Az ausztrál progresszív metalosok, a Circles 2010-ben kezdte pályafutását egy demóval, ezután rögtön le is igazolta őket az angol Basic, aki a djent színtér vezető kiadója. Ez idő alatt írásunk tárgya, az első nagylemezig egy kislemez és single jelent meg a zenekartól. A stílus nagyjából ugyanaz maradt a két évvel ezelőtti anyagokhoz képest, mégis az új lemez, az Infinitas és az a tény, hogy a The Dillinger Escape Plan előtt zúztak a Hajón a közelmúltban, megköveteli helyét e blog hasábjain is.

A leginkább észrevehető újítás a zenéjükben, hogy sokkal több samplert használnak, mint korábban. Ez azért veszélyes fegyver, mert szuperül lehet színezni vele a zenét, sokat tud dobni az hangzásvilágon, ám ha túlzásba viszik, akkor mérhetetlenül idegesítővé válik. E kettő között egyensúlyoz a Circles – egész ügyesen. Itt-ott van olyan érzésem, hogy aztán már tényleg elég, de szinte kivétel nélkül abban a pillanatban abba is marad a „gépzene” (Ground Shift).

A djent riffhalmazok mögötti elszállós gitárszólók témáit is jól eltalálták a srácok, mint például az On My Way, vagy a Responses (a lemez egyik legjobbja) dalokban. Ahogyan a kórusrészeket is, ezek ülnek a legjobban a lemezen, ezek adják meg leginkább a remek hangulatát az albumnak.

Természetesen a hörgős és kemény darálások is érkeznek rendre, de ezek kicsit sablonosak, és igencsak ismerősnek tűnhet a héthúrosok szokásos dörrenése és csilingelése – sokszor, és sok zenekartól halljuk mostanában ezeket. Továbbá valahogy a kiabálós futamok, mintha kissé nehezére esnének Perry Kakridas énekesnek, de hangsúly szerencsére nem is ezekre jut, csak néhány dalban (As It Is Above, So It Is Below).

Nem végiggyalogolva az egy tucatnyi nagyszerű dalon, egy nótát ki kell emelnem, ami az egész nagylemezt „eladja”, holott emellett azért ezer nagyszerű pillanat van a majd’ egy órányi anyagon. Ez dal pedig az Another Me. Elsőre hallásra vitt mindent, minden riff, dallam és kiállás tökéletesen a helyén van.

Még egy hatalmas piros pont a zenekarnak (illetve a Basicknek), ezt pedig a hangzással érdemlik ki. Úgy általában nem szoktam a Basick-et emiatt kiemelni, mert ez náluk alap, de a dobok annyira jól dörrennek meg egészen végig, hogy öröm hallgatni. Az Another Me és a Verum Infiniti esetében (is) jól hallható, hogy a blast-beatek mennyire együtt dolgoznak a riffekkel – nagyon jól szól!

A lemez középrésze a Responses, Visions, Radiant dalokkal nagyon erős, kifogástalanul hozza mindegyik az elvárt elszállós, technikás progresszív metált, mindegyik nagy kedvenc lett máris. Igazából ezek közül bármelyik tudná viselni a lemez legjobb dala címkét.

Remélem, hogy az angol kiadónál eltöltött két év alatt összeszedett inspiráció nem hagy alább, és a megkezdett úton mennek tovább a srácok. Itt-ott még sablonosak és elcsépeltek a riffek, de ott, ahol az egyéni megoldásoknak kell kidomborodni és nem a stílus kötelező elemeit hozni, zseniálisat alkotnak. Ezt kell kinőni a következő lemezeket és akkor tényleg megy a hibátlan plecsni. Az alapok nagyon jók, első lemeznek pedig ez szinte tökéletes.