Mint derült égből a villámcsapás, úgy jött a hír, hogy a csütörtök estémet át kell szervezni, ugyanis megyek a Parkba Queens Of The Stone Age koncertre. A próbát korábbra hoztuk, az üdítőket idejében megittuk, kellemesen leizzadtunk és átsétáltunk a Parkba, hogy megnézzük mitől is olyan menő a QOTSA.

Ahogy elnéztem az eszméletlen korai kezdést, valami giga showra számítottam, ami extra hosszú lesz, aminél az emberek már alig bírják talpon. Ettől függetlenül a CRX-et sikerült is lekésni és éppen, hogy beesni Homme bácsiék produkciójára. Na, aztán hamar leesett, hogy nincs itt giga show csak simán csendrendelet. 

Az igazat megvallva sosem rajongtam igazán a QOTSA zenéjéért. Ez volt a sokadik nekifutásom a zenekarnak, gondoltam élőben majd jobban bejön, de még mindig nem sikerült örök barátságot kötnünk, habár egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Valójában Josh Homme érdekelt a leginkább, hogy lássam a Kyuss alapítóját élőben, azt a legendát, aki az egyik legkirályabb zenét csinálta számomra a kilencvenes években.

Azt azonban el kellett ismernem, hogy teljesen a Budapest Park színpadjára, és minimum ekkora helyre való produkciót láthattunk. Aki jegyet váltott a bulira az tuti, hogy nem ment csalódottan haza a Parkból. Abszolút profin van felépítve a produkció, vannak kiemelkedő részei, amikre a tömeg egyszerűen megőrül.

Erre szokták azt mondani, hogy igazi érzelmi hullámvasút. Nem engedi meg neked azt a produkció, hogy leüljön a hangulat. Természetesen nálam is van azért egy-két dal, ami betalált nagyon. A Smooth Sailingnél úgy éreztem, hogy nem bírok parancsolni a lábamnak és sörrel a kézben is ugrálni kezdtem. Érdekes úgy jelen lenni egy koncerten, hogy alapjában véve nem rajongsz a zenéért, mégis erre a rövid időre magával tud ragadni az egész hangulata, és tudod élvezni a bulit, valóban kint tudod hagyni a valóságot.

A QOTSA zenészei maximálisan a toppon vannak, feszesen játszanak, amitől élmény lesz őket nézni. Josh Homme most nem rugdosott fotósokat, ellenben nekem még mindig messze áll az igazán jó frontembertől. Hiába, anno is kellett egy John Garcia a Kyussba, valahogy ő nem az a tipikus frontember a számomra. Ettől független a rajongók tátott szájjal isszák minden szavát és úgy figyelik a mozdulatait, mintha minimum egy félisten lenne. Mondjuk a gitártudása miatt lehetne is félisten. Elképesztő hangszeres tudása van a palinak, mégsem értem, hogy az elmúlt évek során miért nem csinált valami olyat, amivel a földbe döngölne a mélyre hangolt riffjeivel. Mindegy, ez nem az az este, talán majd egyszer újra lehangolja a fenébe a gitárt és elrepít az űrbe, messzire. Számomra a QOTSA inkább egy művész projekt, mint egy olyan zenekar, ahol totálisan elvesztem az agyamat és katapultálok. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen próbálkozni kell, tágítani a látókörünket. Én ma megpróbáltam ismét, nem jártam sikerrel, de ettől függetlenül úgy jöttem ki a Parkból, hogy jól éreztem magam az este folyamán.

Nem mondom, hogy legközelebb is megnézem a zenekart, ha erre jár, de ki tudja…Talán tíz év múlva betalál ez a zene is és majd akkor! Addig pedig nem marad más választásunk, mint jövő héten megint meglátogatjuk a Parkot egy jó kis Alice In Chains koncert miatt! Béke, Szeretet, Metal

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI