RockStation

FEZENRE VELED – a NO WAVE és a FEZEN közös válogatója

2014. február 24. - sunthatneversets

Fezenre Veled.png

„Van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok?” – ezt a kérdést tették fel tavaly a FEZEN szervezői  és nagyon sokan válaszoltaak igennel, kevesebb mint egy hét alatt, több mint száz jelentkezés érkezett a FEZENRE VELED válogatóra. A fesztiválra végül egy klubos élő forduló után hét zenekar jutott el, a legtöbb szavazatot elért The Talking Horse egyenesen a nagyszínpadon, a Moonspell és a Tankcsapda között léphetett fel. 2013 után idén is felteszik a kérdést: van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok? Akkor FEZENRE VELED – A NO WAVE és a FEZEN közös válogatójával bekerülhetsz a 2014-es FEZEN Fesztivál fellépői közé.

A tavalyi rock-metál túlsúly után, idén egy színesebb versenyre készülnek: akár Nirvana, akár  Metallica poszter lógott a falatokon, szeretettel várnak, de a Samantha Fox „alatt alvók”-at sem utasítják el. Egy műfaji megkötés van: zömében élő, hangszerekkel előállított zene legyen, amit előadtok. Semmi baj, ha samplert, laptopot és egyéb kütyüket is használtok, de ránézésre zenekarnak tűnjön a csapat, ne számtech szakkörnek :D

Hogy a műfaji sokszínűségben még könnyebben kiigazodjonak, idén a No Wave is beszállt a válogatóba. A klubsorozatáról vagy akár a tavalyi egyik fesztiválhelyszínről is ismert szervezőbrigáddal közösen döntenek majd arról, hogy melyik zenekarok kapjanak esélyt a fesztiválfellépésre.

A tavalyihoz hasonló, de egy kicsit továbbfejlesztett szisztémával döntenek ezúttal a győztesekről. Első körben a jelentkezéseket várják, a FEZEN facebook oldalán elérhető űrlapon keresztül, március 31-én éjfélig. Ezt követően a NO WAVE és a FEZEN szervezői végighallgatnak minden jelentkezőt, és kiválasztják azt az 50 zenekart, akikben meglátják (hallják) a jövő nagyszínpados előadóit. Majd közülük kiemelik a legjobb tízet, akiket egyenes ágon az élő válogatóba juttatnak. A maradék 40 zenekar sorsát pedig a közönségre bízzák: azaz egy szavazós alkalmazás segítségével Ti választhatjátok ki, hogy a már bent lévő tíz mellé, melyik tíz zenekar csatlakozzon az élő válogatón.

Mert idén is lesz FEZENRE VELED – Élő válogató, a FEZEN klubban. Ezúttal két napos lesz az esemény, Május 23-24-én mutatkozik be a tíz-tíz zenekar a FEZEN klubban, és az élő, színpadi teljesítményével próbálja meggyőzni a közönséget arról, hogy neki kell ott lennie a 2014-es FEZEN fesztiválon. A fellépő zenekaroknak idén is megtérítjük az útiköltségét, mind a klubos fellépésen, mind később, az esetleges fesztiválszereplés esetén. Mindkét napon 5-5 zenekar juthat be a FEZEN fesztiválra, és a 10 továbbjutó közül a legtöbb szavazatot elért csapat egyenesen a nagyszínpadra kap meghívót.

A kilenc zenekar fesztiválos fellépése nem a tavalyi helyszínen, a Gépházban lesz, hanem a NO WAVE sátorban, ami idén az ősfezen szimbólum cirkuszi sátor helyett egy 500-600 fős rendezvénysátorban kap helyet. A tavaly kipróbált Gépházat, idén nem koncerthelyszínként használják, hanem egyfajta pihenőszobaként, ahol kellemesebb klímával, ülőhelyekkel, lazítós zenékkel várunk Titeket. És, ahogy már korábban is írtuk, a fesztiválra utazás költségeit is megtérítjük a bejutó zenekaroknak. Szóval: Van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok? FEZENRE VELED.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr205828282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum