RockStation

Júniusban az A38 Hajón játszik a Suicide Silence

2017. február 27. - rockstation

ss.jpg

A nekünk nemrég adott interjúban Eddie Hermida énekes már elárulta, de most már hivatalos is: június 15. a deathcore nagy ünnepe lesz: az A38-on legutoljára három éve egy emlékezetes klubkoncertet adó Suicide Silence nagyszabású európai turnén mutatja be nemrég megjelent megjelent új nagylemezét. A Ross Robinsonnal felvett Suicide Silence a zenekar bevallása szerint is a következő szint a karrierükben, ami bátran szembemegy az elvárásokkal, legyen szó Eddie Hermida tiszta énekéről vagy a kilencvenes évek extrémzenei legendáinak hatásait magán viselő dalokon. A lemezbemutató tehát nem csak a nyári szezon egyik legfontosabb estéje lesz, hanem egy ereje teljében lévő együttes bátorságának, erejének és kimeríthetetlen kísérletező kedvének bizonyítéka is.

Ha egyetlen szóban akarnánk összefoglalni a Suicide Silence pályáját, azt mondanánk: „üstökösszerű”, és ebben az esetben ez igazán nem lenne üres újságírói túlzás. Ahogy a zenekar néhány tagcsere után berobbant a deathcore-t, de tágabban az egész extrém metált újraértelmező-felforgató The Cleansinggel, az párját ritkítja. A könyörtelen és kompromisszummentes album, az arról hörgő-üvöltő death-math-black metal mindenki teljes megrökönyödésére a Billboard 100-ban nyitott, és a siker csúcsaira katapultálta a Suicide Silence-t, meg a lemezt kiadó Century Mediát. Addig a deathcore kevesek szűk körű ügye volt – az SS bebizonyította, hogy a legextrémebb műfajok képviselői is betörhetnek a mainstreambe, anélkül hogy eladnák magukat vagy hiteltelenné válnának.

És a Suicide Silence még ennél is magasabbra tudta tenni a lécet: a harmadik albumról a You Only Live Once, nem kis részt a hozzá készült zseniális klipnek köszönhetően harmincötmilliós nézettséget szedett össze a YouTube-on – extrém metálban addig ilyesmi elképzelhetetlen volt.

2012 októberében aztán brutális körülmények között szakadt meg a sikersorozat: Mitch Lucker motorbalesetet szenvedett, és néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Sokak számára a Suicide Silence egyet jelentett a frontemberrel, és a zenekarnak is közel egy évébe telt, amíg úgy-ahogy kiheverte halálát. Közben 2012 decemberében megtartotta a metáltörténelem egyik legszomorúbb koncertjét, a nagyon kifejező A vég a kezdet címmel. Ezen jó pár deathcore énekes adta elő a Suicide Silence számait, köztük az All Shall Parish frontembere, Hernan 'Eddie' Hermida. Egy évvel később pedig bejelentették, hogy a zenekar kiadja az emlékkoncertet DVD-n, ezzel mintegy lezárva a Lucker-korszakot, és új anyag írásába kezd, az új frontember pedig nem más lesz, mint Hermida. Így készült el három éve a You Can't Stop Me, ami ott vette fel a fonalat, ahol az előző felállás a The Black Crownnál letette.

Idén februárban pedig megérkezett a folytatás, a Suicide Silence, a zenekar eddigi legkísérletezőbb és -megosztóbb albuma. Természetesen a váltás nem volt váratlan: a banda az interjúkban főképp a Deftonest, a Cannibal Corpset és Mike Pattont említette fő hatásként, az elsőként megjelent kislemezben, a Dorisban pedig több volt a tiszta ének mint az addigi összes lemezen együttvéve. Ráadásul a lemez producere az a Ross Robinson volt, aki többek közt a Slipknot, a Deftones és a KoRn debütalbuma felett is bábáskodott, a tavalyi Night Versesről nem is beszélve. „Úgy tudnám leírni a lemezt, mint egy utazást a sinkanszenen, ami több mint háromszáz kilométer per órával is képes menni. Felszállsz rá, maximális sebességre gyorsítasz és voilá. Onnantól pedig ami jön, az jön; nem aggódunk miatta. Csak szeretnénk megmutatni, hogy szerintünk mi a jó zene, amit mi szeretünk játszani. Most, ha volt egy ötletünk, kipróbáltuk. Nem szabad félni, tudod? Nem szabad hagyni, hogy a félelmeid meggátoljanak abban, hogy kipróbálj valami olyat ami talán tökéletesen rezonál veled.” - mesélte Eddie Hermida egy interjúban.

Nem véletlenül írta az egyik kritikus, hogy a cím nélküli lemez az a Suicide Silencenek, mint a City Of Evil volt az Avenged Sevenfoldnak. A zenekar úgy emelte be a nu metalos riffelést, a nyersebb megszólalást és a tiszta éneket, úgy mozdult el egy szélesebb közönségnek is befogadható irányba, hogy közben hű tudott maradni a deathcore-os gyökereihez is. Nem túlzás azt állítani tehát, hogy a zenekart kreativitása csúcsán, egy új korszak elején láthatja majd mindenki az A38-on, hiszen a tagok nem győzik hangsúlyozni: büszkék a végeredményre és folytatni akarják a kísérletezést. Ráadásul a Suicide Silence híresen intenzív koncertbanda, így élőben valószínűleg még azokat is le fogják hengerelni az új dalok, akiket a stúdióverzió nem győzött meg – az olyan klasszikusokról, mint a Cease To Exist, a You Only Live Once vagy a Slaves To Substance nem is beszélve. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9912297913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum