
Mikor az utcákra folyik a kaszás - Itt a teljes R.I.P. lemez

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, október 18-án egy fiatal, magát alt/rock, metalnak tituláló los angeles-i csapat, a Bad Omens érkezik Budapestre. Az erőteljesen érezhető Bring Me The Horizon hatások ellenére a Sumerian Records gondozásában egy igazán fogós debüt albummal robbantak be tavaly.
A Guns N' Roses nem aprózza el a mostani bulijait, eleve ha már a dalok mennyiségét és ebből adódóan a bulik hosszát nézzük. Például a tegnap esti Madison Square Gardenes bulijukon 30 tétel csendült fel (a szólókkal együtt), melybe beszállt a popdíva, Pink is. A Szigeten megfordult énekesnő a ráadásban, a Patience alatt csatlakozott be a rockerekhez, melyről persze felvétel is készült.
Mégis ez miért érdekes? A Black Veil Brides gitáros Jake Pitts és a felesége Inna Logvin-Pitts által alapított új zenekarban ugyanis nem más vereti szét a dob cájgot, mint kis hazánk egyik büszkesége Veress Márton! A srác miután itthagyta a Pokolgépet és kiment Amerikába szerencsét próbálni Chris Amott mellé az Armageddon-ba most megint hírt ad magáról. A tovább gomb használata után hallhatjátok is, hogy az Aelonia-ban hogy csapatja Marci!
Piles címen új tételt debütált a november 3-án megjelenő Red című EP-jéről a kvázi supergroup Scour. A Phil Anselmo, Derek Engemann (Cattle Decapitation), Chase Fraser (Animosity), John Jarvis (Pig Destroyer) és Adam Jarvis (Misery Index, Pig Destroyer) alkotta formáció friss anyagától ez már a második nyilvánosságra hozott tétel, az első a címadó volt, mely szintén meghallgatható lentebb a borítóval, dallistával, ahogy illik.
November 17-én jelenik meg a Godflesh új lemeze, a Post Self, melynek borítója és dallistája már szabadon elérhető. Egyelőre új dal nincs a 2014-es A World Lit Only By Fire utódjáról, de ha lesz, tudni fogtok róla.
Nagyobb kikötőbe látszik befutni a kétszeres Fonogram-díjas Ozone Mama hajója: a közelmúltban lemezszerződést írtak alá az amerikai Ripple Music-kal. A hazai rockereknek igen érdekes jövőt jelenthet az együttműködés, ha csak azt nézzük, hogy a stoner, pszichedelikus, doom és heavy rock körökben piacvezetőnek számító kaliforniai kiadó gondozza például a Mothership, a The Flying Eyes, a Wo Fat, vagy az Ape Machine lemezeit is. Az amerikai-magyar csapatok ráadásul nem csak lemez ügyben bútoroznak össze: a kiadó turnék terén is együtt dolgozik a bandáival, sőt, saját nyári fesztivállal rendelkezik Svédországban.
A Not For You dalukhoz készült klip nem csak azért fontos számunkra, mert bírjuk az idén Orfűn is megfordult stoner arcokat. A másik fontos tényező, hogy a klipet nem más készítette, mint Gróf Balázs! Nem is tépjük a szánkat, nézzétek meg, hogy milyenek az őrült klipjeikről elhíresült arcok, rajzfilm figuraként.
A legmenőbb motoros sorozat, a Sons of Anarchy egyik legfoglalkoztatottabb dalszerzője saját zenekarával érkezik Budapestre – november 1-jén a Dürerben játszik a Battleme, az USA-ban már jelentős hírnévre szert tevő Matt Drenik zenekara, akik a napokban jelentették meg legújabb, Cult Psychotica című albumukat.
Néha brutális tud lenni, hogy egy-egy rajongó mit meg tud tenni a kedvencéért, vagy annak népszerűsítéséért. Mint például a lenti videó elkészítője, aki konkrétan csinált egy nem hivatalos kétórás Tool DVD-t a 2017-es turnéjuk rajongói felvételeiből (már ahol volt). A koncert príma, a hozzáállás jó értelemben félelmetes, a szórakozás garantált!
Tizenegy év albumcsend után hozott ki új lemezt az idén az Eighteen Visions. A kaliforniai metalcore pionírok hatodik lemezének címe pedig XVIII lett és egészen pontosan június 2 - án jött ki a Rise Records gondozásában. A tíz számos lemez egyik tételéhez pedig a megjelenést megelőzően is készült már videó, amit most újabb követ. Az Every Time I Die gitáros Andy Williams közreműködésével méghozzá, az Underneath My Gun című számból építkezve. Michael R. Garcia és Michael Elinn rendezők segítségével, akik a klipet készítették. Ami itt figyel a hajtás után.
Ahogy mondani szokás, egyszer minden jónak vége szakad, így szombatra az idei Brutal Assault is elérkezett az utolsó napjához, de legalább szépen sikerült a búcsú, habár koncertek szempontjából nem ekkor volt a legzsúfoltabb a menetrend.