RockStation

I'm Away - Új videóklip a Hellfreaks-től

2017. október 04. - rockstation

hellfreaks_final_2_00004.jpg

A Hellfreaks zenekar háza táján úgy tűnik új tradíció van kialakulóban. A Burn The Horizon után, új klipjük, amit az I’m Away című számra (Astoria, 2016, Wolverine Records ) készített a Mihaszna Film stábja, szintén több országban lett leforgatva. Külön érdekesség, hogy a klip pénzügyi hátterének egy részét a rajongók finanszírozták egy Indiegogo kampányon keresztül, támogatásukért cserébe pedig olyan relikviákhoz és merchendise-okhoz juthattak hozzá, mint például Shakey Sue fűzője, amit a majdnem ötmilliós nézettségű Boogie Man klipben is viselt.

A budapesti helyszínek mellett (a város több pontján is megfordultak) a csapat Horvátországba is elutazott, hogy felvegyenek néhány jelentet. A szám maga pont erről az érzés szól, az útkeresésről, ami akár eddig felépített életünk hátrahagyásával is járhat. A szöveg saját tapasztalatból íródott, Shakey Sue ugyan jelenleg Budapesten él, de Bécsben nőtt fel és több évet töltött Berlinben is. A zenekar nem tartja feladatának megmondani, mi a helyes lépés, hogy otthon érezzük magunkat a világban, csak arra próbál sarkallni a képi világon keresztül, illetve a szöveggel, hogy mindenki gondolkodjon mielőtt döntést hoz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4312926521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum