"Még nincs eldöntve, de szerintem az albumot Marilyn Mansonnak kellene hívni. Az életem olyan szakaszában vagyok, amikor történeteket akarok mesélni az albummal, olyan lesz, mint egyfajta gondolati viaszmúzeum, a fejemben lévő horrorkamra tanulmánya.
Itt a Végidőben minden románcot és reményt megkaphatsz a világon, itt, ahol minden embernek más világvége lehet, amikor hallgatja a lemez. Megpróbáltam ezt szavakkal, Shooter pedig hangokkal megfesteni, láthatjátok és hallhatjátok majd a vágyakozásaitokat, a vágyaitokat és reménytelenségeteket.
Van ennek egyfajta drámai magyarázata. De az egész egy nagy dráma. Nem hasonlítanám egyik albumomhoz sem, de mindenből hallani fogsz egy kicsit. Kicsit olyan, mintha végre mindent egy pontba sűrítettem volna.
Kicsit olyan lesz, mintha megnyomtam volna a reset gombot. Mintha jó sokszor megnyomtam volna, mint amikor részegen próbálsz csatornát váltani a távirányítón és elfogy a türelmed. Ami egy jó hasonlat az életemre is. A másik az lenne, ha esetleg fegyvernek születtem volna, az életemben - vagy a plusz oldalon - az lenne a gond, hogy nem tudom, hogyan kellene magamat biztonságossá tenni. Ez lenne a legjobb módja annak, hogy leírjam úgy általában a mostani gondolatvilágomat."
