RockStation

Júliusban Budapestre jön a háromszoros Grammy-díjas gitáros, Steve Vai!

2016. április 20. - rockstation

steve_vai_monk_092.jpg

Steve Vai az utóbbi 3 évtized egyik legnagyobb hatású gitárvirtuóza és multitálentuma. Olyan előadók hatására nyúlt a hangszer után, mint a Led Zeppelin vagy Jimi Hendrix, de nagy példaképe volt Frank Zappa is.

Mindössze húszéves volt, mikor Zappa You Are What You Is című lemezén szerepelhetett. Azóta pedig beírta magát a zenetörténelembe, mint egy igazi zenei alkimista, akit egyszerűen képtelenség egyetlen kategóriába beskatulyázni. Kivételes tehetségével szinte minden műfajból szerzett magának rajongókat.

A világ minden táján turnézott már szólóban és olyan formációk tagjaként, mint a G3 vagy Frank Zappa zenekara, de zenélt együtt olyan együttesekkel is, mint az Alcatrazz, a David Lee Roth Band vagy a Whitesnake. Több mint 15 millió eladott albummal, 15 Grammy-jelöléssel és 3 Grammy-díjjal is büszkélkedhet. Zseniális és összetéveszthetetlen gitárjátéka mellett produceri munkálataival is kivívta magának az elismerést. Saját maga írta, producerelte és mixelte szólóalbumait, amiket végül saját lemezkiadójánál hozott ki. A Favourited Nations gondozásában sajátjai mellett egyébként olyan legendás előadók anyagai jelentek meg, mint Tommy Emmanuel, Steve Lukather, Eric Johnson, Billy Sheehan és Larry Carlton.

És ha mindez nem lenne elég, Vai elképesztő tehetségét és végtelen energiáit kihasználva közreműködött kasszasikerekben (Útkereszteződések; Haverok; Bill és Ted haláli túrája, stb), és népszerű videojátékokban (GTA: Vice City; Halo 2) is. Egy nagyszerű, egyedülálló karrier egyik fontos mérföldkövét ünnepli a jubileumi turné.

Az idén 25 éves Passion and Warefare-lemezről Vai úgy nyilatkozott, hogy olyan, mintha Jimi Hendrix találkozott volna Jézus Krisztussal egy olyan bulin, amit Ben Hur rendezett Mel Blancnak. Ennél több pedig nem is igazán kell egy különleges, emlékezetes estéhez, július 28-án a Budapest Parkban. További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr48646414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum