A Nagy-Britanniában rögzített, „Live at the O2 Arena” címet viselő és a korábbi Alter Bridge koncertanyagokhoz képest is rengeteg extrával felspécizett kiadvány megjelenése után röviddel Myles Kennedyék ismét turnén vannak Európában, s ennek során ismét hazánkba látogatnak. Most, a vasárnapi buli (a helyszín a Papp László Sportaréna lesz, azaz népszerűségét tekintve egyértelműen szintet ugrott a banda nálunk is) előtti finisben közreadjuk a Brian Marshall bőgőssel folytatott telefonbeszélgetésünket kedvcsinálóképpen.
Október 22-én ismét Budapesten játszotok, de az előzőhöz képest jóval nagyobb helyen. Általánosságban is elmondható ugyanez a jelenlegi Európa-turnétokról?
Brian: Pontosan az is a célunk, hogy valamivel nagyobb helyekre térjünk vissza, ne pedig kisebbekre. Egyértelműen erre törekszünk, nem akarunk visszaesést produkálni. Örömmel látom, hogy Magyarországon is egyre jobban felpörögnek a dolgaink és reméljük, a jövőben sem lesz ez másként. Akkor pedig annyiszor jövünk majd el hozzátok, ahányszor csak lehetséges.
Itt az öreg kontinensen, mint azt ti is megtapasztalhattátok, számtalan kultúra él egymás mellett. Mely helyeket tartjátok a legkülönlegesebbnek?
Brian: Minden kultúra, minden ország más és más, de ez így van rendjén. Vannak helyek, ahol kisebbfajta kultúrsokk ért minket, de mi az ottani szokásokat is igyekszünk maximálisan tiszteletben tartani. Én mindenkinek a kultúráját és hitét tiszteletben tartom, a világban pedig minden ember másmilyen. Amikor idegen országban járunk, mindig kiváltságként tekintünk arra a lehetőségre, hogy világszerte felléphetünk, turnézhatunk és elfogadottá tegyük a muzsikánkat. A zenészéletnek ez az oldala roppant boldoggá tesz minket. Ami az utazást, mármint a buszozást és a repülést illeti, én anélkül is remekül megvolnék, de a közönségünk mindenért kárpótol. A zenéhez sokan sokféle módon képesek kötődni, és amikor ezt első kézből tapasztalhatjuk meg, adott esetben olyan rajongók jóvoltából, akik évek óta vártak ránk, az mindent megér. Nemrég érkeztünk vissza Brazíliából, ahová állandóan hívták a bandát az eddigi tizenhárom éve alatt, és most végre sikerült eljutnunk oda. Ez megint olyan esemény volt, amelynek az emlékét nagy becsben fogunk tartani éltünk hátralévő részében. A Facebookon és más közösségi oldalakon rengetegen kattantak ránk a téségből és hívtak folyamatosan Brazíliába, Argentínába vagy mondjuk Peruba, most pedig találkoztunk is néhányukkal! Argentínából olyan srácok jöttek, akiktől a nemzeti fociválogatottjuk mezeit kaptuk, rajta a bandánk tagjainak a neveivel! Ez nagyon tetszett! Szóval, mint mondtam, minden ország különböző, de mindenütt vannak hatalmas rajongóink. Ha pedig ott járunk, játszunk nekik és ezzel beteljesítjük a vágyaikat, az valami egészen különleges dolog!
El tudom képzelni, milyen Alter Bridge őrület lehet arrafelé!..
Brian: Azok a gyerekek tényleg tele vannak energiával és rendkívül szenvedélyesek! Amennyi idő elteltével koncerteztünk arrafelé, rendesen ki is voltak éhezve mindemellett, de bennünket is boldoggá tettek ezek a bulik, mert viszonozhattunk nekik valamivel a lelkesedésüket. Nagyon jól vették az adást, nem spóroltak az energiával, és amilyen ovációban törtek ki a dalok után!.. Ez az aktivitásuk ki is tartott a koncertek végéig. Óriási élményt jelentett ez nekünk! Minden koncert más. Mindig annak a hatására alakul, hogy az ember milyen visszajelzéseket kap a közönségtől, és mit tud ezért visszaadni a srácoknak. Ebben is különböznek az országok egymástól, a barzil és argentin rajongók pedig különösen hangosak és lelkesek. Jól éreztük magunkat arrafelé és jó okunk volt rá, hogy elégedettek legyünk a munkánkkal…
Ezzel együtt talán nem túlzás kijelenteni, hogy a világon mindenütt sikeres zenekar vagytok, legfeljebb tájegységenként eltérő mértékben.
Brian: Azért nem mindenütt. Hogy mást ne nondjak, nemrég Ausztráliában turnéztunk, ahol még mindig építkezünk. Ott főbandaként játszottunk, viszont kisebb bulikat nyomtunk, párezer fős helyeken, és még így sem mindenütt jött össze a teltház. Oda eleve eljutni sem olcsó mulatság. A legnagyobb látszámú közönségünk viszont Philadephiában, az Electric Factory nevű klubban volt, ott kábé háromezer fő előtt léptünk fel főzenekarként. Ehhez mérhető nézettséget nem mindenütt tudunk ám produkálni. A lényeg, hogy amíg az emberek kíváncsiak ránk, addig fogunk lemezeket készíteni és turnézni. Számunkra ez az elsődleges motiváció: olyan helyekre eljutni, ahol azok is láthatnak minket, akik azelőtt talán sosem hallottak még rólunk. Így újabb és újabb ajtók nyíilhatnak meg előttünk, de ez nem mindenütt adott. Európában és az Egyesült Királyságban szépen be tudtuk járatni a nevet. Ennek az építkezésnek időt kell adni, egyes országokban még csak most építjük fel önmagunkat, de nagyon is élvezzük a dolgot. Ezen minden bandának át kell esnie. Ami minket illet, nem hátrálunk meg a kihívás elől és folyamatosan térképezzük fel az őjabb és újabb piacokat. íremélhetőleg a következő lemez kapcsán továbbiakat is fel fogunk majd fedezni. Otroszországban sosem turnéztunk még… Szóval bőven akadnak még számunkra feltérképezetlen területek, de vállaljuk!..
Az Egyesült Államokban nem váltatok a mainstream kultúra részévé?
Brian: Nem, szerintem egyáltalán nem. Még rock viszonylatban sem mondhatnám, hogy tarolunk a sikerlistákon. Sokat turnéztunk mostanáig, voltak csodálatos koncertjeink és akadtak felejthetőek is, lassítani azonban továbbra sem fogunk. Odahaza merőben más viszonyok között kell dolgoznunk, mint Európában, de egyszer talán beérik majd a munkánk gyümölcse…
Nemrégiben új koncertanyagotok jelent meg „Live at the O2 Arena” címmel. Minek alapján választottátok ki a helyszínt? Technikai szempontok alapján döntöttetek vagy az volt a leghangulatosabb, legsikeresebb bulitok azon a turnén?
Brian: A képelvétel ebben az O2 Arenában készült, viszont az összes akkori egyesült királységbeli koncertünk hagnagyagát rögzítettük. Szóval nagyrészt O2-beli felvételekről van szó, bár egyes dalokat, amelyeket fel akartunk rakni a lemezre, ott nem játszottunk, vagyis a brit turné más bulijairól emeltük be ide azokat. Főbandaként ez volt az eddigi legnagyobb szabású fellépésünk és mindenképpen szerettük volna megörökíteni, úgyhogy elvittük magunkkal az útra azt a barátunkat és kollégánkat, aki az előző anyagainkat keverte. Így vettük fel az audio részeket. Lényegében azt akartuk, hogy a rajongók valami mást és valamivel többet kapjanak, mint pusztán a koncert legszebb pillanatainak az összefoglalását néhány „így készült” jellegű, illetve a kulisszák mögött felvett jelenettel kiegészítve. És persze ott vannak a „ritkaságok” is: B-oldalas számok, bónusznóták, vagy a lemezekről kirostált dalok. Ezeket mi magunk sem hallottuk jó ideje, és szerintem a rajongók is régóta várták már, hogy hallhassák, illetve adott esetben újra hallhassák. Én is így voltam ezzel, számomra megvan a nosztalgikus vonatkozása a történetnek, hiszen felidézzük az egyes albumok írása során együtt töltött időt. Van olyan szám, amely még a legelső lemezünk, a One Day Remains korszakából maradt fenn! Igazán örülök, hogy hozzáférhetővé tettük mindezt a rajongóknak. Minden részletében alaposan átgondolt, minőségi eresztés, nagyszerű kritikákat is kaptunk rá, és mondhatom, roppant büszkék vagyunk magára a felvételre. Semmi nem szól rajta gépről, vagyis ugyanazt hallod a lemezen, ami a színpdon hangzott el. Mindenfajta utólagos kozmetikázás nélkül. Teljesen őszinte kiadvány, amelyre szerintem a rajongóink is büszkék lesznek.
Eddig sem volt jellemző rátok a gépi mankó használata élőben.
Brian: Nem bizony. Ami engem illet, két hihetetlenül tehetséges gitárossal és énekessel játszom egy bandában, és a dobosunk is kikezdhetetlenül pontosan üt, úgyhogy bőgősként azon igyekszem, hogy minden és mindenki tisztán együtt szóljon.
Az eddig kiadatlan nóták közül is játszotok valamit a mostani turnén?
Brian: Nem. Nyilván adja magát a lehetőség, meg hát azok a dalok is a zenekarhoz kötődnek, de az elmúlt tíz év során is tudatosan mellőztük ezeket. Igen fiatalon vettük fel e dalok zömét, és nem keveset fejlődtünk azóta, úgyhogy a közeljövőben sem várható, hogy bármelyiket felvesszük a programba. Igaz ugyanakkor, hogy minden turnén rengeteget variálunk a dallistával, ami az adott helyszínen is múlik, de az is célunk, hogy mindig valami mást nyújtsunk a közönségnek.
Szerinted a mai időkben mi a legfőbb vonzereje és relavanciája egy élő kiadványnak?
Brian: A valódiság és az emberi tényező, amelyből sokat vesz el a mai digitális korszak azáltal, hogy mindent tökéletesre csiszol. Az editálás, az autotune és az effélék teljesen lélektelenné tudják tenni az egészet, holott ha az ember téveszt, az is része ennek. Jómagam kifejezetten kedvelem az élő streamelést, amely máris kiválóan működik mondjuk a Rock am Ring, a Download vagy a Rock in Rio fesztiválon. Ha az ember hallja, hogy az ének kicsit hamis, attól mindjárt valóságosabb lesz a történet. Ezt sem hallja ki mindenki, aki viszont igen, az rögtön emberi dolognak fogja tartani. Én is szívesebben hallgatok valóságos, azaz nyers, élő felvételeket, mint agyoneffektezett anyagokat. Ezért olyan klassz az élő streamelés egy rajongónak. Megmaradnak benne ezek az apró nüanszok, na meg a hibák is. Hibázni teljesen elfogadható dolog. Azzal együtt is, hogy ma roppant magasak az elvárások a zenészekkel szembern, hiszen a kocertezésből és a merch cuccok eladásából élünk. Remélem, ez a szemlélet tovább öröklődik majd a következő korosztályokra is.
A te életedben melyik koncertalbum játszott meghatározó szerepet? Megnevezhetsz többet is.
Brian: Még igen fiatalon vettem magamnak egy lemezt, mégpedig a Rush-féle Exit… Stage Left albumot, amelyről akkor még nem is tudtam, hogy koncertcucc, viszont ez lett kamaszkorom egyik legfontosabb albuma. Csodálatosan szól, jól hallható rajta a közönség, és a dobszóló is szenzációs. Már akkor is inkább a dobosok játékát hallgattam ugyanis, mint a basszusgitárosokét, mint ahogy ma is. Neil Peart és Geddy Lee olyan nagyszerűen játszott együtt, hogy kedvet kaptam miattuk a zenéléshez. Éjjel-nappal, szünet nélkül hallgattam a lemezt, annyira beleástam magam, és még csak nem is tudtam, hogy élőben vették fel! Ez volt azon lemezek egyike, amelyek jelentős hatást gyakoroltak rám.
Mennyire tudtok pontosabban előre tervezni vagy több dolgot vállalni az Alter Bridge-dzsel most, hogy Slash jegelte a szólópályáját a Guns N’Roses kedvéért, vagyis Mylesnek több ideje szabadult fel? Netán a következő albumotok is hamarabb várható?
Brian: Elképzelhető, hogy a jövő év vége felé újból összeülünk majd zenét írni, de Myles most a szólólemezén dolgozik. Ahogy Tremonti is írogatja a saját új szólóanyagát apránként.
Láttad egyébként a mostani GN’R-t élőben? Myles, féltételezem, igen…
Brian: Rámegyek valamelyik bulijuk streamelésére. Wackenben a mi fellépésünk másnapján játszottak, majd megnézem azt a koncertjüket.
Az Alter Bridge egyik fő vonzerejét – a zenei és dalszerzői teljesítmény mellett természetesen – az jelenti, legalábbis számomra, hogy annyira két lábbal a földön járó, hétköznapi arcok alkotják a bandát. Neked mi a meglátásod ezzel kapcsolatban?
Brian: Annyi bizonyos, hogy rólunk nem szivárogtak ki szexfelvételek a nyilvánosság számára. Vagy egyikünk sem került őrizetbe, miután meztenelül duhajkodott. Azt hiszem, mindannyian kitomboltuk már magunkat, úgyhogy csak néhanapján fér bele nálunk egy kis őrület. Bulizni mi is bulizunk azért néha, de törekszünk a mértékletességre. Az ember a lehető legőszintébben élje az életét, és azt tegye, amit helyesnek tart. Ettől lesz mintakép a családja és a gyermekei számára. A züllés senkit nem fog rávezetni arra, hogy helyesen cselekedjék.
https://www.alterbridge.com
https://www.facebook.com/alterbridge
