Van az az érzés, amikor már annyira az agyfasz (orvosi nevén penis celebri) szélére jutsz, hogy a szervezeted már szó szerint igényli, hogy eljuss egy koncertre. Ilyen módon szinte terápiás jelleggel, majdnem hogy az utolsó előtti pillanatban érkezett Magyarországra a Haken, hogy bemutassa a tavaly megjelent zseniális alkotását, a Vectort. (fotók: Lányi Kristóf)
Persze az angolok nem egyedül érkeztek, két másik fiatal prog-ász, a Bent Knee és a VOLA segítette ki őket az este folyamán, melyek közül a munka miatt az előbbit csont nélkül késtem le. Ennek köszönhetően róluk nem tudok nyilatkozni, bár azt hallottam, hogy a maga furcsaságában nagyon is fini muzsikát toltak. Legközelebb majd pótolom, gondolom, remélem, lesz rá lehetőség.
Viszont a VOLA kezdésére annyira precízen pottyantam be, hogy a ruhatárazás és a sör kézhezvétele után már meg is kezdődtek a nyitótaktusok. A trió körülbelül hasonló arányban válogatott a két lemezük anyagából, melyet egy egészen jó hangképpel megtámogatva demonstráltak a nagyközönségnek, amely már az ő kezdésüknél igen combos mértékűre gyarapodott (sokat már nem is tudott nőni a közel teltházas hajón). Progkoncert lévén természetesen nagy közönségmozgásról, értsd, pogo, tánc, headbang (mert a mászkálás az ment ezerrel) nem lehet beszámolni, a látvány is csak kb. a fényeffektekre szorult vissza, itt ahogy illik, mindenki állt és bámult, figyelte, a hangszeresek miket alkotnak. Lehet, hogy sokaknak ez nagyon hülyén hangzik, mert mi az, hogy koncerten nem tombol, szórakozik a közönség, de higgyétek el, ez így van rendjén, sokszor a fogólapokra irányuló figyelem is elég aktív szórakozás tud lenni az agynak. Nem mellesleg jó kis zenét tolt a dán hármas, én sajnos előzetes ismeretek nélkül közelítettem, viszont élénk érdeklődéssel távoztam az előadásuk után.
Akarom mondani, a Haken előadása után, természetesen. A brit szextett pár perces plusszal kezdett, ha jól láttam, valami a dobok környékén történt, de aztán a Tell Vilmosos klasszikus dal kicsit megspeedezett verziója után már jöttek is, hogy bemutassák a Vectort, majdnem teljes mértékben. Lemezbemutató lévén ötöt (ha a Clear szalagról játszott bevezetőjét is számoljuk, hatot) is megkaptunk a még mindig relatív friss album hét szeletéből, ami szerintem egy teljesen egészséges arány (sőt!), főleg, ha még a korábbi legszebbeknek is helyet akarnak adni. Márpedig akartak, azért kaptunk még innen-onnan egy két kötelezőt.
A kezdetekben mondjuk mintha valami basz lett volna a hangképpel, kicsit tompának hatott a dolog (progcsászárságnál nem előnyös!), de idővel szépen kikerekedett minden, egy pár dal után már szinte albumminőségben kaptuk a hangorkánt, persze az elvárható precizitás mellett.
Nem tudok szó nélkül elmenni Diego Tejeida színpadi jelenléte mellett. Láthatóan nagyon élvezte a koncertet, egyfolytában headbangelt, tombolt a billentyűk mögött, tényleg azt vártam, hogy mikor fog leszédülni cuccostól a deszkáktól, de szerencsére ez nem történt meg. Amikor a keytart is a nyakába dobta, akkor is oda-vissza bejárta a szabadon maradt terepet, szórakoztató volt már pusztán nézni is. A többiek természetesen a fizikai mozgást tekintve eseménytelenül abszolválták a részüket, ők értelemszerűen a hangszereik csodás bűvölésében merültek el.
A dalokról nem tudok semmit sem elmondani, ami ne lenne sablonos, meg amúgy is utána tud mindenki, mi volt a menü ezen az estén a hajón – ahogy az egész turnén. A bő másfél órás programban szinte egy szusszanásnyi szünetet nem hagytak nekünk az urak, de nem is teázni mentünk oda, haha! � A kiszemelt tételek tényleg albumminőségben, az elképzelhető legnagyobb precizitással, technikával lettek prezentálva, mindenki igazi zseni a maga terepén. Mint tudjuk, a Haken a látszat ellenére rohadtul nem egyszerű zenét játszik, mindenki csak nézett, mint a moziban – vagy mint a progkoncerteken.
Így, hogy a háromból csak két csapatot tudtam megnézni, nem tudok teljesen objektív véleményt mondani, de a „maradék” maximálisan kiszolgálta a közönségigényeket. A modern progresszív muzsikák legmagasabb színvonalon prezentált tárházát csodálhattuk meg egy olyan koncert keretében, amelyről szerintem senki nem távozott úgy, hogy húzta volna a száját. Bármikor jöhet a folytatás!
