RockStation

Ken Hensley & Live Fire koncert az A38 Hajón

2019. február 20. - sunthatneversets

kenhensley_egil_photo.jpg

Eseménydús 2019-re készül Ken Hensley: az idén 74 éves angol zenész rögzít majd egy lemezt, melynek Monsters and Machines lesz a címe, és új dalokat tartalmaz majd. Emellett dolgozik második könyvének kiadásán, és egy musicalen is, Born To Rock címmel. Szerencsére marad ideje koncertezésre is: Oroszország, Svédország, Norvégia és Csehország mellett Magyarországra is ellátogat. Budapesten május 22-én hallhatjuk az A38 Hajón, koncertzenekara, a Live Fire élén.

Az új album a 2018-as válogatáslemezt követi, mely Rare and Timeless címen került kiadásra, és két új dal mellett az elmúlt 50 évből tartalmaz válogatott különlegességeket, dalokat.

Emellett Ken már most készül a 2020-as évre, amely többszörös jubileumot jelent majd pályafutásában, hiszen 60 évvel korábban, 1960-ban kezdte zenészi pályafutását, és éppen 50 éve, 1970-ben kezdődtek a Uriah Heep-pel közös évek. Ken 1970 és ’80 között volt tagja a Heepnek, és ez idő alatt számtalan slágert szerzőként jegyzett, így a Lady In Blacket és a July Morningot is.

A zenész újévi üzenetében arról is írt, hogy ő már rég nem rágódik az öregedésen, egy dolog pedig biztos nem változik ígérete szerint: „Ezután is igyekszem nagyszerű zenét szolgáltatni a közönségnek, élőben és felvételen egyaránt, támogatásommal segítem a rászorulókat, szeretetet és megnyugvást biztosítok szeretteimnek, így az én feleségemnek és családomnak. Ezen túl pedig Isten kezébe helyezem a sorsomat, és rábízom terveim elbírálását.” 

További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7514638336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum