Az ausztrál hard rockerek a negyedik albumukkal tértek vissza és senki sem fog meglepődni, ha azt írom, hogy a negyedik sem bonyolultabb, mint az előző három, vagyis maradt az egyszerű képlet: még mindig ragaszkodnak a nyerő formulához a jó öreg rock and rollhoz. 

Természetesen az ausztrál pub rock, AC/DC és a Rose Tattoo hatások maradtak, de a kvartett megtalálta a saját stílusát, amely tökéletesen működik, nem változtattak egy kicsit sem és ezzel nincs semmi gond. A lemez minden alkotóeleme egyszerű, mint ahogy a zene is. Az egész kettő-négyes rock'n'roll, rövid és fülbemászó dalok, klasszikus hard-rock hangzás, egyszerű, de hatékony riffek és energikus hang adják azt a a formulát, amiben a dalok többnyire azonos képletre épülnek: bulizás, pia, szex és rock 'n' roll.

Az a szimpatikus a zenekarban, hogy őszinte és minden ott van benne, ropogós riffek, fülbemászó dallamok, gyors tempójú kiváló gitárok vagyis ritmus-nehéz durva hard rock, izzadt, hangos és egyértelmű, ha ez nem hozza meg a hangulatodat a bulizáshoz, akkor soha semmi sem fogja. A kemény, gyors és energiával gazdagon átitatott tiszta, természetes rock 'n' roll, szinte parancsolja, hogy tekerjük fel a hangerőt!

Van itt valami új? Nos, a frontember Joel O'Keefe énekhangja egy kicsit piszkosabb, a többi maradt a régi: pimaszul egyszerű, kellően magabiztos, fiatalos ausztrál pub rock. Nehéz bármit írni a lemezről, mert a világon semmi újszerű nincs rajta, csak jó dalok és igazából a zenekar élőben erős. A dalok jól kidolgozottak, de a többnyire azonos képlet miatt nehéz mondani egy különösen kiemelkedő számot az albumról, de a tematikusságuk ellenére nem érzem egyről sem, hogy töltőanyag volna vagy felesleges. Mind tele van karakterrel, aminek köszönhetően az Aribourne megkülönböztethető a hasonló zenekaroktól.

A kórusok kiválóak, az ének és harmóniák is, így szinte biztos, hogy több a koncertek kedvence lesz. Ismét az első albumon alkalmazott producer Bob Marlette és Mike Fraser hangmérnök dolgozott a lemezen és kiemelkedő munkát végeztek, aminek köszönhetően nyers hard rock szólal meg kompromisszumok nélkül. Nem ez a legeredetibb album, amit valaha készítettek, az Airbourne ismét ragaszkodott a bevált képlethez, hangos és lármás, tökéletes háttérzene, kiváló party album sörözés mellé.

Ha ismered zenekart, akkor már tudod mit kapsz röpke 40 perc alatt, ha nem valószínűleg akkor sem tévedhetsz nagyot. A Breakin' Outta Hell egy újabb fantasztikus album egy zenekartól, amely még mindig igazi rock and rollt játszik. Ajánlott!
5/5