RockStation

Már negyed órányi új ötlettöredéke van Devin Townsendnek

2019. szeptember 06. - theshattered

devinempath.jpgA november 30-án a Haken társaságában Budapestre ellátogató Devin Townsend nem az a fajta csóka, aki ha megírt egy lemezt, jó ideig nem is veszi nyakába a gitárt - ha nem fontos. Ő az a fajta arc, aki egy pillanatra sem bír megmaradni a seggén és folyton írja a jobbnál-jobb témákat! Mit írja, halmozza! A kopasz Mester mintegy negyed órányi random demót mutatott be az arra kíváncsiaknak, melyeket mind az idén megjelent, borzasztóan zseniális Empath óta rakosgatott össze (melyen, ha a speckó verziót vettétek meg, két albumnyi dalt tett közzé!), csak hogy érezzük, a Townsend-művek él és dübörög!

Nyilván ezek közül egy pár akár a következő CD-n is helyet kaphat majd, de azért még kicsit korai lenne azt leszállítani. Mindent összevetve és ismerve a Jó Devin munkatempóját, azért van egy sunyi sejtésünk, hogy egy éven belül jön a következő lemezről szóló bejelentés. De addig is, ha valamiért kimaradt volna, a már említett Empathon ilyen dalok kaptak helyet:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9315042562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum