RockStation

Ozzy – No More Tours 2: Európai dátumok újratöltve

2019. április 30. - magnetic star

ozzy_o.jpg

Alaposan rájárt az elmúlt év végétől a rúd Ozzy Osbourne-ra, aki kórházi kezelése, majd otthonában elszenvedett balesete miatt előbb a tavaly indított, No More Tours 2 elnevezésű koncertsorozatát szakította meg, aztán a 2019-re lekötött összes fellépését is törölte.

A dolgok jelenlegi állása már reménykeltő, mert az év elejére ütemezett európai körnek már megvannak az új dátumai. A 2020 januárja és márciusa között zajló túrára az eredeti tervek szerint a Judas Priest kíséri majd el a mestert. A magunk részéről csak remélni tudjuk, hogy az élet addig nem produkál újabb váratlan és kedvezőtlen fordulatokat, az időpontok mindenesetre már publikusak és ugyanezen apropóból Rob Halfordék is hivatalos sajtóközleményt adtak ki.

Ozzy utolsó hosszú, nagy turnéja változatlanul magyar állomás nélkül állt össze. Hozzánk legközelebb 2020. február 26-án (szerda) Bécsben, 29-én (szombat) pedig Prágában lesz koncert. A korábban meghirdetett helyszínekre és időpontokra megváltott belépők persze érvényesek maradnak – Frankfurt és Barcelona kivételével, ezek a városok ugyanis kimaradnak a szórásból. A további jegyek árusítása május 3-án reggel indul.

A teljes menetrend:
2020. január 31. – Nottingham, Motorpoint Arena
Február 2. – Dublin, 3 Arena
Február 5. – Manchester, Arena
Február 7. – Newcastle, Utlilta Arena
Február 10. – London, O2
Február 12. – Glasgow, SSE Hydro
Február 14. – Birmingham, Resorts World Arena
Február 17. – Dortmund, Westfalenhalle
Február 20. – Helsinki, Hartwall Arena
Február 22. – Stockholm, Friends Arena
Február 24. – Berlin, Mercedes-Benz Arena
Február 26. – Bécs, Stadhalle
Február 29. – Prága, O2 Arena
Március 3. – Hamburg, Barclaycard Arena
Március 5. – München, Olympianhalle
Március 7. – Mannheim, SAP Arena
Március 10. – Bologna, Unipol Arena
Március 13. – Madrid, Wizink Arena
Március 16. – Zürich, Hallenstadion

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3414794662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum