Kevés olyan zenekar van, amelyik elindulása óta minden lemezével elkápráztatott. A Truckfighters mindenképp ilyen banda. Eddigi négy lemezük mindegyike megvett valamilyen formában. A két évvel ezelőtti Universe után pedig elkönyveltem, hogy a svéd trió nem tud hibázni, ha a szénné torzított, elszállásra hajlamos stoner/desert rockról van szó. A V esetében viszont revideálnom kell.
Az ötödik lemezük pedig azt hittem, hogy egyenes úton oda kerül 2016 megkerülhetetlen lemezei közé. Az első fecske, a Calm Before Storm, egy igényes és egyben – a svédekné l- megosztó videó volt (megtörtént esetet dolgoz fel a lentebb is látható klip. Too soon? Minden bizonnyal). Az alapján azt hittem, hogy itt kéremalásan’ a pofánk bele lesz törölve a sivatagi homokkal összeretkelt padlóba.
Hogy őszinte legyek, nem lettem lenyűgözve. A Calm Before Stormmal már gyakorlatilag az elején el lett lőve a puskapor. A Truckfighters igazi erénye az volt eddig, hogy a legevidensebb, legegyszerűbb riffeket is olyan őszintén és fílingesen nyomatták, hogy nem lehetett nem szeretni őket. Most meg kicsit megpróbálták megbonyolítani a dalokat. A lécet viszont talán túl magasra tették.
A V és a legutóbbi Universe között talán az a fő különbség, hogy amíg utóbbinál úgy volt változatos, hogy közben egyszerűbb maradt, itt érezhetően valami újat akartak mutatni. Persze megmaradtak a fuzzos, tuskó döngölések, de néha nagyon megnehezítették a befogadhatóságot. A hat-hét perces számok pedig gyakran teljesen ellaposodnak abban, hogy Ozo és Dango megpróbál valami nagyon kitekerten újdonságot hozni. A Hawkshaw refrénje(?) például nyugodtan pályázhat a legrosszabb TF momentumra. Sajnos majdnem minden szám hoz néhány ilyen kínos pillanatot.
Hogy azért előszedjük az objektív szemüveget is, annyiból nehéz dolga van a zenekarnak, hogy az elmúlt négy lemezen eléggé kivesézték már a stoner riffek nem túl tág bűvkörét. Érthető, hogy valami fejlődési irányt akartak meghatározni, de teljes egészében csak két szám volt, ami esélyes lehessen arra, hogy önszántamból hallgassam az elkövetkezőben. A Calm Before Storm mellett a The Contract hoz jó pillanatokat, meg a záró Storyline néhol elkapja a fonalat. A Fiend viszont értelmezhetetlen, a Gehenna kis híján megesz, de aztán megint jön az öncélú ütemtördelés, hangnemváltás, és hopp, már el is veszett a fuzz erdőben a figyelmem.
Pedig a Truckfighterstől nem lenne ördögtől való gondolat, hogy kicsit komplexebb dolgot adjon ki a keze közül, régen is volt ilyen törekvésük. De most ez így nem lett a legjobb. Sőt! Tényleg az egyik legerőtlenebb albumuk lett a V. Nehezen emészthető, és meglepően bizonytalan anyag lett ez. Mintha fura jammelések, és lélektelen biztonsági játék között botladozna a TF. Túl szomorú ez így, mert minél többet hallgatom, annál inkább érzem az átgondolatlanságot és a céltalanságot. V: 3/5
