A Pig Destroyer nagyon sokáig régisulis hangzásvilágú grindcore banda volt, sokszor a Napalm Death kistesójaként emlegették őket. Azóta kicsit más a szituáció, bár az előbb említett mesterek is sok változást vittek a zenéjükbe, sőt az egész grindcore színtér állandóan újít valamit. Rengeteg banda ugyanúgy szól, mint az összes többi, mások pedig próbálnak valami plusszal kitűnni. Disznópusztítóék az utolsó két albumokkal – beleértve, most a Head Cage-t is – eléggé vegyes érzelmeket váltottak ki a grind arcokból, ugyanis az előbbi folyamat ment végbe a washingtoni brigádnál is.

Nem feltétlen rossz irányba csavarognak, bár egy tőzsgyökeres grindcore-os nem arról híres, mint aki szereti fellágyítva, hígítva a zenéjét. A "protogrind" Prowler In The Yard és a Terrifyer után csöppet megszaladt a kísérletezés. A Phantom Limb még egyben lenyelhető volt, de a Book Burner alatt már sokan csóválták a fejüket. A Head Cage alatt is sokan fogják, az kurva élet.

Első nóta, ami szembejött az Army Of Cops volt és az én értékrendem szerint ez nagyon messze van a grindcore-tól. Ez a kategória a tipikus nem rossz, de nem ennek a bandának kéne játszania. A régi Pig Destroyer albumokhoz képest, sok benne az okoskodás és van benne egy adag amerikai hangzásvilágú metalcore-os löket is. Ez az anomália megfigyelhető az együttes albumain, mint egy progresszív irányba tartó evolúció. Ez után viszont rápörögtem a The Torture Fields-re, ami ízig vérig akkora darálás thrash riffekkel beoltva, hogy kezdtem újra reménykedni, hogy itt nem lesz akkora langyulás. Az utolsó előre kidobott klippes szám a Mt. Skull, ahol pedig finom death metal riffek bukkannak elő. Aztán végig hallgattam – a mindössze fél órás – albumot és sokszor újra előjöttek a kétkedő érzések, bár őszintén szólva tetszett, amit hallottam.

Ennek ellenére, egyre távolabb és távolabb kezdenek tendálni az old school grindcore-tól, attól a „fajta” grind-tól, aminek egyszerűnek, ortónak, kaotikusnak kéne lennie. Mintha Scott Hull tovább gondolta volna a Book Burnert és ehhez ráadásul 6 év kellett. Túlzottan tiszta hangzásvilág és agyonbonyolított dalstruktúrák. És van basszusgitár! Összességében egyfajta technical death metal és a beatdown/hardcore fúziója ugrik be. De sok benne a thrash riff is, ami nálam mondjuk plusz pont. Ismétlem magam, ha egy másik együttes dobta volna ki ezt a albumot, akkor nyugodtabb szívvel adnám áldásomat rá. Így a Pig Destroyer-nél egyszerre élvezem és közben húzom a számat, mint valami borderline-os picsa. Akik a régisulis grindcore-t várják a disznósoktól, azok csalódni fognak, viszont, akik a grindcore-jukat fűszerezve eszik, azoknak valószínűleg be fog jönni a Head Cage.

Az albumon két számban is vendégvokálozik az Agoraphobic Nosebleed énekesnője Kat Katz, illetve másik faszitorokja Richard Johnson. És a végén azért nézzünk még már pár számot. Circle River és House Of Snakes grindcore plusz sludge, meglepő mix, ahogy a reakciók is megosztóak lesznek. Mindenesetre érdekes. The Last Song, The Adventures Of Jason And JR és (ismét) The Torture Fields –  kiemelkedően darálós thrash és death riffek. Szóval vegyes, nagyon vegyes, jó hallgatni, megvisz, de egyre kevésbé nevezném ezt grindcore-nak. Döntse el mindenki magának.