Az indianapolisi The Contortionist harmadik lemeze pár nappal ezelőtt jelent meg és mivel az év egyik leginkább várt progresszív metal lemezéről beszélünk, igen csak kíváncsi voltam a végeredményre. Több dolog miatt is. Egyrészt, hogy az előző két lemezt feléneklő Jonathan Carpenter három év után kiszállt a bandából, mert felesége első gyermeküket várta – nincs miről beszélni, mennie kellett. Helyére az a Micheal Lessard lépett, aki a Last Chance To Reason zenekarban énekel és először úgy volt csak pár hónapig kisegíti őket egy turnén, de tavaly nyáron hivatalosan is bejelentették, hogy ő a banda új frontembere. Másrészről pedig úgy tűnt az év elején, hogy nagyon hirtelen dobták össze az új, Language című albumot, hiszen még januárban arról szóltak egy rövid üzenetben, hogy milyen izgalmas, hogy új albumot írnak, március végén pedig már készen is voltak. Az új lemez munkáit amúgy az a Jamie King tartotta a kezében, aki egyebek mellett a Between the Buried and Me lemezeknél is bábáskodott. Látszik a keze nyoma...
Aztán a nyáron megjelent két új dal (Language I: Intuition, Primordial Sound) megnyugtatott, hogy akkor baj azért nincsen – úgy tűnik az új énekessel meglett az közös hullámhossz. Az előző két lemez egészen megosztotta a banda rajongóit is, ugyanis nagyjából fele-fele arányban vannak a két album mellett vagy ellen. Jómagam nem tudnék ennyire nyilvánvalóan állást foglalni, de talán a 2012-es Intristic pörgött többször, leginkább a cynic-es elszállós témák miatt.
Hogy az új lemez melyikre hajaz leginkább? Mindegyikre és egyikre sem. Lessard szemmel láthatóan (illetve füllel hallhatóan) könnyedén beépült a The Contortionist rendszerébe, sőt saját stílusával dobott egy jó nagyot az összképen.
A lemez első harmada kissé hektikus. Egészen lágy felvezetés, a The Source után a nyáron már megismert Language I: Intuition dobja az ívet. Nagyon nagy zene! Nem kell nyakon szórni jelzőkkel ezt a pár sort, de elsőre leültetett a dal. Ugyan van kiss Cynic és BTBAM (főleg az nyers üvöltéseknél) áthallás a nótában, de ez inkább csak emeli a színvonalát. A Language szett második darabja a Conspire sokkal darabosabb, tört ritmusokkal szaggatott témái inkább djentes hangzást kölcsönöz a dalnak. A lemez további kétharmadára leginkább a nyugalom kifejezés a leginkább megfelelő. Persze itt-ott még van néhány váltás és durvább részek, nagyobb tekerések, de nem ez a jellemző. De ez egyáltalán nem probléma. Így is eléggé bonyolult képletek mellett folyik a zenélés, rengeteg témaváltás, és ezek a témák mindegyike zseniálisan szerkesztett és nagyon a helyén van minden. A lemez fókuszpontja a Primordial Sound. Szándékosan nem írtam csúcspontot, hiszen a leglassabb dal a lemezen, leginkább cipőorrbámulós lamentálás a dal, nem rossz, nem is mondanám egyértelműen mélypontnak, mert erre felé haladt az egész lemez íve.
A lemez utolsó harmada újra kissé tempósabb, remekbe szabott dalok fértek fel a lemez végére, tökéletesen keretbe foglalva az albumot. Nem tudok kiemelni dalokat, hogy melyik lenne a legjobb, mert egyelőre mindegyik nagyon bejön, de mindegyik másért. Van, ahol az énektéma ragad el (mondjuk ez egyik legnagyobb erősséges a Language-nek) és van, hogy a gitárszólók.
Nem okozott csalódást a The Contortionist. Ez egy remek album, megfelelt az elvárásaimnak és már most bizton állíthatom, hogy nálam ott lesz az év végi elszámolásnál – most már csak egy jó kis koncert kellene valahol a közelben, hogy lássuk is őket végre.
