A hétvégi hidegfront, a hétfői munkanap, és az iskola időszakra felkészítő, bősz anyázásra késztető közlekedés mind-mind szolíd jelei voltak annak, hogy szép lassan kicsordogálunk már a nyárból. Az ilyen hétfői napok még csak arra sem lennének alkalmasak, hogy a nap perzselte nyári emlékeken párás szemmel elmerengjünk. Viszont! Így legalább jöhet a fejes a klub bulis időszakba. Annak meg az ékköve a Cudi Purci Booking által életre hívott Desszert Feszt Budapest, aminek a harmadik szezonját melegítette elő a Yawning Man legénysége.
Maga a Desszert Feszt egyébként idén is elég komoly line up-ot hozott össze, olyan bandákkal, mint a Primitive Man, The Skull, Minsk, vagy az Elder. A Yawning Man meg már rutinos desszertezőnek számít, hiszen ott voltak az első körben is, plusz tavaly az Aurórában is dobtak egy koncertet. Személy szerint mindkettő kimaradt nekem, viszont mindig jó visszhangja volt a bulijuknak, meg azért na! A Yawning Manről beszélünk. Azaz fogunk. De előtte a Marmunskról.
A nyíregyházi trió kisebb csúszással, de annál nagyobb elánnal csapott a húrok közé. Nem könnyű dolog egy Yawning Man kaliberű zenekarnak előmelegíteni a deszkákat. Magyarországon nagyítóval keresve sem nagyon találni imprós, instru sivatagi rock zenekart, persze nem is elvárás, hogy két ugyanolyan banda bazseváljon. A Marmunsk pedig egy fiatal együttes, zeneileg is fiatalos. Valahol a grunge, a QOTSA vonalas stoner, és itt-ott a Foo Fighters féle dallamos rádió rock között mozgott jó érzékkel a zenéjük, néhol egész okos megoldásokkal megspékelve. Lendületes szettet nyomtak, amibe belefértek a vicces átvezetők is (mondom ezt úgy, hogy amúgy ezzel lehet kikergetni a koncertteremből). Sokan gyűltek be már az ő koncertjükre is, és bár a négynegyedre járható tánc elmaradt, de így sem volt rossz szájíz a Marmunks után.
A Yawning Man kultikusságát talán annál jobban nem írja le semmi, hogy 2005-ben jutottak el oda, hogy kiadják az első albumukat (ekkor már egy híján 20 éve létezett a zenekar), és addigra már vastagon befolyásolták a korai stoner szcénát. Olyannyira, hogy a sivatagi generátor bulikon edződött, később a műfaj koronázatlan királyai, a Kyuss is előszeretettel hivatkozott a Yawning Manre, hovatovább: az utolsó albumukra a Catamaran feldolgozását is felcsempészték. További csavar ebben a sztoriban, hogy a trió idei albumára (The Revolt Against Tired Noises) rákerült újfent a Catamaran, aminek a jóhíre nagyban köszönhető a Kyussnak is.
Elég szépen begyűltek az emberek, mire a kaliforniai banda neki látott a zenélésnek. A Robot hangzására mindig rá tudok csodálkozni. A száz körüli/fölötti nézőszám gyakorlatilag betelítette a termet, viszont így sem volt gond, hogy hallja az ember a gitár, basszus, dob meneteket. Minden jól, és kivehetően szólt, és elég hangosan, hogy magukra vonják a figyelmet. Mondjuk mindez lófütty lett volna, ha szét lett volna csúszva az egész. Mert azért valljuk be, ez benne van a pakliban ha instrumentális, pszichedelikus stonerről beszélünk, sokat látott (és sokat sztóndult) arcoktól. Ennek ellenére átitatta a koncertjüket a profizmus, és ami jól vágott improvizálásnak hangzott lemezen, az most élőben baromi energikusan dörrent meg, és egy pillanatra sem sejlett fel, hogy átcsapna maszatoló rögtönzésbe, hogy a szétcsúszott jammelést el mismásolják.
Ehelyett egy életerős, az elszállásokkal baromi fílinges atmoszférát teremtő, a negyedes részeknél pedig önfeledt bólogatásra/táncra késztető zenét kaptunk. Gary Arce-n látszott leginkább, hogy felvillanyozta a teltház, nagy kedvvel pengetett, amíg Mario Lalli morózusan rakta a mély basszusokat. Nagy pillanat volt egyébként, ahogy két szám között a közönségből valaki elkezdte dúdolni a Skyline Pressure kezdő riffjét, Arce pedig széles mosollyal kezdett bele a dalba.
Az egész koncert egyébként egy szép ívben felépülő, kellemesen hömpölygő, és végig magávalragadó koncert volt, aminek a csúcspontján megszólalt a Catamaran is. Egy hétfőhöz képest, egy hűvösebb nyárhoz képest kijött a maximum abból, ami egy ilyen estéből kijöhet. A Desszert Feszt Budapest beindult, a Yawning Man pedig méltóképpen melegítette elő a koncertsorozatot.
Fotók: Szilágyi Rudolf
