RockStation

Road, AllSuckAll @ Roxxy, Tatabánya 2017. 04. 21.

Itt csak az elég a fontos

2017. április 22. - theshattered

roxxy.jpgFurcsa dolog, hogy elmegy az ember Magyarország egyik legnagyobb rockzenekarának koncertjére csak azért, hogy megnézze az előzenekart. Márpedig ezúttal nálam ez pontosan így történt. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Roadot, sőt, már az első albumuk óta követem, figyelem a banda körüli eseményeket, imádom Mátéék zenéjét, mégis most személyes kapcsolatok révén az AllSuckAllon volt a hangsúly számomra.

Ha Road és Tatabánya, egyet tudni kell: a Roxxyt már évek óta nem hogy csurig, hanem ha lehet, még jobban is megtöltik a hevesi betyárok. Nem történt ez máshogy most sem, már a koncert előtt egy-két nappal be kellett lengetni a sold out címkét a hivatalos Facebook eseménybe, amin az előző mondatban tett állítás miatt egyáltalán nem is lepődök meg. Természetesen a jó koncerthez jó társaság is kell (megvolt), úgyhogy már csak a zenét kellett megkapni. Azt meg az AllSuckAll biztosította elsőként.

De mi ez a nagy szerelem? Hát, hogy röviden összefoglaljam, kedves ismerősökről van szó, akik bitang jó zenét játszanak! Nyilván nem tudok nem elfogult lenni, de a tavaly év végi top10-es listámra sem hiába kerültek fel az alig több, mint egy éve ebben a formában zenélő egriek. Egyébként már egy interjút is készítettem velük, azt ITT olvashatjátok, higgyétek el, aki szereti a jóféle dögös rockzenét, egyből beléjük fog szeretni.

Lévén, hogy turnézáróról volt szó, a srácokat kicsit szívatták is Roadék (nyilván poénból, mind a két fél vette a lapot), akikkel nem mellesleg az egész tavaszi turné kanyarját együtt nyomták le, szóval összemelegedtek rendesen az urak. Persze a dalok alatt kevesebbszer ment a szakállasok életének megnehezítése (közben annál inkább), így a buli is abszolút száz százalékon pörgött, sőt, ami kimondottan tetszett, hogy a hangkép is elég jó volt. Mindent jól lehetett hallani, a srácok az igencsak szűkös lehetőségekhez mérten be is mozogták a színpadot, a jó hangulat pedig lesütött róluk, szinte egymást gerjesztette a szerencsére nagy számú közönség és a borvidéki kvintett, akik ezen az estén inkább a pálinkát részesítették előnyben (még Roadék is beugrottak a végén egy kortyra, akikkel meg is köszönték egymásnak a közös kanyart).

asatb.jpg

Nyilván elhangzott mind a négy, az interneten már bemutatott téma, a Megáll a szél, az Ott dübörög benned, az A végét megírták és a Ha megint akarnék (persze nem ebben a sorrendben) és az őszre tervezett első nagylemez, az Isten gyártó gép címadó dala, de ezek mellett még további, kellemesen zúzós, táncra hívó saját tételek is felcsendültek (már nagyon várom azt a bizonyos albumot!). Volt a koncert közben pogó, tánc, a végén már a tapsra sem kellett biztatni az embereket, úgyhogy: alsó hangon is száz százalékos volt a srácok bulija. A pacsit már átadtam nekik, de azért képzeletben küldök még egyet!

Persze a Road elől sem szaladtam el, ha kellett volna sem tettem volna, viszont a kezdésre már olyan szinten csurig telt a Roxxy küzdőtere és környéke, hogy esély nem volt értelmes helyről végignézni a domoszlóiak, mint utólag kiderült, másfél órás showját. Egy-két elkapott villanásból lejött, hogy a látványra nem lehetett panasz, sőt, a hangzás is verte a nagyátlagot (értsd: hihetetlen király volt), a dalválasztásról nem is beszélve.

Rögtön három "tagadós" számmal nyitottak (Nem kell más, Nem elég, Ne mondd), majd jöttek a baromian erős, már lassan másfél éves M.A.T.T. és a karrierjük egyéb, talán mondani sem kell huncutul húzós és fogós tételei. Nem sorolnám fel végig, hogy miről is van szó, ahogy elnéztem, a debreceni koncerttel teljesen megegyező, vagy nagyon kis mértékben eltérő volt a felhozatal. A közönség persze, mint mindig, a Road tenyeréből evett, volt közös éneklés, telefonvakuval eljátszott világcsavargó, természetesen pogó, ugrálás, pára, falról folyó víz, dögmeleg, minden, ami egy energikus, fülledt bulinak velejárója, feltétele, következménye. Mondom, látni nem sokat láttam, így arról nem tudok nyilatkozni, de a dalválasztás és a hangzás az hihetetlen príma volt!

Nyilván az emberek 90%-a pont fordítva volt, mint én, azaz pont, hogy a Roadra érkeztek, de azért remélem, a másik hevesi brigád muzsikája is tetszett nekik. Nem hiába vitte magukkal őket a Road és nem hiába játszottak már a Nomaddal és az Ørdøggel is, érdemes lecsekkolni őket. Találkozunk legközelebb! Peace!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5912445459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum