Hatásosabb lenne, ha első napot írhatnék csütörtök helyett, de hát a rendezvénysorozat szerdán kezdődött, mi meg jól nem voltunk ott. Ebben nagy szerep jutott a sulinak és a munkahelynek, de annak is, hogy bármennyire nagyon tiszteljük Deák Bill Gyula kapitányt, ővele szerencsére sokszor találkozhatunk itt-ott amott. Márpedig az ő zenekara volt a szerda headlinere.

A motoros fesztre - gagyi vagy nem gagyi - vonattal érkeztünk. Megnyugtató, hogy nem csak mi voltunk kénytelenek élni e lehetőséggel, így csak követni kellett a Motörhead és hasonló feliratú pólókban tarkálló tömeget. Később már elégnek bizonyult figyelni, merről rajzanak ki a motorosok. Kb 20 percet gyalogoltunk a vasútállomásról.

Fesztiválterületre érkezvén az ember mindig egy kicsit szorong. De itt és most minden flottul ment. Menten kipróbálhattuk az "okos" karszalagot; rátöltettünk egy közepes összeget, és érintve fizethettük ki az útközben torkunkra ragadt por leöblítésére alkalmas nedüket az egyik büfében.

A sajtósokkal foglalkozó munkatársak csakúgy, mint a pultosok és a biztonsági őrök nagyon-nagyon kedvesek, segítőkészek. Utóbbiak sem nézegetnek be a táskádba, hogy nehogy behozd a vasúti szendvicsed maradékát.

Szinte a Balaton parton sátoroztunk le, de e művelet oly soká elhúzódott, hogy a Pokolgép már éppen legyőzte a gonoszt, mikor a sátorba léptünk. Ugyanis fura módon nem a szabadtéri nagyszínpadot kapta meg a Kukovecz-legénység, és még furcsább volt, hogy pár száz ember lézengett csak a ponyva alatt. Más kérdés, hogy szükségünk volt a területre; az Éjféli harang alatt az egész nézőtér pattogott, mint a gumilabda. És egyre jobban belejöttünk. A zenekar is. Az Ítélet Helyett "mega hard" balladát Tóth Attila énekes love songként konferálta be, ami egy "lakótelepi szerelemről szól". A Ringben című 2015-ös kiadású nóta csont nélkül megállta helyét a klasszikusok cunamijában. Lehetett volna még frissebb a program, dehát a közönség A háború gyermekére és társaira volt leginkább kiéhezve, és az ötven perc az ötven perc. Egy szó mint száz, egy jó formában lévő Gép találkozott egy nem túl nagy létszámú, de értő közönséggel, és e kölcsönhatás révén kellemes háromnegyed óra született.

Alaposan belecsúsztunk a Road programjába, akik a Nagyszínpadon tolták a talpalávalót, szintén "tömegfóbiások előnyben" alapon. Hiába, no, egy Harley Davidson népünnepélyen a zene erős konkurenciát talál a motorozásban, a tájban, és a puszta együttlét örömében, itt nem minden a rockról szól. Pedig valóságos szervezési ziccer az Open Road fesztiválra egy Road nevű zenekart meghívni. Molnár Máté énekes-basszer ki is nevezte a Világcsavargó című "(világ)slágert" a fesztivál himnuszának. Azonban szerényen hozzátette: "csak a mi részünkről." Nagyjából ugyanúgy összegezhetünk, mint az előző óra mérlegeként: jó mulatság, férfimunka a színpadon, s ennek szakértő értékelése lent, az első tíz sorban.

A Britföldről érkezett Ten Years After fellépésének intrója alatt még volt miért aggódni, de pár perc elteltével a közönségszám felszaporodott egészen a telt házig (vagyis telt rétig). A négyesfogatnak adatott egy nehéz, de ugyanakkor csodaszép feladat: Woodstockot varázsolni a Balaton partra! Ez maradéktalanul sikerült is, leszámolva a hátsó kivetítőn zajló high tech vetítést, melyet anakronisztikusnak véltünk.

Marcus Bonfanti tökéletes illúziót keltve - fazon, kisugárzás - hozta a hatvanas évek hippijét. Ha valakinek problémát okozott volna, hogy ő még akkor meg sem született, neki ott volt a három "rocknagyapó". A két oldalsó kivetítőn nyomon követhető volt lazaságuk, mely méltósággal párosult. Colin Hodgkinson basszusszólója közepette lenyűgözően énekelt néhány sort, és hangszerét is inkább szólógitárként alkalmazta ezalatt. Marcus pedig a zenekar fiatal lelkét és szívét képviselte, egyidejűleg volt énekes-gitáros frontember, sőt, néha a szájharmónika is előkerült.

A szinte "kötelező" imprók, jammelések mellett olyan emblematikus nóták csendültek fel, mint például a Love like a man, vagy a közönség-énekeltetős (kiabáltatós) I say yeah.

Összegezve a (számunkra) első nap tapasztalatait annyit üzenünk: gyertek le, ha van lehetőségetek! Nagyon jó hangulatú fesztivál ez, még ha legalább annyira a motorcsodáké, mint a zenéé a főszerep. Bámulatos, hogy a tengenyi "vad rocker" szinte egy papírfecnit nem hagy maga után! Igaz, egy motoros polgártárs az utat levágva csaknem lebontotta sátrunkat, de oda se neki, az igazi fesztiválhangulathoz ez is hozzá tartozik!
Most pedig irány a kempinghez tartozó festői partszakasz, csobbanjunk egyet!