Vannak a rock/metal történelemben megkerülhetetlen zenekarok, akik a csillagos eget is meghódították. És vannak azok, akiket nem lehet megkerülni, de marha messze vannak a Metallicától például, de még is eszméletlenül fontosak. Három év hallgatás után az egyik ilyen zenekar, az Opeth, új anyaggal jelentkezett. Mi történt ez alatt a három év alatt?

A svéd bandára nem lehet panaszunk abbón a tekintetben, hogy tízen évenként adnának ki lemezt. Általában két-három évenként jelentkeznek valami újdonsággal. Így van ez most is, ugyanis Sorceress és a tizenharmadik Opeth album, az In Cauda Venenum között összesen három év telt el. Az előző 2016-os album volt az, ami bennem helyre rakta a dolgokat. A Heritage-hez még túl fiatal voltam anno, hogy megértsem, a Pale Communion meg valahogy elment mellettem a nagy semmibe. Azonban az olyan dalok, mint a Damnation érát idéző Will O the Wisp, vagy a lemez címadó dala totál magába tekert, és megmutatta az új Opeth erejét. Ezt az erőt pedig az In Cauda Venenum tökélyre fejlesztette. Nem tudom, hogy ez-e a zenekar legjobb lemeze, de az biztos, hogy olyan magasra rakták maguknak a lécet, amit marha nehéz lesz a jövőben megugrani.

Alapvetően az Opeth, szerintem olyan, mint a Sepultura. Ott van a Max és a Derrick éra. Itt van a keményebb és a hetvenes éveket idéző progresszív rockos korszak. Vannak, akik el tudják fogadni a változást, és lesznek olyanok, akik folyamatosan köpni fogják a zenekart, hogy ez már nem az a banda, nevet kellene változtatni, az egész szar és különben is, csak a demók voltak jók, meg amikor még csak ötven embernek játszottak. Ez az egész egy baromság. Mind a két banda fasza, mind a két korszak marha jó, csak fel kell fogni, hogy változik az ember. Nem is tudom, hogy lenne-e feleségem, ha azzal a látásmóddal élnék, mint anno tizenöt évesen. Azért ezt be kell látni, hogy az ember fejlődik, érettebb lesz és más lesz a prioritás (jó esetben) Emiatt is bírom elfogadni, hogy Mikael nem hörgi le a fejemet, mint tette azt 2005-ben, amikor is ez volt a helyénvaló. Igazából, akkor lehetne kiakadni, ha a banda még mindig ugyanazt csinálná, mint akkor. Ha nem tudott volna megújulni. Ha nem lett volna képes arra, hogy megmutassa ez a vézna faszi milyen hangokat képes kicsikarni magából. Oké, a hörgései sem voltak semmik, de azért lássuk be, a Diginity és a Next Of Kin dalokban leénekeli a csillagokat is az égről. Emellé pedig olyan dallamokat, témákat írtak meg, hogy fülem farkam ketté áll. Előbbi egy olyan gitárszólóval és témákkal van megáldva, hogy szerintem bármelyik tizenkét húros gitárt nyúzó gyerek megörülne, ha egy húron negyed ilyen szólót tudna írni, utóbbinál pedig örülne bárki, ha azokat a dallamokat ki bírná magától találni. Talán, ha ez így lenne, akkor nem neveken menne a sárdobálózás az internetes csoportokban, hanem azon folyna a rivalizálás, hogy ki ír jobb témákat. A Charlatan például egy olyan beteg dal, ami ritkán születik, szerintem még ők se nagyon írtak ilyet. Folyamatos odafigyelést érdemel, pláne az őrült szintis részek miatt, amit a torz gitár téma csak megerősít. Sőt a föld bedöngöl, ahonnan Mikael éneke próbál meg téged kiemelni. Ez a kettőség megy végig az albumon. Kapsz egy-két dalt, ami megmozgatja az agyadat a keménységével és azzal, hogy gondolkodnod kell végig, figyelned kell. Aztán jön egy dal, mint a Universal Truth ahol igazából nem kell csinálnod semmit, csak átadnod magad a zenének és az éneknek. Imádom ezt a dalt, konkrétan olyan, mint egy altató, amit a kisgyerekednek is nyugodtan lejátszhatnál este, lefekvés előtt.

Az erős daloktól függetlenül az album maga, szerintem egy túl hosszú lett. A több, mint egy óra ebből a típusú zenéből azért megdolgoztatja az embert és manapság nem is jut mindenkinek elég idő arra, hogy végig hallgasson egy ilyen terjedelmű anyagot. Na, de ez az Opeth! Nem érdekli őket, hogy van-e időd, szedd össze magad és csinálj magadnak időt. Csinálj magadnak, mert érdemes rászentelni a teljes figyelmet. A cikk megírása előtt én betegen feküdtem otthon és félig alvást tettetve végigtoltam kétszer az anyagot, aminek köszönhetően észrevettem olyan finomságokat benne, amiket más szituban nem tudtam volna. Szerintem, a legjobb dolog, ami a zenekarral történhetet az az, hogy váltottak a stílust illetően. Imádom ezt a lemezt és még tuti meg fogom hallgatni jó párszor. Még akkor is így vagyok vele, ha hosszú. Az meg már csak hab a tortán, hogyha akarod akkor svéd nyelven is hallgathatod az albumot. Ez egyszerűen zseniális. Próbálj meg egy dalt csak magyarul és angolul megírni. Nem lesz könnyű dolog, az biztos. Ezek az urak meg megcsinálnak két nyelven egy ilyen hosszú anyagot….

Béke, Szeretet, Metal