RockStation

Az Abaliget ProgCamp és a Rockvilág.hu bemutatja: ProgCampWinterTour 2019.

2019. január 08. - sunthatneversets

wintertourfejlec.jpg

Tavaly nagy sikerrel debütált az Abaliget Prog Camp fesztivál, mely elsősorban progresszív rock/metal zenékre épült. Összefoglalta, sőt mi több összehozta a hazai Rock/Metal, Jazz/Rock, Hard/Rock, Grunge, Funky, Gothic/Metal színtér igazán jeles képviselőit.

Mivel olyan sok jó zenekar van itthon ebben a stílusban is, így jó hír, hogy bőven marad bemutatni való 2019 augusztusában is Abaligeten, a Baranya megyei településen. Festői környezet, remek programok. A koncert élményeken túl amit kaphatsz még, kiváló kézműves sörök és kemencében sült ételcsodák. Annyira jól sikerült a bemutatkozás, hogy idén már négy naposra bővül a program, és egy nemzetközi színtéren is elismert csapattal, a Special Providence zenekarral sikerül emelni a színvonalat, akik a koncert mellett egy 120 perces szakmai kurzust is tartanak. Elővételben már kapható a 4 napos bérlet, ami itt érhető el.

Többek között ezen a sikeren felbuzdulva született meg az ötlet, hogy 2019 februárjában több városba is eljuttassuk a fesztivál hírét, egy turné keretében. Így jött létre a ProgCampWinterTour mely Budapesten, Szegeden és Pécsett népszerűsíti majd a fesztivált és a progresszív zenét.

Három este összesen tíz remek hazai zenekart láthattok majd:

Február 02-án Budapesten az S8 Underground Clubban az 58 a Dreamgrave a Room of the Mad Robots és a The Royal Freak Out zenél majd.

Február 09-én Szegeden a JATE Klubban a The Void, a Dreamgrave, a Tiansen és Dystopia ígér egy remek estét.

Február 23-án Pécsett a Tititában pedig a Soulmirror, a Dreamgrave, a Leave No Trace és a Perfect Symmetry játszik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5114546756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum