Június 15-én jelent meg a csallóközcsütörtöki Phoenix RT vadonatúj szerzeménye – Privát Mennyország címmel -, mely egyben a készülő negyedik album első dala, és amelyhez rögtön klipet is forgatott a banda. A Hangfalakból és a Laza nyári dal című slágereket jegyző, a hammerworld.hu közönségszavazásán 2015 egyik reménységének választott, egyre népszerűbb csallóközi rocktrió a nyári fesztiválfellépések alkalmával ízelítőt ad az új album dalaiból is.
A 2013-as Nincs ellenszer című album megjelenése óta a több mint 100 koncertet adott, de közben természetesen folyt az új dalok írása is. Jó hír a Phoenix RT-rajongók számára, hogy a srácok év végére tervezik a negyedik lemez megjelenését, melynek bemutatkozó dala Privát mennyország címre hallgat.
Az új nóta egy nagyon pörgős punk-rock szám, dallamos, fülbemászó refrénnel, melynek felvételei a Supersize Productionban készültek, Varga Zoli közreműködésével. Már ez a tény önmagában hatalmas előrelépés a zenekar életében, de a srácok több tekintetben is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. "Minden ember másban leli meg saját privát mennyországát. Valaki egy halastó mellett ülve vár a kapásra, valaki egy meccsen szurkolóként, a mi privát mennyországunk a rock’ n’ roll, a zene.”
A klip forgatására két helyszínen került sor. A felvételek egy része az FX Film stúdiójában készült. Ezeket a képeket a klip hátterében csíphetik el a nézők. A forgatás másik helyszíneként egy dunaszerdahelyi műszaki áruházra esett a banda választása. Izgalmas feladat volt záróra után forgatni egy elektronikai cikkeket forgalmazó boltban. A klip külön érdekessége, hogy feltűnik benne Salamon Dia, Európa-bajnok ezüstérmes fitnessmodell is.
„Nagyon élveztük a forgatást, profi csapat gyűlt össze körülöttünk, stylist, sminkes, fodrász. Biró Mátéék (FX FILM) újfent remek munkát végeztek. Külön köszönet az Andrea Shopnak, hogy lehetővé tették a forgatást, igy egy nem szokványos helyszínen készült el az új klipünk.”