól ismert, minden bizonnyal a zenekarok neve sem teljesen új az olvasók számára, de ha a feltevéssel esetleg dacolna valaki, akkor itt az idő változtatni. Legyen az bárhogy is, szeretettel vár mindenkit szombaton a Dürer jó hangulattal és ingyen sörrel!!! Az előző mondat utolsó előtti szócskkája lehet, hogy kamu...:))))     

Helyszín:     Dürer Kert
Belépő:     Free!
Kezdés:     20.00
Bandák:    Cadaveres, Turn Of Mind, Velvet Stab, Till We Drop, a Losing Season


http://www.myspace.com/cadaveres
http://www.myspace.com/turnofmind
http://www.myspace.com/velvetstab
http://www.myspace.com/tillwedrop
http://www.myspace.com/alosingseason

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum