Egy adott korszakot zeneileg, illetve az élő show-val is tökéletesen élethűen, ugyanakkor a tribute jellegtől mentesen megidézni csak kevesen képesek. A maga stílusában a Soilwork és Arch Enemy tagokat is felvonultató The Night Flight Orchestra nem csupán az eddig megjelent négy lemezét alkotta meg ennek jegyében – a Sometimes the World Ain’t Enough nem csupán retro rock vonalon, hanem összességében is 2018 egyik nagy dobása –, de pár hete az A38-on is véghezvitte ezt a bravúrt, mi pedig Björn „Speed” Strid énekessel ültünk le beszélgetni a buli előtt.
Meglepően rövid idő telt el a legutóbbi két The Night Flight Orchestra album között. Összefügg a dolog azzal, hogy a mostani turné után ismét rákapcsol majd a Soilwork és az Arch Enemy, s így a TNFO-ra kevesebb idő jut?
Björn: A The Night Flight Orchestra is aktív marad ám! Igen izgalmas lesz mindez logisztikai szempontból, de valójában azért hoztuk ki az új albumot ilyen hamar az Amber Galactic után, mert komoly mennyiségű dalunk halmozódott fel. Mi az a fajta zenekar vagyunk, amely állandóan rögzít számokat, hiszen két producer is van itt a csapatban, saját stúdióval. Úgyhogy akár tervezünk új lemezt, akár nem, összejön a társaság közel egy hétre, és dalokat veszünk fel együtt. Ezúttal hihetetlenül inspiráltak voltunk, talán az első Európa-turnénk ihletett meg bennünket. Folyamatosan gyűlt az új anyag, és azon vettük észre magunkat, hogy rengeteg jó nótánk van. Szóltunk is a kiadónak, hogy van egy megjelentetésre váró albumunk, és örülünk, hogy így alakult, mert igen erős lemez, és úgy vesszük észre, mindenki másnak is tetszik.
Szerinted Sharlee D’Angelo bőgős fog még tudni időt szakítani a Spiritual Beggarsre is?
Björn: A jövő évet illetően semmit nem tudok a terveikről. Egy biztos: Sharlee minden erejével azon van, hogy a lehető legtöbb időt szentelhesse a The Night Flight Orchestrának. Imád itt játszani, hatalmas lelkesedéssel csinálja, és persze fontos tagja a bandának. Nyilván lesznek ütközések, hiszen az Arch Enemy rengeteg elfoglaltságot jelent, még a Soilworknél is többet, vagyis nem mindig tud turnéra indulni velünk, így beugrós basszusgitárosunk is van, akivel éppen a mostani turné előtt voltak fellépéseink Skandináviában. Vele szintén elég jól tudunk együtt dolgozni, de természetesen azt szeretnénk, ha Sharlee játszana velünk, amilyen gyakran csak tud.
David Andersson gitáros és Jonas Källsbäck dobos a Mean Streak nevű csapatban is játszik. Ugyanúgy folytatni is fogják?
Björn: Már csak Jonas tagja a Mean Streaknek, David nem. Az a banda nem nyomul valami intenzíven, de szerintem megy majd tovább.
A közelmúltban újból összeállt az ABBA. Mit szóltál hozzá? Lelkesítő volt számodra?
Björn: Bizonyos értelemben igen. Annak persze örülök, hogy nem fognak turnézni, bármennyire is szeretném élőben látni őket. Annyi zenekar alakul újjá egyébként is… Jónak tartom, hogy az ABBA sosem állt össze újból ténylegesen, most viszont előrukkolnak pár számmal. Kíváncsian várom, milyenek lesznek a nóták. Ahogy mindenki más is.
Egyik direkt hatásotok, a Toto ezzel szemben továbbra is aktív.
Björn: Igen, és ez rendkívüli módon inspirál bennünket. Idén nyáron láttam őket Svédországban, nagyon együtt van a banda!
Neked személy szerint valóban ezek a 70-es és 80-as évekbeli nagy pop / rock csapatok jelentették az első zenei élményt?
Björn: Igen. Amikor kissrác voltam, az édesanyám rengeteg 70-es és 80-as évekbeli rock-és popzenét hallgatott a kocsiban, úgyhogy nagy hatással volt rám a dolog. Mindig is szerettem ezeket a zenekarokat. Később pedig felfedeztem az extrémebb metalt, de ezeket attól még ugyanúgy hallgattam. Zeneileg igazi kaméleon vagyok, sokfajta muzsikából merítek ihletet.
