Tudom, hogy ahol a legkomolyabb találkozást az ördöggel még sokaknak a Pokolgép jelenti, ott nehezebb közegbe ütközik egy radikálisan terjedő underground trend erőtől bő hangja is. Mindenesetre simán megérne egy vizsgálódást, hogy hol van az a fekete lyuk, ami még a világháló által biztosított sebesség ellenére is képes elnyelni a hullámokat, amiken a külhoni zenei tudósítók és kritikusok már régóta szörfölnek. Méghozzá, hogy a black metal gyökerei most megerősödve nőnek tovább a felszín alatt és felett egyaránt. - Tavaly még a bohóc Slipknot egykori dobosa is ebbe az irányba mozdult. - Ami nem jelent mást, minthogy sorban születnek mesterlemezek a műfajban. Az újkori dicsőségcsarnok pedig csak nemesebb lehet, mert itt a negyedik Nidingr lemez. Ami úgy mutatja meg az eredendően északon született stílus minden árnyalatát az ősidőktől napjainkig, hogy simán elcserélhetnénk rá a többi black lemezünk felét. Mert esszenciát szerezni valamiből sosem lehet rossz üzlet.

Mondjuk a műfaj népszerűsége újfent csupán egy-két évre tekint vissza, de maga a zenekar sokkal nagyobb múlttal bír. A Nidingr ugyanis a kilencvenes évek elejétől létezik és a későbbi Mayhem gitáros Teloch bevált északi mintára épülő egyszemélyes hadserege volt. Szigorú ortodox hozzáállással zeneileg. Amit még azután is tartott a banda, hogy az énekes posztra belépett Cpt. Estrella Grassa és két újabb tag érkezésével elkezdődött a nagylemezek sorozata úgy tizenkét évvel ezelőtt.

Az azóta már a Mayhem soraiban is játszó alapítótag választása frontember ügyben pedig hibátlannak bizonyult. Ez most az öt évvel ezelőtt felvett utolsó lemezhez képest is erőteljesebb hangsúlyt nyert a negyedik, The High Heat Licks Against Heaven című lemezen. Ez a lemez ugyanis sokkal több zenei hatással bír. Gazdagon árnyalt alkotás. Emberünk orgánuma pedig minden árnyalatba remekül markol bele. A hagyományőrző és egyben kötelezően őrlő reguláktól, az egészen különleges hangulatú tételekig. Mint amilyen az alattomosan induló Gleipnir is. Ami egyszerre delejes pszichedelia, progresszív elszállás és a műfaj drámaian gyötrődő, de magasra emelkedett jelene. Ehhez pedig ott van az Ash Yggdrasil, ami stílusában hasonlóan egy progresszív hatású témával és meglepően tiszta énekkel indít, de aztán erősebb, percekig kitartó negatív katarzisra vált. Amit mintha a végtelenségig nyújtani akarna gonosz és megható gitárjaival, hogy az már belelógjon egyúttal a black metal jövőjébe is. Tökéletes stúdiómunkával kísérve halljuk a legjobb éneket, ami mostanában metál lemezre felkerült. Ez a hang pedig a néhol death metálba boruló, de szintén a pszichét könnyen kikezdő The Ballad Of Hamther és a On Dead Body Shore című számokban is a szenvedő dicsőség érzéseit generáló maximumon van, ami a drámaiságukat illeti. Mire pedig elértem Heimdalargaldr című dalhoz, mely szintén fagyott harmóniagitárral kezd és aztán precíz élű és egyben vastag death metal témával robbant, már meggyőztem magam, hogy simán az év egyik legmagasabb zenei színvonalával nézek most farkasszemet.

Pedig ezzel a minősítéssel így az év elején még óvatos és fukar akartam maradni, de ez a mágikus alkotás elérte, hogy lecsavarjam a saját fejemet és azt betegyem a hónom alá. Így elmém korábbi kikötései már nem irányíthatják fej nélkül maradt kezeimet, akik ezeket a rajongó sorokat jegyzik le a teljes egészében itt meghallgatható lemez fölébe. Amihez kritikát írni ajánló helyett felesleges lett volna. Ugyanis kikezdhetetlenül komoly mű következik. Amit felelősségem teljes tudatában kiáltok ki a műfaj idei csúcsragadozójának.