RockStation

Interjú az emberrel, aki tűzbe hozta a Rammstein-t

2015. november 15. - sebiszabi

0rammstein2011_01.jpg

A Rammstein méltán büszke a koncerjein látható színpadi show-ra, ami egy cirkusz egyfajta pokoli változata, amihez a zenei aláfestést a kőkemény ipari zene adja. S ahogy a kamionok száma is mutatja a backstage-ben, ez a zenekar tényleg szereti ezt a pirománkodást, nagyon is. A gitáros Richard Kruspe nyilatkozta egyszer: Az emberek 99 százaléka nem érti, hogy miről is szólnak a számok, ezért a színpadon kell megcsinálni a drámát. Ezt kell csinálnunk, szeretjük ezt a műsort, imádunk játszani a tűzzel. Nevetünk rajta, élvezzük ezt, de nem vagyunk egy Spinal Tap.

Pedig 1996-ban a berlini Treptow Arena-ban majdnem baj történt, amikor egy égő propeller felborult és a színpad felé dölt. Szerencsére senki sem sérült meg, de a zenekar gyorsan döntött és megkeresték a berlini speciális effektek foglalkozó FFP csapatot, akikkel már korábban is dolgoztak együtt. Azóta is ők felelősek a Rammstein látványos és pörgős színpadi technikájáért, közben persze folyamatosan ügyelve a zenekar, a személyzet és persze a közönség biztonságára.

Úgy tűnik Till Lindemann rendelkezik azzal tudással, hogy miként lehet elkerülni egy színpadi balesetet: minőségi pirotechnikai szakemberekkel veszi körbe magát. Nem ő dönt arról, hogy tűzálló kabátot hord, amikor talpig lángokban énekel. Egyszerű dolognak hat, de itt jön a képbe az FFP.
Minden a forró kabáttól kezdve (Rammstein), a lángszóró gitáron át (Weisses Fleisch) a tűzijátékká robbanó rakétákig (Du Riechst So Gut) minden ötlet és annak megvalósítása a semmiből, az a berlini csapat munkája.

Beszélgettük az FFP ügyvezető igazgatójával, Nicolai Sabottka-val a Rammstein koncertek titkairól és arról, hogyan lehet bejutni egy metal koncertre és abból olyan műsort csinálni, amit még a hollywoodi rendezők, akár Michael Bay is megirigyelhetné.

Rammstein Kruspe.jpg

Korábban termelési igazgatóként dolgoztam és néhány éve nyergeltem át a pirotechnikára évekkel ezelőtt. Elvégeztem néhány tanfolyamot a híres drezdai robbantást oktató iskolában. Így lett papírom arról, hogy készíthetek színpad közeli pirotechnikai megoldásokat, légi kijelzőket. Gyártható robbanóanyagokat, speciális effekteket mozi- és tv filmekhez. Nem egyszerűen arról van szó, hogy veszek a piacon pár láda tűzijátékot és kitalálom, hogy milyen sorrendben teszem le a színpad elé.

Az én munkám az, hogy új effekteken dolgozzam és a piacon megtaláljam a legizgalmasabb dolgokat. Ha nem találjuk meg azt, amit keresünk, akkor a mérnökeink, akik a különleges effektért felelnek, kidolgozzák a terveket, amiket a Montana (USA) állambeli pirotechnikai gyárunkban el is tudunk készíteni.

Nicolai elárulta, hogy a munka a Rammstein színpadi produkcióival rengeteg együttműködést kíván meg a piro-csapat és a zenekar között.

Általában vázolom a zenekarnak, hogy milyen újdonságok vannak gyártás-előkészítési fázisban és ilyenkor picit hagyom őket, hogy elszabaduljanak az ötletek. Amikor megbizonyosodtunk arról, hogy az ötletek biztonságos úton elérhetőek, röviddel ez után neki is állunk az ötletek tervezésének és tesztelésének.

Ahogy a zenekar is rengeteget gyakorol egy turné előtt, az FFP-nek is van egy nagy próbaterme, ahol mindent ki tudunk tesztelni. Ez teszi a dolgokat nagyon kényelmessé. Minden ötlet az elején nagyon ambiciózusnak tűnik, amikor elkezdjük azt fejleszteni, főleg amikor égő testekről vagy éppen arról van szó, hogy pirotechnikai eszközöket rakunk egy előadóművészre.

0rammstein2011_20.jpg

Az elmúlt 18 év során volt-e komolyabb baleset, mióta a Rammsteinnel dolgoztok?
Nem - mondja Nicolai. Mindent túlságosan is kitesztelünk kül- és beltéri körülményi között is. Ha például azt látod hogy Till rakétákat lő a plafonra egy íjjal, akkor biztos lehetsz benne, hogy a fizikai pálya vagy bármi, ami a legkisebb kárt is okozhatná, szigorúan emberekkel teszteltük, mielőtt bármi is kikerülne éles környezetbe.

De mégis milyen érzés azért pénzt kapni, hogy felgyújtasz egy embert, vagy éppen egy 1.90 magas emberből csinálsz egy bömbölő és lángoló germán tornyot?
Igazából sosem gyújtottunk fel senkit a turnék során...inkább azért fejlesztünk ki új módokat, hogy a lángokat hozzá tudjuk kapcsolni az emberhez - és éppen most is több ötleten dolgozunk.

De azt azért szeretnénk tudni, hogy a következő nyáron (Download 2016 Festival, ahol az első nap headliner-e lesz a Rammstein [a szerk.]) mennyi robbanásra számíthatuk? Ötvenre? Százra?

A lista még hosszú és az új műsor tervezése még nagyon kezdeti fázisban van - mondja Nicolai. Van egy csomó új cuccunk, amit még a zenekarra kell hangolni. Szóval nem tudom megmondani most, még túl korai lenne erről nyilatkozni. Sok lesz, nagyon szeretnénk, hogy legyen, de nem szeretném, hogy ebből a közönség idő előtt bármit is tudjon.

Nos, bármin is agyal még nyolc hónapon át a Rammstein és a piro.csapat, de készítsük csak nyugodtan fel a retinánkat, mert valószínűleg a földkerekség egyik legnagyobb show-ja lesz ez.

(via)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr298079778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum