RockStation

Megjelent a Horda új EP-je

2015. június 24. - sunthatneversets

horda_2015.jpg

Az elmúlt időszakban kicsit eltűnt a Horda zenekar, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy tétlenül ültek. Folyamatosan dolgoztak az új dalokon és persze időközben egy "kisebb" változás is bekövetkezett a felállásban. Na, de ...

Megjelent a zenekar új kislemeze Part 1 - When The Sun Sleeps címmel, ami négy dalt tartalmaz. A felvételek Szegeden a  Black Hole Sound stúdióban zajlottak Vári Gábor vezetésével. A lemez egy két részes anyag első fele, a második adag megírása elkezdődött és terveik szerint télre érkezik. Az anyag teljesen magán kiadású és a Bandcamp oldalon hallgatható, illetve vásárolható meg. Minden vásárló, amellett, hogy a zenekart közvetlenül támogatja, választhat, hogy mp3 vagy flac verzióban tölti le a lemezt, még egy bandcamp applikációt is kap az okostelefonjára, ahol mindig hallgathatja a megvásárolt lemezt. Persze a hagyományos cd-t kedvelőkre is gondoltak, ugyanis a csomagban egy előre méretezett pdf is van, amit kétoldalas nyomtatással könnyen "tokbahajtogatóssá" tettek.

Az őszi fellépések már szervezés alatt vannak, de természetesen nyitva állnak minden lehetőség előtt. Bővebb információ a Horda facebook oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr177568894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum