RockStation

A Nova Prospect nyerte az idei Metal Battle-t!

2017. június 20. - sunthatneversets

nova_pros.jpg

Vasárnap lezajlott a Wacken Metal Battle Hungary 2017 döntője, melynek győztese a Nova Prospect lett, így idén augusztusban ők utaznak a világ legnagyobb metálfesztiváljára. Nem mondjuk, hogy papírforma győzelem született, de talán nem túlzás, hogy ezúttal a mezőny legrutinosabb csapata vitte el ezúttal az első helyet, hiszen a Nova Prospect idén ünnepli megalakulása tizedik születésnapját.

A sorrenddel még csak különösebb szerencséjük sem volt, hiszen elsőként, délután egy órakor léptek színpadra, illetve cigánykerekezett be az énekesnő, Besnyő Gabi. Két szempontból is rendhagyó a győzelmük, hiszen Magyarországról most elsőként jut ki a német döntőbe magyar nyelven éneklő zenekar, és arra sem volt még példa, hogy énekesnővel kiálló csapat nyerje meg a versenyt.

A második és a harmadik gyakorlatilag fej-fej mellett a Székesfehérvári metalcore / deathcore Sleepless, illetve a budapesti divideD lett, utóbbiak a Hammer Concerts által felajánlott koncertlehetőséget is megnyerték különdíjként. További különdíjat animációs szöveges videót nyert a Faminehill, a legjobb gitáros Triesz László lett a Solidityből, a legjobb basszusgitáros pedig Patkós Péter a The Voidból. Minden díjazottnak, és természetesen az összes fellépő zenekarnak gratulálunk!

A Barba Negra Trackben egészen este kora estig tartó versenyen a közönség számára, és lelkesedésére sem lehetett panasz, így egy igazán jó hangulatú vasárnapot tölthetett el mindenki, aki úgy döntött, hogy eljön buzdítani a döntősöket. Ebben az évben igen erős volt a mezőny, és reméljük, mindenki fedezett fel magának új hazai kedvencet tegnap.

Ahogy a korábbi években, most is közreadjuk a pontszámokat. A zsűri és a közönség által adott pontokat összesítve a végső sorrend a következőképpen alakult (először a zsűri súlyozott pontszámait, a második oszlopban a közönség szavazatait, a harmadikban az összesített pontszámokat olvashatjátok):

Nova Prospect 65 95 160
Sleepless 68 78 146
divideD 65 80 145
Slowmesh 72 65 137
Harrisons 66 63 129
The Void 59 64 123
Stabbed 62 53 115
Red Swamp 61 41 102
faminehill 62 37 99
Solidity 38 49 87

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6112606961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum