RockStation

The Arcturian Sign - Új dallal jelentkezik az Arcturus

2015. március 27. - sandroo

arcturus-arcturian.jpg
Itt egy friss dal az Arcturus zenekar hamarosan megjelenő új lemezéről. Aki ismeri a bandát, az tudja, hogy mire számíthat, aki nem az biztosan utána jár majd a zenekarnak, miután meghallgatta ezt az öt perces minőségi muzsikát.


Bevallom eddig nem voltam oda ezért a bandáért, hangsúlyozom, hogy eddig!! Viszont ez a dal annyira zseniális, hogy mindenképpen bepótolom a hiányosságaimat Arcturus téren. A dal refrénje mocskosul el van találva, ennél fülbemászóbb nem is lehetne, és a háttérben az orgona...perfekt, én ötöst adtam rá és már vagy 10x hallgatom. Remélhetőleg a május 8-án megjelenő Arcturian című új album végig ilyen dalokból fog állni. Akkor tutira az egyik kedvencem lesz ebben az évben. A lemez a Prophecy Productions kiadásában fog majd megjelenni. Addig nyomassuk ezt a dalt, amely The Arcturian Sign címet kapta.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr297309510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum