Amikor anno az új Moonspell album, az 1755 kritikáját írtam, azon járt az agyam nagyon, hogy azért egy koncert körúton nehéz lesz nagy részt szentelni az amúgy monumentális albumnak, de ezzel simán tévedtem, mert a setlisten ugyanakkora súllyal szerepelt, mint az Irreligious (előre megnéztem). Szóval a várakozásomat ez is még inkább növelte, meg persze az is, hogy a Rotting Christ jött velük mint special guest (tényleg ne nevezzük már őket előzenekarnak), akik idén jelentkeztek új lemezzel, a The Heretics-szel, amiről meg jól elfelejtettem írni (akkor most röviden: kibebaszottul kurvajó, simán ötcsillagos lemez lett - ez is kész...), de minden alkalommal lerakom a hajam, amikor hallgatom...Egy héten belül harmadik koncert túrám lett ez a buli - előtte mondjuk fél éve nem voltam... -, de ezt vártam a legjobban: "gyermekkorom lexebb dalait" adták a portugál félistenek, mindig ünnep őket látni élőben.
A svájci Silver Dust (tényleg) előzenekar előadásának végére estem be/le a hajóra, akik kissé túlzás vitték a smink- és kalaphasználatot, de az énekes csávónak egészen széles hangja volt - ennyi volt az összes élményem róluk.
No, de a Rotting Christ...nabazmeg! Kijönnek négyen, egyszerű talpig feketében, a frontember lazán keresztet rajzol a levegőbe (értsd: megáld mindenkit) és belekezdenek olyan elánnal, hogy majd' leszakad a fejem! Személy szerint és jobban örültem volna egy inkább Heretics-központúbb listának, de az a kettő is simán mesteri volt. A többi pedig olyan erővel, ahol kellett pedig olyan brutalitással szólt, mintha tényleg a poklot nyitották volna meg. Igen, ha több trve blekker buliban jártam volna, akkor ezen nem biztos, hogy felkapom, a fejem, de ez most nekem elementáris erővel hatott. Fent írtam, hogy ők itt "különleges vendégek" voltak és nem előzenekar. A különbség mérhető, érezhető és látható volt. Szerintem, ha valaki inkább a görögök miatt érkezett inkább, mint a Moonspell miatt, egy percre nem csalódott. Egészen hosszú és tartalmas és főleg remek hangulatú műsor volt, remek íve is volt. Nekem egyedül a Apage Satana környékén volt egy megtorpanás, azt annyira nem élveztem, kicsit unalmas volt századszor az Apage Satana ismételgetése, bár kissé ilyen volt a végén a Non Serviam is, de ott már nagyon vártam a fő attrakciót.
Aztán. Amikor Fernando Ribeiro egy fekete nagyszélű kalappal a fején és egy lámpással a kezében fellépett a színpadra, hogy belekezdjen a műsorba a Em Nome Do Medo dallal az új lemezről, az egészen parádés volt. A faszinak amúgy is elképesztő színpadi megjelenése van, akkor veszi magára a fókuszt, amikor csak akarja, de ez most a szokásosnál is talán teátrálisabb volt. Aztán a címadó 1755 alatt egy holló maszkot is feldobott, amivel még inkább a zene hatása alá vonta a közönséget, mintha maga az 1755 album témája nem lenne ehhez elegendő. A következő pár percre nem tudok tisztán emlékezni, mert kissé elszabadult az agyam... Opium/Awake! indította nosztalgia vonalat, amit párás szemek nélkül nem tudtam abszolválni, de az Abysmo-nál teljesen kész lettem! Egyrészt még élőben nem is hallottam, másrészt mert az egyik kedvenc Moonspell dalom (még valahol az általános/középiskola határán angol szótárral próbáltam meg a nyomára bukkanni az dal értelmének, annyira imádtam, ááá). A Breathe talán nem volt annyira nagy durranás, mint anno a Extinction turnén volt 2015-ben, de király volt, ahogyan az Everyting Invaded. De a műsor végén természetesen Mephisto-Vampiria-Alma Mater kombót nem lehetett überelni!
A visszakiabálás persze még hátra volt a Full Moon Madness-szel, ez nem maradhatott el, viszont ezt rutinosan már a ruhatár elől néztem, mert lökölődős sörbenúszós sorbanálláshoz már nem volt kedvem.
Hazafelé azon agyaltam, hogy jó régen voltam már Moonspell koncerten és jó lenne gyakrabban látni őket, mert ez nekem a gyerekkori beégés miatt mindig egyfajta transzcendens élmény, egy spirituális utazás a múltba. Ilyen élményekért mások más helyekre járnak, mi fekete lelkű metal arcok koncertre: itt van meg az együvé válás élménye, ez a mi katedrálisunk. Sokkal gyakrabban kéne templomba járni.
Fotók: Bende Csaba / Zenefestő.hu, további képek ITT.
