RockStation

A Track már májusban elhozza a nyarat – egy hét múlva nyitás!

2015. április 24. - rockstation

0accept2014_66.jpg

Közeleg a jövő csütörtök, amikor elstartol a Barba Negra Track idei, kedvencekben és sztárbandákban bővelkedő szezonja. Májusban máris nemzetközi turnék érkeznek a megújult újbudai szabadtéri szórakozóhelyre, de a hazai színtér legjava is tiszteletét teszi már ebben a hónapban is. (Fotó: Réti Zsolt)

Velük köszöntötte az újévet is a Barba Negra, így nem meglepő, hogy a Track-es időszámítás is a Hooligans-szel kezdődik ezen a nyáron. Április 30-án startol el ráadásul a srácok „19-es járata”, avagy 2015-ös turnéjuk is, így igazi nagy robbanásra számíthatunk az első estén már kapásból. Május 2-án aztán egy újabb nagy kedvenccel, kissé elektronikusabb irányban folytatódik az őrület, a The Carbonfools koncertjével.

Mint ahogy azt már mindenki tudhatja, a nyár folyamán igazi sztárbandák veszik birtokukba a Track színpadát, de már a május sem marad nemzetközi fellépők nélkül. Sorukat május 13-án a Sonata Arctica nyitja meg. A finnek tavaly jubilált debütáló anyagukat turnéztatják továbbra is, az Ecliptica – Revisited című körút pedig a svéd Twililight Force és a német Freedom Call társaságában ér hazánkba. Utóbbi országot képviseli az Accept is, akiknél végre fény derült az új tagságra is: immáron Uwe Lulis gitárossal és Christopher Williams dobossal a soraiban érkezik a banda, a hard/southern rock The New Roses, valamint a szentpétervári melódikus rock Red's Cool társaságában.

A Subscribe ugyan végleg elbúcsúzik rajongóitól, a srácokat mégsem kell nélkülöznünk a Track szezonban. Ütős Rage Against The Machine Tribute-jük tovább zakatol, így május 9-én felidézhetjük a legnagyobb Subi-bulik hangulatát, a RATM legnagyobb slágereire. Előtte, a hónap elején érkezik még az Európa-turnéjáról hazatért Special Providence, s a közel féléves szünet után újra színpadra álló Fish! is.

Májusban a Track-ben idézi meg a nyarat többek közt a Mystery Gang, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Paddy and the Rats, a Zanzibar és a Supernem is. A nagy öregek közül jön Demjén Ferenc, április 25-én pedig még egy legendás, nagy Barba-kedvenc május 29-ei koncertjére is fény derül majd.

Május 24-én a Track-ben mutatja be legújabb, Lélekerő című korongját a tavaly november óta ismét négyes - Paksi Endre énekes, Rubcsics Ricsi gitáros, Erdélyi Krisztián basszusgitáros és Kálozi Gergely dobos – felállású Ossian. Az április közepén megjelent anyag eddigi koncert-kedvence, a Hajt a szív mellett a lemez további 10 dalából is csemegéz majd a banda, s a rajongók által legnépszerűbbnek tartott szerzeményeket adják elő ezen az estén.

Ha még van, aki nem hallotta volna, jó hír a közönségnek, hogy az 1-es villamos kibővített útvonalának köszönhetően idén még egyszerűbb lett a Track megközelíthetősége: az Infópark megállóból szinte egyenesen a szórakozóhelyen találhatja magát a nagyérdemű. A villamos ráadásul nem csak, hogy nap közben 6 percenként közlekedik, de este is sokáig jár, így még a koncertek után is belefér jó pár ital annak is, aki hazafelé is ezt a járművet választaná. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr307393654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum