RockStation

Harcos klippel nyitja új évét a Jolly Jackers

2019. január 08. - sunthatneversets

jollyjackers-08202.jpg

Lendületes évet zárt a folk-rock zenekar: kiadtak egy új nagylemezt, három klipet, nyolc országban fordultak meg és 45 alkalommal táncoltatták meg a közönségüket. A banda lendülete ott folytatódik, ahol tavaly abbahagyták: az Out of the blue című legutóbbi lemezük egyik közönségkedvencéhez készítettek animációs klipet.

2018 tavaszán megjelent harmadik koronghoz kiadtak két hivatalos videoklipet és egy koncertklipet, de körülbelül a lemez debütálása után nem sokkal jött az ötlet Fenyves Márk gitárostól, hogy készüljön a War című számhoz is mozgókép a 80-as és 90-es évek rajzfilmes stílusában: „Nyár óta folyt a munka a Pastorbot Design Services stábjának részvételével, akik illusztrációikkal és rajzaikkal megvalósították az elképzelésünket. Végül Barczi András öntötte végső mozgóképes-képregényes formába a történetet. Amikor a zenét írtam, már éreztem, hogy ez egy harcos dal lesz. Amikor a többiek kérdezték, hogy van-e elképzelésem a szövegről, akkor egyértelmű volt, hogy War legyen a címe és a háborúról szóljon.”

A zenekar eltökélt célja volt, hogy mindenképp készüljön egy komolyabb hangvételű dal. A szöveget jegyző Boncz Andrea szerint az írása nyersen és finomkodások nélkül mutatja be a háborúk világát. Úgy gondolja, hogy a dal főszereplői - egy álmokkal teli kisgyermek és egy esküvője előtt álló várandós lány - jelképezik azokat az ártatlanokat, akiknek nincs beleszólása a harcba, mégis áldozatul esnek a csatáknak.

war_thumb1.jpg

A klip főszereplője egy harcos, aki a halála után mindig harcosként reinkarnálódik. Különböző történelmi korok háborúiban láthatjuk részt venni és veszteni, egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy rossz döntéseket hoz. A történetben az őskortól az ókori római képeken túl a középkori világon át egészen Napóleon és az 1848–49-es forradalom és szabadságharcon át az Első világháborúig kísérhetjük végig a főszereplőt, zárásként pedig a Vietnámi háború is megjelenik.

A Petőfi tévés premier után rendhagyó módon a Folk N Rock zenei fórumon angol és magyar sajtóanyaggal debütált a zenekar új klipje. A Jolly Jackers két hónapra visszavonul az év elején, a kreatív pihenő után márciusban indul a tavaszi koncertsorozat: hazánkban Törökszentmiklóson és Székesfehérváron lépnek fel, ezen kívül Svájcban, Olaszországban és Németországban folytatják a turnét. Tavaly nagyon sok ígéretes kapcsolatra is szert tettek, így idén már több külföldi koncertszervezővel dolgoznak és a lazább tavasz után várhatóan nyáron meg sem állnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9014546772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum