Nekem, mint a Road követőjének, rajongójának, elég durva, hogy húsz éves a zenekar, legalábbis a bemutatkozó lemezük, a Nem kell más. Főleg azért, mert azóta követem őket. Szóval míg ők még mindig erejük teljében vannak és a friss nagylemez, Az utolsó rapszódia is egy iszonyat bika korong, én kezdek vén fasz lenni, de szerintem foglalkozzunk a koncerttel.

Maga a zenekar is vallotta, hogy elég merészet léptek azzal, hogy bevállalták az Arénát a húszéves ünnepre, ezt én sem gondoltam másképp. Még akkor sem, ha az első pillanattól fogva tudtam, hogy nekem ezen az estén bizony itt lesz a helyem, mert még bennem is volt egy passzív félsz, hogy mennyi embert tudnak összegereblyézni rá. A két idei korong (egy akusztikus és az említett sorlemez) rendesen megágyazott azért a hype-nak, az év második felében a koncertek is lecsendesedtek, ment a beetetés, meg a promó is gazdagon. Sajnos emellett is látni lehetett, hogy teleház nem lesz, de azért szép számú közönség jelent meg az ünnepre és aki ott volt, az csudát látott.

Előzenekar nem volt, ami elég szokatlan megmozdulás, de még az akusztikus ön-bemelegítés sem, a műsor közeledtével a az imént szóba hozott unplugged anyag ment a kivetítőkön, majd a kitűzött nagybetűs kezdés előtt elcsendesedett a hely.

Én azt vártam, hogy jön majd valami epikus intró, aztán abból, vagy ahelyett majd kinő az új, az este alatt aranylemezt is kapott album címadó monstruma, de a srácok is lehet túl egyértelmű nyitánynak vélték (maga a nóta egyébként ki is maradt a szettből), ehelyett sután felsétáltak a színpadra szelfizni kicsit és minden látványelem nélkül, az első koncertek emlékére elnyomták a Jó helyt. Piff nektek, egyből egy fricska!

Aztán innen elindult a varázslat, a kettesként beadott Kettő bennem az én már teljes látványvilággal operált és bizony állam koppant, seggem csücsült! Sok esetben világszintű aréna produkciók nem szolgálnak ennyire erős képi- és fényparkkal. Jó értelemben félelmetes és abszolút libabőr volt.

És persze azt se felejtsük el, hogy milyen pofátlan slágerparádé jött ezután, csak kapkodta az ember a fejét, úgy csaptak végig rajtunk, mint egy úthenger. A teljesség igénye nélkül már az elején elszálltak olyanok, mint a Húzom a kardot, a Ne mondd, a Fojts meg a sötétben, vagy épp a Valami nagyon hideg kék, de aztán még mindig maradt muníció, nem tudom, van-e értelme tételesen felsorolni a nótákat. Párat csemegézve a M.A.T.T., Ahol a hegyeket látod, Túlzó kámfor illat, Go, valamint az extra dobos sereggel előadott Jó reménység foka is befigyelt. Értelemszerűen a kötelezők is képviseltették magukat, nyilván nem maradhatott el a Nem kell más és a Világcsavargó, az új lemezt a Térfélcsere, a Tévút és a Road Crew-val tálalt Élj a mának képviselte. De ez messze nem minden, ami ott volt.

A műsor az "an evening with" jelleg miatt nem volt rövid, ráadással együtt, amiben egyébként a Megint nyár, a Goya szülinapi köszöntő Birthday song, valamint a Nem elég került elő, szóval a teljes dalcsokor két óra tíz percet tett ki, ami megsüvegelendő. Főleg azért, mert mindez a könnyed házibuli jelleg miatt egykettőre elrepült (sajnos).

Nyilván a vetítés és a fények miatt az egész takkra kellett, hogy menjen, ez egyértelmű, de a Road van olyan profi szórakoztató zenekar, hogy mindez csuklóból, minden döcc nélkül lejött, ahogy írtam is, totál házibuli feelingje volt ennek a húsz éves partynak. Már ha a házibulikon van ennyi és ilyen igényesen kihasznált brutál LED-fal, meg ekkora seregnyi fény.

Vallom és ez a koncert továbbra is megerősített abban a gondolatomban, hogy a Road tényleg szereti és tiszteli a közönséget. Mindenhol látszott az igényesség, az első hangtól az utolsóig, az első képkockától az utolsó lámpáig minden, de minden a tökéletességet és a szórakoztatást szolgálta. Aki ide jegyet vett, tudhatta és láthatta, hogy itt minden a közönségért szólt és hogy mi az, amit le tud hozni egy magyar produkció egy ilyen helyen. Mert ennél többet, jobbat esélytelen, hogy kívánni lehessen.

Én egyvalamit mégis kívánnék: rengeteg aktív évet még a Roadnak! Ők olyan zenekar, akik megérdemlik a sikert és ez az aréna koncert is egy olyan trófea volt, amit büszkén kirakhatnak az ablakba, polcra, vagy ahová szeretnék. Olyan valamit értek el és maxoltak ki, amit sok produkció nem, ráadásul mindezt egyedül, extra közönségmágnes formációk és mindenféle kötelező, jópofizós (több esetben, sok zenekarnál kellemetlenül elsülő) vendégszereplés nélkül. Csak ők négyen, meg a Crew és a dobosok. Ennyi.

Fényes ünnep volt ez, sőt! Igazi ünnep volt! Egy hibáltan celebrálása az eddigi húszasnak. Hogy merre lesz a tovább, azt majd nyilván az idő dönti el, de amit eddig elért ez a zenekar, azt ez a koncert szépen betetőzte, aki ott volt, az tudja, miért. Aki nem... Hát, így járt, mert elég frankó estét hagyott ki. Boldogat srácok és köszönöm!