Hosszú várakozás előzte meg a finn HIM zenekar koncertjét a Budapest Parkban. Tudniillik 12 évvel ezelőtt jártak nálunk legutóbb, a Sziget Fesztiválon. Így hát nem is csoda, hogy a kapunyitás után rohanás vette kezdetét az első sorokig a tini lányok között.
A 2003-as Love Metal albumon található Burried Alive By Love elég érdekes kezdésnek bizonyult, ugyanis felismerhetetlenül sikerült belecsapni a húrokba. Itt még ugyan a lányok kedvence Ville Valo hangját, alig-alig lehetett hallani, a hangszerekkel és a sikoltozásokkal szemben. Nagyon szépen szólt az első másodperctől kezdve a koncert, panaszra nem lehet oka a koncertlátogatónak, az éneket is sikerült percek után rendesen kihangosítani. Az első pár dalon keresztül elég gusztustalan látvány volt, míg egy másik koncerten öklök/metalvillák és söröskorsók emelkednek az égbe, addig itt telefonok sokasága lepte el az „eget”. Nem tudom mennyire volt jó ötlet már az elején ellőni a legnagyobb slágereket, gondolok itt a Right here in my arms-ra, vagy a Join me in death/Your sweet 666 kettősre. Voltak számomra töltelék dalok is ezek között, amiket sajnálattal kell közölnöm, de nem ismertem. Nálam a Razorblade Romance-nál megállt a HIM tudomány…
Azon gondolkodtunk a koncert előtt a többiekkel, hogy vajon milyen mozgásra lehet számítani egy HIM koncerten. Nyilván nem lesz circle pit a Wicked Game-re (igen, volt ez a dal is ), vagy nem lesz stagediving semelyik dalra se, hiszen a koncert nagy részét lassabb, bugyi nedvesítő nóták adták (ezt a lányoktól tudtam meg.) Nos, mindenki lötyögött, 1-2 headbengelő arc is volt, de lehetett látni capoeirazó brazilokat megszégyenítő mozgást gót arcoktól is.
A többezres közönség (hétfőn a 39 éves Adicts-en 160 ember, kedden a szintén Parkos Sick Of It All koncert közönség száma ehhez képest nulla volt … ) végig énekelte és sikítozta a másfél órás koncertet. Aminek természetesen nem a Funeral Of Hearts című dallal lett vége, de nem ám! Jön a szokásos levonulás, majd egy kis kéretés után visszatértek a finnek és belecsaptak újra a lecsóba. Három olyan unalmas számmal, hogy hirtelen egy újabb sört kellett vennem, hogy ne aludjak el. Na de ezután jött a meglepetés, hiszen a zenekar elköszönt, de természetesen nem végleg, hiszen még a végére tartogattak egy dalt, a Sleepwalking past hope címet viselő szerzeményt. Na, ezt már főleg nem ismertem, így egy kicsit kutakodnom kellett….
Pozitívumként megemlítem, hogy Ville Vallo hangja, ennyi cuccozás, dohányzás és alkoholfüggőség után is teljesen rendben van. Igaz, hogy ezt a koncertet is kisujjból kirázták, de hát ennyi évvel és koncerttel a hátuk mögött ezt nem is szabadna máshogy csinálniuk.
Gondolom a hazai HIM rajongók szeretnék, ha nem kellene újra több mint egy évtizedet várni kedvenceikre, mert úgy látszik, hogy 2014-ben ez a zenekar még mindig verhetetlen.
FOTÓK: TÖRÖK HAJNI. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
