A budapesti Room of the Mad Robots, habár hallgatgattam azért a zenéjüket, mindig kicsit a figyelmem perifériáján volt. A tavalyelőtti I Stray az újságos promózásnak köszönhetően kicsit többet forgott nálam, mégis valahogy nem ütött be a dolog annyira. A Rat King Racket ezt a csorbát volt hivatott kikalapálni bennem és büszkén jelenthetem: sikeresen abszolválta a feladatot!
Mit kell tudni (az egyébként szintén újságmellékletként megjelenő) új album előzményeiről? Volt eddig a Room of the Mad Robotsnak két nagy- és két kislemeze, mindezt az elmúlt 9 évben tették le az asztalra. A nyitott szemmel járó egyszeri metalos minden bizonnyal, ha a zenéjükkel valami véletlen folytán nem is, a nevükkel biztosan találkozhatott, hiszen a folyamatos underground jelenlét mellett több külföldi nagyágyú előtt is megfordultak. Többek között nem kisebb nevek, mint Ozzy a Crowbar és a Pro-Pain is lehetőséget kapott a Robotok után. Valljuk be, sokan a fél karukat odaadnák egy ilyen trófea listáért.
Az új lemez az énekesük, Mári Péter hangmérnökösködésével készült, aki egy hangulatos hangképet rittyentett a dalok alá. Kellően koszos, mégis tisztán kivehető minden. Egyedül talán a pergő mehetett volna egy kicsit hangosabbra, de ez már csak szőrszálhasogatás. Ez a hangzás meg is adja a főleg középtempós dalokhoz az alaphangulatot, melyek az ilyen borongós időben ötcsillagos aláfestést adnak a mindennapokhoz is. Aki viszont nem csak felületesen hallgatja a CD-t, hanem oda is figyel rá (a zenekar is a fülhallgatós figyelmezést ajánlja), bizony találkozhat finomságokkal.
Mert kérem szépen az előző nagylemeznél sokkal érettebb és kifinomultabb lett a vizuálisan a patkányos koncepció köré épített album. Pont emiatt talán nem is fog elsőre betalálni mindenkinél, kellhet egy kis idő, amíg beragad a világába a Rat King Racket. A szerzemények, ahogy írtam is, főleg középtempóban operálnak, doomos, de mégsem dögszagú alapokkal. Megjelenik benne néhol a tört ritmus szeretete is, de nem matekozzák szét az agyat, pont csak amennyire még kellemes.
Az előbb említett lassúságra rögtön a nyitó 27 cáfol rá, ugyanis ez egy gyors, cséplő pofon kapásból a cd elején. Aztán megnőnek a dalhosszok, ugyanis összesen 52 percet tesz ki a CD 10 dala és ebben benne van a viszonylag nyúlfarknyi 27 is. Az elnyújtottság érzése mégsem jön elő a hallgatás közben, mert sikerült tartalommal megtölteni a nótákat.
A Merely a keletiesebb hangulatvilágával kapásból kiemelendő, a végére még egy számomra nu metalosabb részt is sikerült beilleszteni, mégsem tűnik túl eklektikusnak a dolog. Itt jegyezném meg, hogy Novaszel Attila sampleres ötletesen, de nem tolakodóan tölti ki a dalokat, ami felett akár még el is siklik az ember, ha nem figyel oda, viszont nélkülük teljesen más arca lenne a Robotok hangzásának. Természetesen a klipes Deism is megér egy pár szót, már csak a képi világ miatt is. Persze a zene önmagában is kiáll magáért, az a könnyed súllyal elárasztó érzés a dal alatt nem egyszerű! A Thorax Tales fokozódása szintén ügyesen van megoldva, ahogy a W-Dyl is kiváló zárása az egyébként szinte végig élvezetes korongnak. Hogy mi a negatívum? Kicsit több tempó kell, viszont így is kvázi hibátlan a lemez, magasan üti az előzőt! Legalábbis nálam.
Summa summarum, a Room of the Mad Robots ezzel a CD-vel az eddigi kopogtatások után szinte ajtóstól rontott a házba, hiszen nálam egyből betalált, amit kínálnak a Rat King Racketen. Természetesen a zenekar eddigi legjobb alkotása lett, érezni a folyamatos és jelen esetben nagyléptékű fejlődést az I Strayhez képest. Minden elismerésem az uraknak!
Hogy ne maradjunk lemezbemutató nélkül sem, a srácok meg is mutogatják a Rat King Racket dalait élőben is, méghozzá november 28-án a 7/8 Feszten, a Dürer Kertben. Tessék odaseregleni és a heti robot után megfigyelni őket. (4/5)
Room of the Mad Robots Official
Room of the Mad Robots Facebook