Hogyan és mikor vált életed részévé a metal brutálisabb ága?
Björn: Az a 90-es években jött, amikor elkezdtem Metallicát és Slayert hallhatni. Utána ástam bele magamat a svéd death metalba: Entombed, Dismember, satöbbi. A zenéből áradó energia fogott meg benne. Az, hogy énekes lettem, a véletlennek köszönhető. A középsuliban ismerkedtem meg Peter Wichersszel (ex-Soilwork). Egyszerűen odajött hozzám a semmiből azzal, hogy éppen zenekart alakít, és nem szállnék-e be énekesként. Azt mondtam neki, hogy gitározok, de megpróbálhatom. Így is történt, és nagyon rákaptam. Rengeteg energia volt az üvöltözésben, de fejlődni akartam, ezért kezdtem tiszta éneket is belevinni a zenébe, és rádöbbentem, hogy sok mindent meg tudok valósítani. Hihetetlenül élveztem, hogy ennyi különböző dolgot próbálhatok ki, és az utazás még ma is tart. Folyamatosan lépek előre és találok új kifejezési formákat. Méghozzá magamtól. Az, hogy a Soilworkben és a The Night Flight Orchestrában is énekelhetek, csak jót tett a hangomnak. Emellett otthon is állandóan azzal kötöm le magamat, hogy dalokat írok. Nem mindig célirányosan a The Night Flight Orchestra vagy a Soilwork számára, néha szimplán dalírás kedvéért.
A két bandában eleve eltérő módon születnek a nóták, nemde?
Björn: Teljesen más a kettő. Előre tudom, hogy mikor vagyok, mondjuk úgy, Soilwork üzemmódban. A The Night Flight Orchestra ezzel szemben kötetlenebb, itt nincsenek korlátok, és valószínűleg ettől annyira izgalmas számomra húszévnyi metalkodás után. Úgy érzem, ennek a bandának a jóvoltából egyik ajtó nyílik meg előttem a másik után, vagyis egyre többféleképpen tudom kifejezni magam. A lehetőségeink határtalanok, bár van úgy, hogy csak akkor derül ki, passzol-e majd hozzánk az adott ötlet, amikor megmutatom a többieknek, és elkezdünk jammelni vele. Olykor teljesen átalakul a téma.
A Soilwork vagy az Arch Enemy rajongói értékelik a The Night Flight Orchestra dolgait?
Björn: Igen. Sőt, eddig nem is kaptam még negatív kritikát, holott számítottam rá. De az se zavarna, ha megszólnának, mert mindig is szerettem volna valami ilyesmit csinálni, és hasznomra is vált az egész.
Manapság szerinted nyitottabbak a zenehallgatók, mint régebben?
Björn: Úgy gondolom, igen. Legalábbis a metal rajongók. Pedig ez egy roppant igényes közönség. Ha megérzik, hogy valami nem valóságos, akkor azt nem fogják szeretni. A mi zenekarunkból szerintem kihallják, hogy nagyon is valóságos. Persze megvan az image-ünk, nevetni is lehet rajta, de alapjában véve abszolút valóságos a dolog, és a metal rajongók érzik, hogy nem a semmiért csináljuk.
Szerinted mi volt a legjobb az általatok megidézett korszak nagy bandáiban, ami a mai zenei világból viszont már hiányzik?
Björn: A dalírás módja, a produceri munkamódszerek, és az előadásmód. Ezek mára eltűntek. Na meg az a sok időtlen dallam! És persze megvolt annak a kornak a maga esztétikája és divatja is, amely időnként durván túllőtt a célon, de ez is lehet inspiráló hatású. Én kedvelem a túlzásba vitt dolgokat, és szeretek kísérletezni is. Olyan értelemben ad nekünk ihletet mindez, hogy próbálunk megörökíteni, vagy, ha úgy tetszik, lenyúlni egy korszakot, és valami saját dolgot létrehozni ebből, mert ez nem puszta nosztalgia-banda vagy imitáció. Egy hagyományból építkezünk, és tovább is fejlesztjük azt, miközben jó néhány utalás is van a dalainkban arra a korszakra.
Mit gondolsz, a 80-as évek volt az igazi szupersztárok utolsó időszaka?
Björn: Igen. Szerintem ez is olyasmi, amit többé már nem fogunk látni, habár vannak, akik próbálkoznak (nevet)... A legtöbben kudarcot is vallanak, meg hát ez már egyébként sem ugyanaz. Szóval igen, a 80-as évek volt a rock n’roll sztárok fénykora. Mára a légkör megváltozott. Ugyanakkor nem szoktam azon agyalni, hogy halott-e a rock, mert nem halott.
A „Sometimes the World Ain’t Enough” cím is egyfajta utalás a jellegzetes rocksztár attitűdre?
Björn: Nem, még csak nem is próbáltunk utalni erre. Sokkal inkább az eszképizmusról szól itt a történet. Arról a lehetőségről, hogy az ember a zene segítségével menekül a szórakozásba. Minél idősebb leszel, annál inkább szembe kell nézned a válósággal, de új utakat is kell találnod, hogy kivonulj belőle. Nem vagyunk szemfényvesztők, viszont gyilkos show-t szeretnénk produkálni, amely néhány órán át elszórakoztatja az embereket.
Extra ütős, valamint háttértáncos-és énekes csajok is vannak a zenekarban. Ennyire komoly produkcióval vannak-e olyan törekvésetek, hogy még nagyobbá tegyétek a The Night Flight Orchestrát, azaz idővel még nagyobb helyszíneken játsszatok? A potenciál mindenképp megvan bennetek ehhez.
Björn: Ki tudja… Mindenesetre már most is arról vagyunk híresek, hogy bővítjük a létszámot, ahelyett hogy lefaragnánk. Mert mi megy manapság? Nem kell öt vagy hat tag egy bandába, gépről is be lehet játszani ezt-azt, úgyhogy majd elturnézgatnak hármasban… Szóval el tudom képzelni, hogy még több embert veszünk be. Mint említettem, nálunk nincsenek határok. Bármit elérhetünk ezzel a bandával, és engem maga ez a tudat is feldob. A zene szeretete miatt csinálom, nem pedig azért, hogy sztár legyek. Ha huszonöt éves volnék, talán utóbbi hajtana leginkább, de hát nem ez a helyzet. Jó, olyan nagyon öreg sem vagyok, de nálam a zene áll a középpontban. Na meg az, hogy olyan show-val álljunk ki, amilyennel senki más.
Van-e, úgymond, bűnös szenvedélyed a művészeti irányzatok között? Vagy olyan kedvenced, ami egy rajongónak végképp meglepő lehet...
Björn: Nem is tudom, általánosságban elég nyitott vagyok. Szoktak kérdezni arról, van-e olyan lemez vagy dal, amelyről szégyellem bevallani, hogy szeretem. Egyáltalán nincs ilyen, a szégyenérzet teljességgel hiányzik belőlem (nevet). Nálunk David rengeteget olvas. Urban fantasy és sci-fi irodalmat, meg hasonlókat. Ez hatással is van a dalszövegeire. Én is próbálok olyan hobbit találni, amelynek nincs köze a zenéhez. Ez persze nem egyszerű, hiszen a fejemben folyamatosan születnek új dallamok és ötletek. Vonzódom az antik műtárgyakhoz, szeretek bolhapiacokra, régiségboltokba járni, olvasok is ilyen dolgokról. Ez az én saját külön bejáratú bogaram…
A végére egy személyesebb kérdés. A Soilwork-féle A Predator’s Portrait megjelenésekor a lemez hirdetéseiben egy Rob Halfordtól származó ajánlószöveg volt olvasható. Mit szóltál, amikor megláttad, hogy ő is népszerűsíti a zenekarodat?
Björn: Szürreális volt a dolog, hiszen ő az egyik első számú példaképem. Valaki szólt nekem, hogy Rob Halford rólunk ír, amit persze nem akartam elhinni. Erre a srác megmutatta nekem az újságot, én meg majdnem elájultam. Hazarohantam, és bőgtem otthon órákon át a meghatódottságtól. Óriási élmény volt.
Fotók: Tepliczky Péter, MyToucheBlog
The Night Flight Orchestra Facebook
